A lap szerint Erdő pápaságával elképzelhető, hogy felerősödne a Kelet-Közép-Európa és Nyugat-Európa közti kultúrháború. A cikkből kiderül: Erdő bíborost hagyományőrzőnek tartják, akit tisztelnek az egyház liberálisai is, így a Szentatya is. Ez azt sugallja, hogy Erdő Péter összetartó erő lehet az egyházon belül. A lap emlékeztet: a magyar bíboros hangosan kiállt az ortodox keresztények megszólítása mellett, ami a jelenleg Magyarországon élő nagy számú ukránok számára jelentős gesztus volt.
A Catholic Herald Orbán Viktort is megemlíti a cikkben.
Szerintük a magyar kormányfő – aki maga református, de felesége katolikus – rendkívül fontos pillanatnak tartaná a magyar pápát, különösen azért, mert továbbra is Közép- és Kelet-Európa vezetőjeként, valamint a nyugati kereszténység védelmezőjeként jellemzi Magyarországot és Lengyelországot. Erdő Péter még 2015-ben, az európai menekültválság tetőpontján, amikor Ferenc pápa felszólította a katolikusokat, hogy
fogadjanak be menekülteket, azt mondta, hogy a menekültek befogadása embercsempészetnek számít .
Éppen ezért az újság Erdő esetleges megválasztását Szent János Pál pápaságához hasonlítja, aki a közép- és kelet-európai kommunizmus összeomlásában meghatározó szerepet játszott. Bár a Catholic Herald tartózkodik attól, hogy Erdő bíborost Orbán Viktor magyar miniszterelnök feltétlen hívének nevezze, megjegyzi: néhány nyilatkozata az EU-n belüli kulturális összecsapások élvonalába tartozó magyar miniszterelnökhöz kötődik, ami érthető, hiszen egy olyan ország katolikus vezetője, amely ma 80 százalékban keresztény, és a nagy európai kulturális szakadék konzervatív nacionalista oldalán áll.