Mentálhigiénés képzéssel a magyarság lelki újjászületéséért – Grezsa Ferenc a Mandinernek

Milyen út vezette a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán belül működő Pszichológiai Továbbképző Központ élére?

Hódmezővásárhelyen születtem és élek. A városban érettségiztem, majd Szegeden elvégeztem az orvosi egyetemet. Ezután pszichiáterként helyezkedtem el, ugyancsak Szegeden. A kórházi évek után néhány munkatársammal megalapítottuk Magyarország első ifjúsági drogambulanciáját. Tehát már a '80-as évek közepétől foglalkoztam szenvedélybetegekkel, kábítószerfüggőkkel. Hálás vagyok, hogy pályakezdőként a szegedi kórház szociálpszichiátriai osztályán dolgozhattam. Klienseink különböző szociokulturális miliőből érkeztek: a nagyváros polgári lakásaiból és lakótelepeiről, a környező falvakból, illetve a kiterjedt tanyavilágból. Így lehetőségem volt annak megfigyelésére, hogy a különböző mentális betegségek, lelki-életvezetési problémák hátterében milyen személyes, családi életsorok húzódnak meg.

Mit tapasztalt?

Eltérő a városi és tanyasi élet, a kultúra. Sőt, a különböző mikroközösségekre az adott társadalmi-politikai viszonyrendszer is eltérően hatott. Szerencsés voltam, hogy az osztályvezető főorvosnő kifejezetten szorgalmazta ezeknek az összefüggéseknek a feltárását, hogy nézzünk a diagnózisok „mögé”. Pályakezdésem másik fontos körülménye volt, hogy a '80-as évek elején jelent meg hazánkban, és azon belül is épp Szegeden a személyközpontú megközelítésnek nevezett irányzat, amelynek Carl Rogers volt az egyik ikonikus alakja. Vele a szegedi nemzetközi konferenciákon személyesen is találkozhattam. E rendezvényekből aztán évekig működő nemzetközi tanulmányi csoportok is kinőttek, melyekben gyakorolhattuk a személyközpontú kommunikációt, illetve módszert. Hol itthon, hol külföldön, például Lengyelországban, Spanyolországban. Mindezek közben az ellenzéki közéletben is elég aktív voltam.

Négy éven át orvosként nem dolgoztam. Majd visszatértem a hivatáshoz, de már elsősorban a felsőoktatás kereteiben. 1995-től a Testnevelési Egyetem mentálhigiéné tanszékén dolgoztam, ahol megalapítottuk  az első, egyetemi szintű mentálhigiénés szakképzést, amely már oklevelet is adott. Majd pár év múlva Bagdy Emőke áthívott a Református Egyetem akkor megalakult Pszichológiai Intézetébe, ahol 2002-ben ugyancsak meghonosítottuk a mentálhigiéné szakirányú továbbképzést.

Milyenek voltak a kezdetek?

Bár 2002 tavaszán még nem volt elég jelentkező, hogy Budapesten elindítsuk a programot, váratlanul megkeresett egy pszichológus nő a székelyföldi Illyefalváról (a helybeli lelkész felesége), hogy alapítványuk segítségével a falujukban szeretnének egyetemi szintű mentálhigiénés képzést megszervezni. A helyszín, illetve a megkeresés ténye számomra szimbolikus erővel bírt, mivel Szabó Dezső Az elsodort falu című regénye azon a vidéken játszódik. Az író bátyja egy ideig illyefalvi lelkész is volt. E nagy hatású mű (melyet már gimnazistaként elolvastam) arról szól,

Nagyon megérintett annak gondolata, hogy képzésünk révén épp arról a tájról indulhat ki a megújulás, amely a regényben a pusztulás jelképes színtere volt. E lehetőség felismerése számomra és munkatársaim számára óriási ösztönzést jelentett. Első évfolyamunk tehát az illyefalvi volt, majd pár hónapra rá, 2003 elején már itthon is akkora lett az érdeklődés a képzés iránt, hogy minden évben indult új évfolyam. Jelenleg Budapesten a 18. és 19., Erdélyben (Illyefalván) a 8., Felvidéken (Léván) az 5., Kárpátalján, Beregszászon a 3., a Vajdaságban, Szabadkán pedig a második évfolyam végzi tanulmányait.

Kijelenthető tehát, hogy már az induláskor megjelent későbbi küldetésnyilatkozatuk fő gondolata, a „Kárpát-medence lelki megújulásának” eszméje.

Igen, legalábbis abban az értelemben, hogy saját szakterületünk eszköztárával hozzá kívánunk járulni a magyarság lelki újjászületéséhez, a nemzet határokon átívelő egyesítéséhez. Egy szakember számára magától értetődő, hogy az egyéni életsorsokban a családtörténet, a település, a nemzet történetének lenyomata is tükröződik. Számos tanulmány mutatja be, hogy a 20. századi magyar történelem eseményei milyen hatalmas lelki terheket jelentettek a nemzet, az azt alkotó közösségek és személyek számára. Az ország széthullása, a trianoni döntés óriási, szinte feldolgozhatatlan veszteség volt. De hatalmas töréseket jelentettek a háborúk, az első és második világégést követően elszenvedett hadifogságok, a kitelepítések, a megannyi megalázó és kirekesztő élethelyzet, elég csak a holokausztra gondolni. Mindezek máig hatással vannak a magyarság lelki állapotára. Ugyanakkor

Ennek az egységnek a fenntartásához, megerősítéséhez intézményekre, intézményrendszerekre, illetve összehangolt programokra van szükség, határon innen és túl. Olyan programokra, amelyek egyéni, közösségi és nemzeti közösségi szinteken támogatják az önazonosság, a lelki és kapcsolati kultúra, a lelki egészség fejlődését. Itt, a református egyetem falai között talán külön nyomatéka is van azon meggyőződésünknek, hogy az elmúlt 20 év munkáján alighanem áldás van. Hiszen már az indulás szinte csodaszámba ment. Egy keresztyén alapítványnak köszönhetően a fővárostól vagy 800 kilométerre lévő kis faluban szökkent szárba a képzés, aztán 

. Ez azt mutatja, hogy van erre igény. Végzett hallgatóinkból az évek során egy valóságos Kárpát-medencei lelki segítő hálózat fejlődött ki, melybe mintegy 1700-1800 kolléga tartozik. Úgy gondolom, sikerült egy olyan modellt megvalósítani az elmúlt két évtizedben, amely más hivatásterületek számára is példaértékű lehet.

Kik jelentkezhetnek erre a képzésre?

Hallgatóink felkészítése által a lelki egészség kibontakozását szeretnénk szolgálni a közösségben. Hozzáteszem: „lelki egészég” alatt elősorban a lelki-kapcsolati kultúrát, a problémamegoldó és együttműködési képességet, bizonyos proszociális értékvilágot és felelősségvállalást értünk. Ez szakirányú továbbképzés, tehát a belépő a főiskolai vagy egyetemi oklevél. Főleg pedagógusok, gyógypedagógusok, szociális munkások, nővérek, lelkészek, hitéleti munkatársak vagy a média területén tevékenykedők jelentkeznek hozzánk, akik a saját lakóhelyükön, munkahelyükön szeretnének hozzájárulni a lelki egészség épüléséhez. A képzés során e különböző hivatású hallgatók megannyi nézőpontból tudják a tárgyat, a felmerülő problémákat szemlélni, és ezáltal gazdagítani egymás látásmódját.

Az említett hálózat miként működik a végzett hallgatók között?

Alapértéknek tekintjük a kapcsolatot, az együttműködést. Fontos számunkra a sokszínűség, hogy tanítványaink megannyi szakterületről érkeznek. Felkészítésük segítségével a közösséget, és ezen belül is a nemzeti közösséget szeretnénk szolgálni. További sajátossága programunknak, hogy a hallgatók nemcsak az egyes évfolyamokon belül kapcsolódnak egymáshoz, hanem évfolyamokat, sőt határokat átívelő módon is. Nyolc évvel ezelőtt, az özvegy hozzájárulásával elindítottuk a Buda Béla Mentálhigiénés Forrásközpontot, amely egy zártkörű platform. Elsősorban ez szolgálja a határon innen és túl élő jelenlegi és volt hallgatók, valamint tanáraik közötti szakmai eszmecserét, információáramlást. Évente megrendezzük hálózatépítő konferenciánkat, amelyen általában 150 kolléga vesz részt szerte a Kárpát-medencéből. A helyszín minden évben változik, idén októberben Szabadkán találkozunk. Budapesten kéthavonta tartunk Mentál Klubot az itteni hallgatók részvételével. Idén hagyományteremtő szándékkal szeretnénk egy új kezdeményezést is életre hívni.

a Pesterzsébet-Szabótelep-i Összetartozás templomában. Az idei június 4-i alkalomnak az Összetartozás nemzetben és Istenben címet adtuk.

Kárpátalján is folyik képzésük, sőt, vannak már végzett évfolyamok. A háború kitörése óta velük milyen a kapcsolat? Érkezett-e bármilyen megkeresés az irányukból a fenyegetettségük miatt?

A háború kitörése óta kapcsolatunk még inkább megerősödött a kárpátaljai kollégákkal. Gyakoribbá váltak az online értekezletek. Egy ideje össztanári online megbeszéléseket is tartunk, melyen a magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai tanárok egyaránt jelen vannak. Ilyenkor a nyitó kör mindig a hogylétükről szól. Természetesen gyűjtést is szerveztünk számunkra. Ezeken az össztanári értekezleteken megindító megtapasztalni közösségünk erejét, a kollégák közötti szeretetet.

Míg a szomszédos Ukrajnában tényleges háború dúl, addig idehaza az országgyűlési választás miatt ment a csatározás. A kampány során még inkább kiviláglott, hogy mekkora árkok húzódnak a társadalomban. Van arra valami mód, hogy ezeket betemessük?

A hazai társadalomban elég magas az agresszió szintje, ez a kampányban még inkább szembeötlött. Ez a politikai színtéren kívül a hétköznapi emberi megnyilvánulásokban is megjelenik: a közlekedésben, az utcán, a boltban.

Sokan szekértáborokban gondolkoznak melyek most áprilisban „megmérettek”. Van egy kisebb és egy nagyobb szekértábor, viszont nem célszerű, ha az ezek közötti kapcsolatot a ki kit győz le logikája alakítja. Szerintem a mentálhigiénés szemléletmód ebben a vonatkozásban is használható. Ne másokat akarjunk megváltoztatni, igyekezzünk elsősorban saját magunkra figyelni, saját önismeretünket elmélyíteni. Valószínűleg most sokan érzik azt, hogy sérelmet szenvedtek el másoktól, és önmagukat áldozatnak tekintik. Azonban a valóság ennél sokkal árnyaltabb. Amikor ilyen mély árkok alakulnak ki csoportok között, abban mindegyik félnek része van. Ezért jó, ha mindenki végiggondolja, hogy az adott helyzethez személy szerint ő hogyan járult hozzá. Illetve azon, pontosabban saját reakcióin miként tudna változtatni. Ezernyi módon tudjuk ugyanis szabályozni a viselkedésünket, amivel másoknak is mintát tudunk nyújtani. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy szerintem

Rengeteg az előremutató, közösségépítő, proszociális helyi kezdeményezés! Csakhogy ezek jó része rejtve marad a szélesebb nyilvánosság előtt. Valahogy meg kellene találni annak a módját, hogy a szép példák, a jó gyakorlatok minél nagyobb körben ismertté váljanak.

„A polgárháború véget ért” – hangzott el mostanság többször is Lázár János fideszes országgyűlési képviselő nyilatkozataiban, aki április 3-án a makói-hódmezővásárhelyi térségben legyőzte Márki-Zay Pétert, a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, aki ugyancsak megosztotta a társadalmat. Van arra esély, hogy most egy újabb fejezet kezdődjön a városban?

Tény, hogy Hódmezővásárhelyen az utóbbi négy évben nagyon elharapóztak az indulatok. Több mint 60 éve élek a városban, de ilyen mértékű megosztottságot, mint ami az utóbbi években, a jelenlegi polgármester színre lépését követően megjelent, még sosem tapasztaltam. Most van esély arra, hogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb legyen a közhangulat a városban. Úgy látom, Lázár János megnyilatkozásai azt gondolkodásmódot tükrözik, melyet mentálhigiénés szakemberként magam is kívánatosnak tartok. Bár többsége van, stratégiája nem a legyőzésre, hanem az együttműködésre épül.

Nyitókép illusztráció: Pixabay, fotók: Mátrai Dávid/Mandiner