Mi vagyunk a baloldal rémálma – Kovács István a Mandinernek

Sokan felvetették már, hogy a 2019-es választási eredményeinek hátterében a nem elég erős jobboldali közösségi médiajelenlét állt. 2022-ből visszatekintve hogy látja ezt?

Egyértelműen az a tanulság: nem szabad abból kiindulni, hogy a közösségi média, és úgy általában az internet balliberális műfaj lenne. Az persze továbbra is igaz, hogy a közösségimédia-platformokon balra lejt a pálya, hiszen a Szilícium-völgyből érkező tech óriások balliberális ideológiában fogantak. Mégis, e felületek egyre fontosabbá válnak az életünkben, így a politikában is egyre komolyabb tényezők, ezért nekünk jobboldaliaknak is fel kell mennünk a pályára.

A közösségi médiatérben egy olyan mérkőzés zajlik,

Elég csupán az letiltásokra, fiókfelfüggesztésekre gondolni. A helyzet viszont most úgy áll, nem csak helyt álltunk, hanem részgyőzelmeket is arattunk. Ennek következtében most Barack Obamától kezdve a hazai baloldali megmondóembereken át egészen Brüsszelig mindenki a Megafonnal foglalkozik. Megijedtek.

Április harmadika trendforduló lenne?

Szerintem felismerték, hogy elindult egy változás, amely veszélyes az ő hegemóniájukra. Azért fáj nekik mindez, mert a közösségi médiában való politizálás eddig az ő monopóliumuk volt. Mi erre a pályára jöttünk fel, itt sikerült borsot törni az orruk alá.

Szintén többen írtak már arról, hogy ennek a térfoglalásnak azért igen nagy ára van. Arról azonban sokkal kevesebb szó esik, hogy kifizetődők-e ezek a százmilliók a költséghatékonyság szempontjából.

Ebben a kérdésben is nyílt kártyákkal játszunk: arra kérünk pénzt a támogatóinktól, hogy fel tudjuk erősíteni a jobboldali hangokat. Ezt sohasem titkoltuk. Ennek megfelelően pontosan annyit költöttünk, amennyit az emberektől erre kaptunk. Egyébként, ha a kampányidőszakot nézzük, a baloldali hálózat (ideértve mások mellett az Erősítőt vagy az Ezalényeg.hu-t) nagyságrendileg ugyanannyit költött Facebook-hirdetésekre, mint a Megafon. Ugyanakkor, ha megnézzük, ki hogyan sáfárkodott, láthatjuk, hogy nálunk ugyanannyi pénzre tízszer annyi interakció jutott. Magyarán:

Vagyis szerintem nyugodtan levonhatjuk azt a következtetést, hogy mi jobban használtuk fel a támogatóinktól kapott forrásokat, és sok munkával sokat tettünk céljainkért: fel tudtuk erősíteni a jobboldali hangokat.

Mi lehet ennek az oka?

Lehetne ezt a Megafonban felhalmozott tudásnak tulajdonítani. De a legfontosabb szerintem, hogy a mi véleményvezéreink hitelesek. Saját hangjuk van. Nem presszionáljuk őket, hogy elmondják, mit gondolnak a világ dolgairól, a politikai történésekről. És ez az embereknek tetszik. Itt nincs az a fajta alakoskodás, jóemberkedés, mint a baloldalon, ahol a megmondóemberek megpróbálják magukat függetlennek, objektívnek beállítani, miközben a legdurvább propagandát tolják. Mi a kezdetektől fogva jeleztük:

Ez persze nem jelenti, hogy ne lennénk sokszínűek. Elég csak meghallgatni, hogy a véleményvezéreink hányféleképpen határozzák meg magukat: patrióta, konzervatív, nemzeti, hazafi és még hosszan folytathatnám a sort.

Még több Déri Stefi, Bohár Dani, Deák Dani, Rákay Philip, vagy éppen Kötter Tamás?

Sokat beszélünk a nagy elérésű véleményvezéreinkről, akikre Ön is utalt, viszont kevesebb szó esik arról a több száz emberről, akik eddig elvégezték a Megafon képzését. Hétköznapi emberekről van szó, akik iskolájuk, munkájuk, családjuk mellett arra is szánnak időt, hogy tegyenek valamit a balliberális túlsúly ellen. Szerintem sokkal nagyobb sztori az, hogy ezek a hétköznapi emberek felállnak a székből, és azt mondják: „Ezt nem tűrjük tovább, lázadunk!”

Sokszínű közösséget említ, ám egy külső szemlélő számára azért felmerül egy jogosnak tűnő kérdés: mennyire spontának, egyéniek ezek az üzenetek?

Gimnazistáktól kezdve egészen a nyugdíjasokig mindenki megfordul nálunk. Vidékiek. Budapestiek. Tanárok. Kétkezi munkások. Egyetemi pályán lévők. Úgy jönnek a Megafonhoz, hogy van már egy kialakult képük a világról, a politikáról. Mi nem ideológiai képzést adunk nekik, hanem azt tanítjuk meg, miként tudják elmondani úgy a véleményüket, hogy az a lehető legtöbb emberhez el tudjon jutni. Az Ön által pedzegetett kérdésben egy piaci-, médialogika tűnik fel, amely abból a szempontból értelmezhető, hogy miként működnek a szerkesztőségek, milyen viszonyban állnak szerkesztők, újságírók, és hogy az adott tartalmak hogyan hatnak a hirdetőkre. A Megafon azonban nem e logika alapján épül fel. Mint mondtam, ez egy alulról szerveződő mozgalom, egy népfelkelés. Itt, mondhatni, irreguláris egységek működnek…

Csakhogy ezen egységek a kampányidőszakban kifejezetten egyes közéleti szereplőkre, témákra voltak ráállva. Azt pedig a médiaelméletekből tudjuk, hogy a sokszor elhangzó üzenet, az értelmezési keret vagy azok kontextusa igenis hatással van a megszólított félre.

Van itt egy alapvető félreértés.

A Megafon nem indult a választásokon, nem vagyunk politikai párt sem. Sohasem titkoltuk, hogy jobboldaliak vagyunk, a jobboldal hangját erősítjük fel kampányban és azon kívül. Azzal pedig nemigen lehet mit kezdeni, hogy egy jobboldali embert, aki a politika iránt érdeklődik, és el szeretné mondani a véleményét a közösségi médiában, egy kampányban épp azok a témák foglalkoztatják, amelyek a választás szempontjából relevánsak. Mindenki ezekről beszélt a közösségi médiában, még szép, hogy a Megafon véleményvezérei sem mással foglalkoztak. Téma pedig volt bőven, néha alig győztük kapacitással.

Miért csak a Facebook?

A Megafon arra vállalkozott, hogy felerősítse a jobboldali hangokat. Célunk, hogy megváltoztassuk az internetet és így az egész világot. Minden egyes döntésnél azt mérlegeljük, hogyan kerülhetnénk közelebb ehhez. Idehaza tízből nyolc felnőtt használja rendszeresen a Facebookot. Ez óriási penetráció. Persze mindez nem azt jelenti, hogy ne kísérleteznénk más platformokon, ott vagyunk például a TikTokon és a YouTube-on is. Már vannak sikereink, de ha a jövőben szeretnénk még több embert elérni, akkor minden felületen még aktívabbnak kell lennünk. A bővülés új embereket, új műfajokat és persze új kihívásokat jelent, ehhez várjuk mindenkitől a segítséget.

Mint mondta, a közösségi média, így a Facebook is egy olyan pálya, ami balra lejt, egyoldalúak a játékszabályok és a -vezetés. Mi több, csalnak is a mérkőzéseken. Ez nem csupán Magyarországon probléma, a techóriások szabályozása, a szólás- és véleményszabadság érvényesítése nemzetállami és uniós szinten is terítéken van. Válasz lehet-e minderre egy nemzeti közösségi médiafelület létrehozása?

Nemzetközi és hazai színtéren is vannak ilyen kezdeményezések természetesen. Említhetném akár a Parlert, a Truth Socialt, vagy idehaza a Hundubot.

A közösségi média erejét épp az adja, hogy az ott elérhető tartalomnak csak egy viszonylag szűk szegmense foglalkozik ténylegesen politikával. Az emberek itt a mindennapi életüket élik. Aki szeret politizálni, az a közösségi felületeken is meg fog osztani politikai tartalmakat. Aki pedig kerüli a közéleti kérdéseket, az a közösségi felületeken is így fog tenni. Ha létrehoznánk egy olyan platformot, ahol kizárólag jobboldaliak oszthatnak meg szabadon jobboldali politikai üzeneteket, magunknak gyártanánk véleményeket…

Még nagyobb lesz a buborék…

Az egyik oldalon lesz egy marék jobboldali megmondóember, aki szabadon elmondhatja a véleményét, a másik oldalon a Facebook a maga többmilliárd felhasználójával, akiknek többé esélyük sem lesz, hogy jobbos véleménnyel találkozzanak. Ez lenne a megoldás?

Ennek ellenére a Twitter felvásárlása például ideológiai síkra futott ki.

A Twittert használók száma elenyésző kisebbségben van a facebookosokhoz képest. Azért beszélünk mégis ennyit a Twitterről, mert sokkal több a politikai tartalom található itt, mint más platformokon. A cég egyik alapítója, tulajdonosa és ügyvezetője, Jack Dorsey napjaink legsötétebb maoista, sztálinista gondolkodója. Hozzá képest bárki csak jobb lehet – ezt bátran merem állítani. Ebből a szempontból örülök, hogy Elon Musk felvásárolja ezt a felületet,

Musk egy technokrata ember, aki nagyon jókor szállt be az üzleti szféra egyes szegmenseibe, mint ahogy sikerre viszi az elektromos autózást vagy számos úttörő eredményt ér el az űrkutatás tekintetében. Remélem most ráérzett arra is, hogy a woke-, cancel-kultúra hívei túltolják a biciklit, azonban az a gyanúm, hogy ez a befektetés is csupán a profitról szól a részéről, nem pedig a szólás- és a véleményszabadság védelméről.

Képek: Ficsor Márton / Mandiner