Amint azt a Borsonline tegnap hírül adta néhány hónapja az alelnök, Szilágyi György élettársát meg akarták erőszakolni az egyik pártrendezvényen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A lap szerint az épületben, ahol mindez történt, jelen volt Jakab Péter pártelnök és kabinetfőnöke Molnár Enikő is. A legújabb információk szerint a Jobbik politikusai közül többen is lerészegedtek a bűncselekmény napján.
Az ügyben született hivatalos iratok szerint a Jobbik egyik vezető politikusa, miután a hölggyel közölte „de szerencsés ez a Szilágyi”, felcsalta őt egy szobába. Itt gyorsan levetkőzött, majd áldozatát a falhoz szorítva, fizikai erejét kihasználva, nemi szervét elő véve meg akarta erőszakolni. A lap szerint áldozat segélykiáltásaira lett figyelmes egy másik jobbikos politikus, egy országgyűlési képviselő, aki végül kiszabadította a hölgyet. Ő lehet a büntetőeljárásban a vád első számú tanúja.