A szellemi honvédő – ki volt Klebelsberg Kuno?

Gali Máté írása a Mandiner hetilapban.

Tízéves kormányfősége idején Bethlen István huszonkilenc miniszterrel dolgozott együtt, közülük Klebelsberg Kunó képviselte az állandóságot. A felerészben osztrák származású gróf 1921–1922-ben belügyminiszter, 1922 és 1931 között kultuszminiszter volt, és 1930 szeptemberében néhány héten keresztül a népjóléti és munkaügyi miniszteri tisztséget is ellátta. Mindez nem csak a két államférfi közötti jó személyes viszonyból fakadt, egyúttal jelzi a kultúrpolitikának a korszakban elfoglalt kitüntetett helyét is.

Miként arra Klebelsberg életének kiemelkedő kutatója, Ujváry Gábor történész felhívta a figyelmet, a miniszterelnök és a kultuszminiszter tisztában volt azzal, hogy az 1920-as békeszerződés által megcsonkított Magyarországnak – a rá nézve kedvező kulturális mutatók megőrzésével – amolyan „első az egyenlők között” szerepet kell játszania a Kárpát-medence államai között, aminek elérése érdekében a szakpolitikai ágak sorában elsőbbséget szükséges élveznie a kultúrpolitikának. Ennek szellemében Klebelsberg már a kultusztárca tisztviselőihez intézett beköszönő beszédében leszögezte, hogy „a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”.

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium politikai szempontból már a dualizmus alatt is hazánk egyik legfontosabb kormányzati szerve volt, mivel egy ország nemzeti jellegét alapvetően az oktatásügy és a kultúra adja meg. Ezt felismerték a korabeli döntéshozók is: 1920–1921-ben a kultuszminisztérium az állami költségvetés 3,23 százalékát kitevő összegből gazdálkodott, 1927–1928-tól ez az arány már több mint 10 százalék volt és maradt egészen a második világháború derekáig. Klebelsberg egy 1925 elején elhangzott nemzetgyűlési felszólalásában tört lándzsát amellett, hogy „a trianoni béke következtében lefegyverzett Magyarországban a kultusztárca voltaképpen honvédelmi tárca is. Honvédelmi tárca olyan értelemben, hogy most elsősorban a szellem, a művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat és ezekkel az eszközökkel kell mindig újból és újból bebizonyítanunk a világ nemzetei előtt, hogy a magyar viszontagságos életének második ezer esztendejében is életképes, erős, és hogy bántani nagy történelmi igazságtalanság”.