Trump elnök, úgy látszik, valahol megtalálta Orbán kottáját

Mutatjuk pontonként, miben hasonlít a két vezető sikerre vivő receptje.

A konzervatívok reakciósok – ez az egyik alaptétele Molnár Attila Károly eszmetörténész új, Ki mit konzerválna című kötetének. Az esszégyűjtemény címadó fejezete azt a klasszikus dilemmát tárgyalja, hogy mit akarnak konzerválni a konzervatívok egy liberális korban. Merthogy az uralkodó elitet és az uralkodó eszméket nem, az biztos. Azaz a kortárs konzervativizmus bizonyosan nem status quo konzervativizmus. A helyzet status quóját ugyanis ma épp a modern, haladár elit kívánja megőrizni, ezért ma nem a konzervativizmus az establishmentideológia, hanem a progresszió. A konzervatívok „nem ellenzik a változást önmagában, és nem védik a status quót általában”. Sőt: Molnár Attila Károly szerint ez már az első konzervatívokra (Burke, De Maistre stb.) is igaz volt. Ha ugyanis megszűnt a természetes rendje, akkor a társadalom nem képes regenerálni magát, tehát segíteni kell neki. Az első konzervatívok pedig nem a status quót akarták őrizni, hanem vissza akartak állítani valamit, ami nemrég megszűnt.
Mindez nem tetszik a haladároknak, akik szalonképes konzervatív ellenfelekről álmodoznak. Hogy kik azok? Akik elfogadják a haladást, csak lassítani szeretnének. Ha azonban így lenne, akkor „a konzervatív politikának nem lenne tartalma”. Molnár szerint „a konzervatív politika nagyon is válogatós abban, hogy mit kíván megőrizni”, és nem a változást, csak az ideologikus változást utasítja el.