Semmi nem elég: Ukrajnának még több lőszerre, légvédelemre, kiképzett katonára van szüksége az EU főképviselője szerint
Kaja Kallas úgy véli, ha Európának nem sikerül elrettentő erővel hatnia, az veszélyes üzenetet küldhet az agresszoroknak.
Szent-Iványi István szerint az, hogy Márki-Zay magyar katonákat küldene Ukrajnába, pusztán „kiragadott félmondat egy interjúból”.
Interjút adott Szent-Iványi István, Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt külügyi kabinetfőnöke a Mércének, a beszélgetésben azért kritizálta a kormánykommunikációt, mert „miközben már a békéről áhítozik a kormánykommunikáció, nem mondják ki a nevét, nem nevezik meg a háború fő felelősét”.
– vélekedett Márki-Zay szakértője.
Arra a kérdésre, miszerint küldene-e a baloldal magyar katonákat Ukrajnába, Szent-Iványi azt válaszolta, hogy ezek csak „kiragadott félmondatok” Márki-Zay Péter interjújából.
Elmondta azt is, hogy szerinte a baloldali szövetség részéről nem vetődött fel az orosz olajembargó. Ennek némiképp ellentmond, hogy korábban Karácsony párttársa, Kocsis-Cake Olivio ezt felvetette, a Gyurcsány-párt politikusa, Niedermüller Péter pedig azt a választ adta az orosz gáz elzárásával kapcsolat kérdésről – miután a rezsicsökkentést ostobaságnak nevezte –, hogy „ez nem az ő kompetenciája”.
Nyitókép: MTI / Máthé Zoltán