Az új kormány frissen kinevezett állami vezetői mellett Varga Judit igazságügyi miniszter is beszél majd a tárcája előtt álló feladatokról az MCC miskolci képzési központjában, június 24-én, 17 órától. Varga Judit jogász, politikus, 2018 májusától a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárként tevékenykedett, 2019 júliusától pedig Magyarország igazságügyi minisztere.
2. Nagy Márton
Nagy Márton szintén az MCC budapesti központjában beszél majd a tárcájához tartozó feladatokról, június 30-án, 17 órától. A szolnoki születésű gazdaságfejlesztési miniszter okleveles közgazdász, felsőfokú tanulmányait a Budapesti Közgazdasági Egyetemen végezte. 1999-ben az Államadósság Kezelő Központban kezdte karrierjét; egy évre rá már az ING vezető elemzője volt, onnan pedig a Magyar Nemzeti Bankhoz került, mint közgazdasági elemző. Két évtizedet töltött a jegybanknál, 2020-as távozását megelőzően Matolcsy György elnök mellett dolgozott, mint az MNB monetáris politikáért, pénzügyi hitelösztönzéséért felelős alelnöke.