A hazánkban is intenzív munkát végző lobbiszervezetek sokszor nem egyszerűen kritikusak a kereszténységgel szemben, de ellenérzéseket is keltenek velük szemben. Ennek nem csak a háttérben, de nyílt propagandájukban is hangot adnak.
Ahogy arra minapi cikkünkben is rámutattunk, a kiskorúakat és fiatalokat célzó érzékenyítő kampányok a liberális sugalmazással ellentétben erőteljesen jelen vannak Magyarországon. Mi több, ezek az érzékenyítések gyakran öltenek burkolt vagy nyílt formában keresztényellenes formát, egyfajta ellenséges közegként bemutatva a keresztény közösségeket és személyeket.
Noha a kereszténység elítéli a bűnt, a homoszexuális cselekedet pedig – ahogy a paráználkodás – bőven kimerítik a bűn fogalmát, a keresztény tanítás (és ennek megfelelően az egyházak) élesen elválasztja egymástól az embert és a bűnét. Míg a bűnt elítéli, az embert a krisztusi parancsnak megfelelően bűnös volta ellenére szereti. Éppen ez az a szeretet, ami arra sarkallja a keresztényeket (már azokat, akik nem járnak például a német egyház szinódusi útján…), hogy elítéljék azoknak a szervezeteknek a munkáját, amelyek bűnös cselekedeteket, vagy állandó bűnös életvitelt népszerűsítenek. Ettől a ponttól kezdődően pedig természetesen szembe kerülnek az LMBTQ-lobbi érzékenyítő csapataival.
E kitérő után lássunk most egy szemléletes példát arra, miként támadja és járatja le a konzervatív, hitükhöz és egyházi tanításukhoz hű keresztényeket ez a gépezet! A példát a CitizenGO figyelemfelhívó kampánya nyomán a Labrisz Leszbikus Egyesület által 2018-ban bemutatott, nevelőknek és diákoknak szánt oktatási segédanyag szolgáltatja.
A Labrisz egyébként büszkén hirdeti, hogy a Szimpozion Egyesülettel karöltve „Melegség és megismerés” programjuk részeként 2000 óta érzékenyítik a magyar diákokat, beszámolóik szerint évente mintegy 1000-1500 fiatalt érnek el.
aminek feltartóztatására a gyermekvédelmi törvény, valamint az azt megerősítő gyermekvédelmi népszavazás hivatott. (És ez csak egy példa a sok közül, más szervezetek is aktívak e területen, általában „gyermekjogi” köntösbe bújtatva programjaikat.)
A fent említett oktatási(!) segédanyag következetesen maradi, rosszakaratú és ellenséges személyeknek állítja be a keresztényeket. A megállapítás egyaránt igaz a képi tartalomra és a szövegekre is. A segédanyagot lapozva például arról olvashatunk, hogy „transznemű”, illetve azonos nemű társaikhoz vonzódó fiataloknak „különösen nehéz lehet egy olyan, hierarchikusan berendezett, tekintélyelvű közegben, ahol a hagyományos keresztény, konzervatív értékrend szerinti család-/párkapcsolati modell a követendő minta”.
Az LMBTQ-lobbi stratégiájának alapvető eleme az áldozati póz felvétele és megtartása, amely a fenti idézetben is egyértelműen kirajzolódik. A kötet egyik képi illusztrációján azonos nemű pár sétál az iskolai folyosón, ahol – hozzájuk hasonlóan – mindenki divatos öltözetet visel. Egyetlen kivétel ez alól egy hosszú szoknyát és bő pulcsit viselő, rosszul fésült lány, aki összeráncolt homlokkal, láthatóan rosszallóan szól a pár után, kezeit pedig – értetlenségét hangsúlyozandó – széttárja. A lány nyakában kereszt lóg. Ő tehát az intoleráns, gonosz keresztény, aki akadálya mások boldogságának. (Arról, hogy a progresszió által oly sokszor használt „tolerancia” szó ma ismert tartalmát éppen az őskeresztényeknek köszönheti, majd egy másik cikkben.)
A fent bemutatott példa nem az egyetlen. A Budapest Pride eleve felrótta a kormánynak, hogy az Alaptörvénybe bekerült a „keresztény nevelés” fogalma. A Pride kommunikációs csapata persze hatalmasat csúsztatott: nem keresztény nevelést ír elő az alaptörvény, hanem a következőképp fogalmaz: „Magyarország (…) biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”.
Beszédes egyébként, hogy a Pride éppen abba a paragrafusba szállt bele, amely így kezdődik: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.” Ugyanitt fogalmazta meg a jogalkotó azt is, hogy „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”, amely védelmet egyre kevesebb nyugati ország biztosít gyermekeinek.
Kiadóként szintén a Labrisz Leszbikus Egyesület jegyzi a nagy felzúdulást kiváltó Meseország mindenkié című érzékenyítő mesekönyvet is. A kötetben sorakozó mesék eredetijeinek átírására az egyesület pályázatot hirdetett, ennek során azonban
Úgy tűnik, a progresszív szervezetek egyébként is készségesen rendelkezésre állnak, ha a kereszténység és a keresztény tanítás támadásáról van szó. A Patent Egyesület egyik kiadványa például éles kritikával illeti magát az önmegtartóztatást (vele szemben a szexuális szabadosságot propagálja) és meglehetősen lekicsinylően utal a keresztény szexuáletikára. Egyoldalú és semmiféle kutatással alá nem támasztott szövege szerint „az önmegtartóztatás pedagógiai keretét alkalmazó szülők, pedagógusok, intézményi és egyházi személyek megszégyenítik, vagy akár meg is büntetik a gyerekeket önkielégítésért, szexuális érdeklődésük kifejezéséért, illetve adott esetben homoszexuális érdeklődésük vagy kapcsolataik miatt”.
Túl azon, hogy érdemes fenntartani minden egyháznak a jogot ahhoz, hogy szexualitásra vonatkozó tanításairól maga döntsön, aki látott már közelről „az önmegtartóztatás pedagógiai keretét” alkalmazó szülőt, pedagógust vagy egyházi személyt, pontosan tudja, hogy a fenti idézet nem állja meg a valóság próbáját. Ezen személyek között nem nagyobb, sőt, feltételezhetően kisebb azok aránya a teljes társadalomhoz képest, akik gyermekek megalázásához folyamodnának, pláne azért, mert egy kamaszt éppen a szexualitás témaköre foglalkoztat. (Az, hogy a fősodratú liberális média ezzel szemben álló, torz képet alakít ki, más lapra tartozik.)
Az ősellenségnek kikiáltott keresztény-konzervatív gondolkodás (és tanítás) egyébként meglehetősen komplex, a családi életre nevelés programja pedig (amely magyar alternatíva a liberális-progresszív, az ENSZ által is propagált átfogó szexuális nevelés programjával szemben) „családokra épülő nemzetállamokban gondolkozik és nem csak szexualitásában láttatja az egyént. Építő jellegű program, ami mögött mára komoly, több mint 20 éves tapasztalat áll.”
A fent idézett jellemzést Puskás Balázs fogalmazta meg lapunknak adott, korábbi interjújában. A Szent István Intézet vezető kutatója akkor azt hangsúlyozta:
Ki kell mondanunk: ideológiai csoportok saját agendájukat nem vihetik végig iskolai érzékenyítéseken keresztül azért, hogy a saját kisebbségi csoportjaik társadalmi súlya növekedjen.”
Mint mondta, ez a gyerekek helyzetét nem javítja, egyszerűen csak ki- és felhasználja őket, gyakorlatilag gyermekeink „világát teszi csatatérré”. „Megbízható tanulmányok mutatnak rá, hogy a Z-generációban exponenciálisan nőtt a homoszexualitás és a biszexualitás, valamint a nemváltás is. Ebből még az Azonnali szerzője sem tudott más következtetést levonni, mint hogy az érzékenyítés igenis komoly hatással van a gyerekeinkre” – összegezte a helyzetet Puskás Balázs.
A gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban a vezető kutató azt mondta, „e nélkül a törvény nélkül szülőként a gólvonalon védekeznénk, a jogszabály azonban jelentős támogatást ad nekünk”.
Kiemelt kép: Magyar Nemzet
Didier Reynders-szel még 2021-ben készített interjút a Mandiner. Amikor a korrupcióról kérdeztük, a biztos felállt az asztaltól, és elviharzott.
Orbán egyelőre nem mondhatja ki, hogy Csurkának mindenben igaza volt, de a Mandiner már kimondhatja, és a Magyar Nemzet is.
Ez egy jogi intézmény (is), amelynek célja a nemzedékek rendjének biztosítása, és amely minden kultúrában és minden időben megtalálható.
Mondom: elfogadom a volt EP képviselő „legendás” tudását, finom modorát, és azt a hirtelen érkezett szerecsen-mosdatást is.
A pártpolitikai uszítások kereszttüzébe került gyermekek, fiatalok és a gyermekvédelem hivatását vállalók állandó belső és külső feszültségeknek vannak kitéve, folyamatos szorongást élnek át.
Bocsánatot nem kért, csak távozott. Angolosan.
Nem a két csapat játéka láttán zokogott a 49 éves Alessandro Giallatini, akit alig tudtak megvigasztalni.
