Egy új korszak hajnalán – 100 napja tört ki az ukrajnai háború

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk, Somkuti Bálint Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. 

***

Nem könnyű visszatekintést írni egy le nem zárult eseményről, különösen egy háborúról, mivel sem a tanulságokat, sem a következményeket nem lehet még látni. Fentiek miatt nem is annyira magáról a háborúról, mint az általunk érzékelt hatásairól szól ez a cikk. 

Kezdjük is az elején. 2022 januárjában kezdtek el feltünedezni a nemzetközi médiában az ukrán határ melletti orosz haderő-koncentrációról szóló hírek. Az orosz vezetés ekkor azzal hűtötte le a kedélyeket, hogy mindössze egy – a frissen szoros orosz függésbe került – Belarusszal közös hadgyakorlatról van szó.

Azután, ahogy teltek-múltak a napok az amerikai kormányzat kiadott egy figyelmeztetést arról, hogy február elején megindul a támadás Ukrajna ellen. Ekkor még a szakértők jelentős része, ideértve saját magamat is, el sem tudta volna képzelni, hogy egy ilyen testvérháború megindulhat. A háború kezdetének időpontját azután többször módosította a Pentagon, és maga az ukrán vezetés is kétségeit fejezte ki. Eközben megindult a diplomáciai nagyüzem is, amelynek során február 21-én Putyin elnök elismerte a szakadár népköztársaságok függetlenségét,

Az 1979-es afgán bevonuláshoz nagyon hasonló módon az állami vezetés volt a támadás elsődleges célpontja, és a hírek szerint a Zelenszkij elnök elfogására indított akció sikere mindössze perceken múlott.

A Kijev melletti hosztomeli repülőtér ellen indított támadásban résztvevő, helikopterrel bevetett légideszantosok később óriási veszteségeket szenvedtek. Ugyanígy jártak az 1956-ban Magyarországon alkalmazott módszerhez hasonlóan, megfélemlítési céllal, gyalogos kíséret nélkül felvonultatott járműoszlopok is.

A szívósan harcoló ukrán katonák már az első naptól kezdve jelentős veszteségeket okoztak a mélyen előrenyomuló orosz gépesített alakulatoknak. Érthetetlen módon az orosz katonai vezetés nem törekedett a teljes légi fölény kivívására.

A két fenti tényből az látszik logikus következtetésnek, hogy

abban bízva, hogy a lakosság és a politikai vezetés jelentős része is melléjük áll. Ezt támasztják elő azok a hírek is, amelyek arról szóltak, hogy a támadás megindulása után az FSZB 5. igazgatóságának teljes vezetését leváltották. Egyes magyarázatok szerint elsikkasztották a rájuk bízott pénz jelentős részét. Logikusabb magyarázatnak tűnik viszont, hogy jelentős amerikai segítséggel egyszerűen az ukrán elhárítás átfordította, azaz átállította a hírszerzők jelentős részét.

Körülbelül három hét után teljesen megakadt az orosz előrenyomulás, és lassan elkezdett kiderülni a jelentős méretű nyugati támogatás mértéke is, benne a veszteségek túlnyomó részét okozó, több ezernyi csúcstechnológiájú légvédelmi és páncélelhárító rakétával. 

Szinte a támadás kezdetével egy időben

Bár egy agresszió áldozatául esett ország esetében az indulat teljesen érthető, azt nehéz megérteni, hogy miért nem a NATO által nyújtott biztonsági garanciákat hiányolták annyira. Ráadásul a követelt nehézfegyverzet rendszerbe állításának ideje fél évtől akár 12 hónapig is terjedhet. Ennyi idő ugyanis, amíg a kezelők, a karbantartók megtanulják az eszközök kezelését, és magas szintű használatát. 

A fegyveres összecsapásoknál is nagyobb hatást váltott azonban ki a közvélemény terelése nyomán létrejött, példa nélküli oroszellenesség, amely kis híján egy Dosztojevszkijről szóló egyetemi kurzus lemondásának öncenzúrájában csúcsosodott ki. Nem kell és nem is szabad az orosz agressziót védeni, de az olyan túlzások, mint a Z betű betiltása számos európai országban, vagy az egyébként hiperérzékeny közösségi médiaplatformok nyílt támogatása a gyűlöletbeszéd mellett olyan időket idéznek, amelyekről azt hittük, már rég maguk mögött hagytunk.  

amely nyomán az orosz fegyveres erők számos korábban elfoglalt területet kiürítettek, miközben légi és rakétatámadásokkal folyamatosan pusztították az ukrán logisztikai rendszert. Május közepén azután a szívósan ellenálló szélsőjobboldali Azov ezred és egy elit tengerészgyalogos dandár maradéka kénytelen volt megadni magát Marjupolban, ezzel az első jelentős sikerét érte el az orosz támadó.

Nagyjából ezzel egy időben megindult az újjászervezett, és új főparancsnokkal is ellátott orosz szárazföldi támadás a Kelet-Ukrajnában összpontosuló, erős ukrán csoportosítás ellen.  A lassan csordogáló nyugati nehézfegyverzet ellenére a sikeresen védekező ukrán fegyveres erők most először kerültek egyértelmű hátrányba, és két hétnyi harc után Luhanszk és Donyeck megyék szinte teljesen orosz kézre kerültek. Hogy meddig tart ki a támadás lendülete, azt nem lehet előre látni, de a konfliktus során most először jelentek meg látható törésvonalak az ukrán politikai és katonai vezetés között. 

Eközben az orosz vezetés feltartóztatására indított nyugati szankciók elsősorban az Európai Unióban kezdik éreztetni a hatásukat. Meglepő módon úgy tűnik sem erre, sem az ukrán, illetve orosz gabona valamint egyéb élelmiszeripari termékek kiesésére nem volt felkészülve az Unió vezetése.

Érthető okokból kevés szó esik az óriási mértékű nem-anyagi jellegű nyugati támogatásról és területeiről. Még biztos, hogy jó darabig nem is fogunk értesülni ennek pontos mértékéről, mindössze egy-egy nyilatkozatból következtethetünk csak rá. Ilyen például a felderítési, hírszerzési értesülések megosztása, a kiképzésben, műveleti tervezésben való közreműködés, vagy éppen a ténylegesen elismert aktív részvétel a Moszkva cirkáló elsüllyesztésében.  

Ahogy halad előre az idő, fokozatosan egyre többet jelenik meg az orosz nézőpont úgy itthon, mind külföldön. A konfliktus elején mereven elutasított, sőt kitiltott orosz nézőpont, az onnan származó videók lassan az elfogult nyugati fősodratú médiában is megjelennek. Hogy ennek oka a közvélemény kiszolgálásának igénye, vagy valami más, azt egyelőre csak találgatni lehet.    

Joggal merül fel a kérdés, és tőlem is sokan kérdezik: meddig tart még a háború, mi várható? Erre a legnagyobb komolysággal is csak azt tudom válaszolni, hogy sajnos az üveggömböm eltörött.

A háború ellenére folytatódó orosz gáz- és olajszállítás, az ukrán gázellátásról önzetlenül évek óta gondoskodó Magyarország folyamatos ukrán támadása, a Moszkva cirkáló elsüllyesztése, és a többi.

A nyugati médiában olvasható optimista jelentések ellenére az orosz előrenyomulás várhatóan folytatódni fog az eleddig ismeretlen politikai célok eléréséig. Ehhez azonban további orosz erősítésekre lesz szükség, és több erre utaló lépés is nyilvánosságra került nemrégiben. Olvashattunk már a hivatásosok életkori korlátozásainak enyhítéséről vagy külföldi zsoldosok toborzásáról.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy amennyiben nem történik valami előreláthatatlan,

A szisztematikusan rombolt ukrán logisztikai rendszer miatt a gépesített erők a felszáradó talajon, a sík terepen sokkal könnyebben haladhatnak, és az ukrán erők fokozódó ellátási nehézségeit kihasználva a nyár végéig eljuthatnak akár a Dnyeper folyóig is. Hogy a fokozódó rossz hírek vagy ellátási nehézségek miatt a lakosság és a fegyveres erők meddig tartanak ki, azt pontosan senki sem tudja megmondani.

Az biztosan látszik, hogy a valós helyzettől függetlenül a politikai vezetés a végsőkig elszánt, ezzel egyúttal igazolva is Clausewitz leghíresebb mondását: a háború a politika folytatása más eszközökkel. 

Nyitókép forrása: MTI/AP/Jevhen Maloletka