A kommunista hatalomnak mi volt a legfőbb gondja az egyházakkal?
FEJÉRDY ANDRÁS: Amint az a kötetből is kiderül, Sztálin a második világháborút követően alapvetően nem kívánt akadályokat gördíteni az egyházak további működése elé, mindazonáltal az határozott célja volt, hogy ellenőrizhetők maradjanak, azaz ne terjeszkedjenek túl a kijelölt határokon. Mivel azonban a katolikus egyház nemzetek feletti szervezetként működött akkor is, a kommunisták a jelenlétüket folyamatos biztonságpolitikai kockázatként értékelték. Éppen ezért akartak a Vatikántól független, úgynevezett nemzeti egyházakat létrehozni, ám ez a törekvésük egy-két kivételtől eltekintve kudarcba fulladt. Így végül egy másik stratégia érvényesült, a „ha megverem a pásztort, akkor szétszéled a nyáj” logika alapján. Ezért állították félre ilyen-olyan indokokkal, részben koncepciós perek révén, a magyar, a lengyel, a csehszlovák vagy éppen a horvát egyházi vezetőket.
WIRTHNÉ DIERA BERNADETT: A Mindszenty József elleni koncepciós per és az annak nyomán hozott ítélet
elsőként szembesítette a nyugati közvéleményt azzal, mi is folyik valójában a vasfüggöny mögött.
Rákosiék sokáig hezitáltak, milyen módszerrel távolítsák el az esztergomi érseket, mert Mindszenty nemcsak a magyar egyház feje volt, hanem személyét a katolikus egyház bíborosaként a nemzetközi jog is védte. Felmerült, hogy rábírják Magyarország elhagyására, végül a koncepciós per mellett döntöttek. Az eljárás idején Nyugaton is szembesültek vele, hogy az elvei mellett minden helyzetben kiálló főpásztort mennyire meggyötörte az ellene folytatott kirakatper, ráeszméltek, hogy a keleti blokkban tragikus események zajlanak.