A Fidesz országgyűlési képviselője arról is beszámolt: tételesen és tényszerűen tájékoztatta a konferenciát, hogy Magyarország minden lehetséges fórumon kiáll Ukrajna mellett és minden humanitárius, politikai és gazdasági segítséget megad az országnak.
„Mindenkinek világossá tettem: mint minden NATO-tagállamnak, így Magyarországnak is alapvető célja a béke és a területén elő emberek biztonságának védelme, ezért ebből a háborúból Magyarországnak ki kell maradnia” – szögezte le.
Szavai szerint fontosnak tartotta elmondani azt is, amit az Országgyűlés március 10-én elfogadott határozatában is kijelentett: Magyarország nem küld katonákat, nem szállít kétoldalú alapon fegyvereket, és nem járul hozzá ahhoz sem, hogy a magyar-ukrán határon keresztül az