„Nem, hogy az országot nem ismeri az ellenzéki pártok zöme, de még a saját potenciális szavazóikat sem”; „még négy ilyen év, és Budapestet is elveszti az ellenzék” – Balogh Gábor szerint nem mindenki kapott ki megérdemelten az ellenzéki összefogás jelöltjei közül sem. Interjúnk az egykor a Jobbik mellől indult publicistával!
Mi történt a választáson? A Mandiner a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg új sorozatában a választás tanulságairól. Újabb interjúalanyunk: Balogh Gábor publicista.
***
Hadd találjam ki: nem lepte meg a választás eredménye…
…csak a mértéke, így van. S nem elsősorban a Fidesz teljesítményére értem ezt, hanem az ellenzékére, negatív értelemben.
Ki vesztett a legtöbbet az ellenzéki oldalon ön szerint?
Elég komoly a csapat, nagy a holtverseny, de azt hiszem, elsőnek nehéz lenne nem Jakab Pétert megnevezni. Azért neki volt egy olyan pártja, amelyik ennek az ellenzéki összefogásnak a második legerősebb politikai ereje volt, vagy legalábbis annak volt látva és láttatva. És ehhez képest már az előválasztáson is csúnyán leszerepelt, és kudarcot vallott abban is, ami miatt tulajdonképpen bevonták ebbe az összefogásba, a vidéki Magyarország megszólításában. Közben egyetlen választókerületet sem nyert meg, a párt a súlyát elvesztette, egymillió szavazóból néhány százezer maradt.
A második helyezett szerintem Márki-Zay Péter, akinek szintén volt egy nagy ígérete, hogy a megújulás szellemét tudja behozni az ellenzékbe, illetve meg tudja szólítani a kormánykritikus jobboldaliakat. Ez sem jött össze, ráadásul a közvetlen közeli szupercsapatát ő maga állította össze mindehhez, tele 2010 előtti, levitézlett figurákkal.
Sajnos, ki kell, hogy ábrándítsam, Kis Grófo vagy Győzike többet tett ezeknek a jobboldali fellegváraknak a – Fidesz szempontjából – elvesztéséért, mint az ellenzéki miniszterelnök-jelölt figurája, aki nagyjából annyit üzent ennek a szavazói csoportnak, hogy neki sok gyereke van és jár templomba. Konzervatív emberként nekem mindkettő abszolút pozitív tulajdonság, de politikai értelemben ez értelmezhetetlen. Nekem, mint kormánykritikus jobbos szavazónak ez az ember az égvilágon semmit sem üzen.
Rendben, és ki volt az, aki mondjuk pozitív példa lehetne az ellenzék soraiból?
Most még nehezebbet kérdezett… inkább azt mondanám, a kampányban azok mutattak pozitív példát, akik megértették, hogy helyben kell építkezniük, s a helyiek számára kell megfogalmazniuk üzeneteket. Volt, aki ezzel sikeres tudott lenni és volt, aki nem. Noha ideológiailag meglehetősen távol áll tőlem, mégis kiemelném Jámbor Andrást, aki növelni tudta az ellenzéki bázist; rajta kívül nagyon sokat dolgozott és méltatlanul kevés szavazatot kapott – talán az országos politika tehetett be neki – Stummer János, aki szintén Békéscsabán a helyiek jelöltjeként kampányolt, és jelen volt a választókerületében. Mert az ellenzék kudarcának egyik legfontosabb eleme benne van abban a mondatban, hogy „le kell menni vidékre”. Az is, hogy „le”, az is, hogy „kell”. Vagyis, hogy a vidék fölé pozicionálják magukat, és amúgy kedvük se lenne menni, csak muszáj.
Lemenni kutyába szoktak.
Így, pontosan, ez ennek a megfelelője. S ha így tekint a vidékre az az ellenzék, akkor nem csoda, hogy nem tudta megszólítani az ott élőket. Sok helyen pedig még a budapesti választókerületekben is rontottak az eredményeiken, a Fidesz pedig javítani tudott, a négy évvel korábbihoz képest.
Ha csak nem tanul mindebből.
Ha tanult is, rendkívül keveset. Bár hozzá kell tenni, hogy azért itt most egy ilyen hatalmas gyomrost kapott, földön fetrengő emberről van szó, ilyenkor azért nem mindenki gondolja végig stratégiai szinten, mit és hogyan kellett volna máshogy. Ehhez idő kell. Ráadásul az alapoktól kellene kezdeni. Mert lehet azon is gondolkodni, hogyan lehet a Fidesz valóban meglévő infrastrukturális és anyagi fölényét ellensúlyozni, vagy hogy jó jelöltet sikerült-e választani Márki-Zay személyében a törzsszavazók szavazatai alapján, ezzel kizárva a bizonytalanokat; még itt tartanak csak, a felszínt kapargatják. Ennél mélyebben érdemes lenne kielemezni, például
vagy akár, hogy maga az összefogás mint politikai konstrukció működőképes-e. Hogy el tudjuk hinni, hogy Márki-Zay Péter meg Jakab Péter majd vidáman együtt kormányoz Dobrev Klárával, sőt, Gyurcsány Ferenccel, és jól vezetik majd az országot.
Szóval alaposan elszámolták ezt.
El. A választási matematika egy dolog, azt nagyon okosan megoldották a fiúk meg a lányok azzal, hogy végül sikerült, sőt a Volner János által beterjesztett, fideszes többség által megszavazott választójogi törvénymódosítás után kénytelenek is voltak egy jelöltet állítani a fideszessel szemben. De ilyen eredményt tudtak volna hozni, akkor is, ha több listán indulnak. Merthogy a választás matematika az egy dolog, csak van egy ennél komolyabb segédtudomány, amit meg választási szociológiának hívnak. Ami megdöbbentő módon azokról az emberekről, szavazókról szól, akik ezeket a választásokat eldöntik. Vagyis nem elegendő matematikai egyenletbe helyezni a választókat, mert nekik van szívük, lelkük, meggyőződésük, és ebből semmit sem sikerült figyelembe venni. Nem, hogy az országot nem ismeri az ellenzéki pártok zöme, de még a saját potenciális szavazóikat sem.
A volt kancelláriaminiszter szerint a Fidesz nyeri a 2026-os parlamenti választást, a nyugdíjas politikai elemző nem akart tippelni, de abban biztos, hogy brutális kampány lesz.
Kínos és önmagának ellentmondó magyarázkodásba kezdett a legújabban már csak „Magyar Péter Hangjaként” emlegetett Magyar Hang nevű propagandalap.
Bizonyítékkal állt elő a Fidelitas elnöke.
Pedig alapvetően nagyvárosi jelenség.
Fejlett demokráciákban példa nélkül álló módon érvénytelenítette egy szabad elnökválasztás eredményét a román Alkotmánybíróság.
Azzal érvelt, hogy a mostani helyzet „kényelmetlen” és „nagyon költséges” az amerikaiak számára.
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
