Válságok, konfliktusok és migráció: mi vár a Közel-Keletre?

Mint legújabb írásában kimutatja, Oroszország és Ukrajna a világ két legnagyobb gabonaexportőre, az arab világ jelentős részben tőlük függ élelmiszerellátás-terén. Milyen hatással van a háború a MENA-régióra?

Sajnálatos módon a MENA-régiót rendkívül érzékenyen érinti az orosz-ukrán háború. Ukrajna orosz inváziója felfedte az energiarendszer mögött meghúzódó sebezhetőséget, valamint elkerülhetetlenül felgyorsítja a globális élelmiszerválságot is. Egyes régiók erősebben érintettek, mint mások. A COVID-19 válsághoz hasonlóan ez a háború is érinti a mezőgazdaságot, az élelmiszertermelést, és közvetlenül fenyegeti az élelmezésbiztonságot. Fontos tudni, hogy az arab országok élelmiszer-importjuk terén főként Oroszországra és Ukrajnára támaszkodnak, de most jóval kevesebb élelmiszerhez jutnak és sokkal magasabb áron, mint korábban. Ez komoly feszültségek forrása lehet ezekben a társadalmakban. 

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet hangsúlyozta, hogy részben a háború miatt az élelmiszerárak és a szegénységi ráták továbbra is riasztó mértékben fognak emelkedni 2022-ben és 2023-ban.

Mely országok jobban érintettek, melyek kevésbé?

Most úgy tűnik, hogy a gazdagabb arab országok meg tudnak birkózni a krízissel és képesek lesznek kezelni a kialakult helyzetet. Az olajtermelésből élő államok, mint például az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait vagy Szaúd-Arábia az önellátást tűzte ki célul és megpróbál függetlenedni az exportáló országoktól. 

A szegényebb, valamint konfliktusokkal sújtott arab államok viszont nagy bajba kerültek, mert nincsenek meg a megfelelő forrásaik és lehetőségeik arra, hogy kezelni tudják ezt a problémát. Az olyan országok, mint Libanon, Szíria vagy Jemen instant külső segítségre szorulnak, ami nélkül könnyen és rövid idő alatt a társadalmaik szélesebb rétegei körében éhezés alakulna ki. Ez utóbbit elkerülendő körvonalazódni látszik egy nemzetközi összefogás, de pusztán a segélyezés nem jelent hosszú távú és tartós megoldást.

Eközben dinamikusan nő a régió lakossága. Mik az előrejelzések demográfia terén?

A Közel-Kelet és Észak-Afrika államai a világ leggyorsabban növekvő népességeinek adnak otthont. Egyiptom lakossága évi 2 millió fővel növekszik (jelenleg 106 millió fős lakosságával a legnépesebb arab állam), Irak évi 1 millióval, Szudáné 1 millióval, Algériáé 800 ezerrel, Jemené 700 ezerrel, Szaúd-Arábiáé 600 ezerrel, Marokkóé 500 ezerrel. Ezek a számok elképesztőek, főleg, ha belegondolunk, hogy például Magyarországon évente 25-30 ezer, Olaszországban 40-50 ezer fővel csökken a lakosság. 

Egyrészt ennyi ember a jövőben nehezen fog munkához és tisztességes megélhetéshez jutni, másrészt pedig az arab országok népességnövekedése azt is jelenti, hogy egyre több embert kell ellátni és egyre több élelmiszerre van szükség, de a dolgok jelenlegi állása szerint ennek biztosítása korántsem lesz egyszerű feladat. A népességszabályozás bevezetése viszont vallási és kulturális akadályokba ütközik, pedig egyszer eljön az a pont, amikor ezt is számításba kell venni.

Tárik Meszár

Kombinálódhat-e mindez a klímaváltozás hatásaival?

A napjainkban megfigyelhető tendenciák szerint egyértelműen igen.

és együttesen még nagyobb terhet ró a lakosságra.

Példának okán több arab állam is vízhiánnyal, aszállyal, sivatagi porviharokkal és extrém meleg időjárással küzd. Irak két legnagyobb folyójának, a Tigrisnek és az Eufrátesznek, valamint azok mellékfolyóinak a hozama jelentősen lecsökkent, de hasonló gondokkal küzd Szíria és a szomszédos arab országok is. Észak-Afrikában pedig a csapadékmentes időjárás fektette két vállra a mezőgazdaságot, ami még tovább növelte a régió államainak kiszolgáltatottságát. Ezek külön-külön is migrációt kiváltó faktorok lehetnek, de együttesen súlyos következményekkel járhatnak. Ha az országok vezetései nem lesznek képesek kezelni ezeket a kihívásokat, akkor könnyen elharapódzhat az ún. klímamigráció jelensége, amikor az emberek nem a háborúk elől, hanem a klímaváltozás miatt hagyják el a lakóhelyeiket.

Van-e esélyük ezen országoknak felépíteni belső termelésüket, leállni az erős importfüggőségről és színesíteni gazdaságukat?

A gazdagabb olajállamok kétségkívül meg tudnak birkózni a helyzettel, és idővel képesek lesznek átállni az önellátásra. Azonban a nyersanyag híján tengődő országok már sokkal nehezebb helyzetben vannak, mivel esetükben nem állnak rendelkezésre azok a feltételek, melyek segítségével le tudnának számolni importfüggőségükkel. A különböző nemzetközi szervezetek ezt felismerve azt szorgalmazzák, hogy az élelmiszerhiányban szenvedő országok keressenek új beszállítókat, és ennek elérése érdekében nemzetközi összefogást sürgetnek. A Human Rights Watch pedig kijelentette, hogy az Oroszországra kirótt szankciók érzékenyen érintik az importáló országokat, ezért kiegészítő intézkedéseket kell hozni az élelmiszerbiztonságra gyakorolt negatív hatások ellensúlyozására. 

és nem lennének ilyen mértékben rászorulva az exportáló országokra.

Amennyiben nem látszik a megoldás, elharapódzhat-e az erőszak a Közel-Keleten?

Sajnos igen.

Erre történelmi példák is vannak, mint például az 1977-es egyiptomi kenyérlázadás, amikor Anvar Szadat kormánya megszüntette az alapvető élelmiszerek támogatását és a kenyér ára a többszörösére nőtt, ez pedig polgárháborús állapotokat idézett elő. Azonban más arab országokban is történtek hasonló esetek. Jordániában 1989 és 1996-ban, Libanonban pedig 1987-ben. De nem kell annyira messzire menni az időben, mivel a 2011-es „arab tavasz” (arab országokban lezajló polgárháborúk sorozata) idején az élelmiszerár-index a valaha volt legmagasabb szinten állt, tehát az élelmiszerár-emelkedés összefüggésben van a konfliktusok, háborúk kialakulásával a Közel-Keleten. Erre jó példa, hogy a volt egyiptomi elnököt, Hoszni Mubárakot megbuktató 2011-es felkelés során a tüntetők kulcsszava a „kenyér, szabadság és társadalmi igazságosság” volt. Napjainkban pedig Irakban és Szíriában is egyre több tüntetés alakul ki az emelkedő árak miatt.

Fotó: Gyurkovits Tamás