Lázár János, az Építési és Beruházási Minisztérium tárcavezetője a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott interjút – számolt be a Promenád24.
A Közös nevező című műsorban kiemelte:
Orbán Viktor miniszterelnökkel abban állapodott meg, hogy a következő időszakban építési és beruházási miniszterként az országépítés lesz a feladata.
Azért fog dolgozni, hogy Magyarország mihamarabb elérje a nyugat-európai életszínvonalat. Hozzáfűzte, arra törekszik majd, hogy az infrastrukturális fejlesztések és a rendezettség tekintetében ne lehessen észrevenni, ha valaki Ausztriából átlép Magyarországra, illetve olyan beruházásokat valósítsanak meg, amelyek javítják az emberek mindennapi életkörülményeit – emelte ki.
„Arra kell figyelni, hogy jót és jól építsünk, ennek jegyében elsősorban a minőségre, és nem a mennyiségre fogok törekedni” – fogalmazott a miniszter a műsorban.