„Mentsen meg ön is egy gyermeket!” – lelki adoptálás Csókay Andrással

2022. március 24. 07:10

Március 25-én pénteken, vagyis Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Dr. Csókay András Jót Tenni Jó Alapítványa és a Szent Gellért Kiadó szervezésében közösségi „lelki örökbefogadás” lesz a Pesti Ferences Templomban. Az alkalomhoz bárki csatlakozhat, aki hisz az imádságos jelenlét erejében, és szívén viseli az anyaméhben növekvő gyermekek sorsát.

2022. március 24. 07:10
null
Kemenes Tamás
Kemenes Tamás

A lelki adoptálás imádságos gyakorlatát – amely lényegében kilenc hónapon át tartó aktív benső elköteleződést jelent egy abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében – Koncz Éva hozta el hazánkba 1995-ben. Az imamód vonzerejét és „lelki működőképességét” jól mutatja, hogy egy évvel később már az egész országban elterjedtté vált. Nem csoda, hiszen hatalmas a baj: a Worldometer adatai szerint

2021-ben világszerte 42,6 millió (!) abortuszműtétet hajtottak végre,

vagyis a terhességmegszakítás mostanra a vezető halálokká vált – megelőzi a rákot is.

Pedig a helyzet végső soron egyszerű: az anyaméhben növekvő élet is élet. Dr. Csókay András, az imaalkalom társszervezője a Mandinernek elmondta: „Ahogyan a tízéves gyermeket sem ölheti meg az anya kérésére az orvos – mondjuk valamilyen gazdasági, vagy épp párkapcsolati problémára hivatkozva –, úgy egy kéthetes magzat életét se veheti el senki.

A világhírű idegsebész szerint a lényegi változást – ha egyszer majd lesz ilyen – egyedül „az igazság meglátása hozhatja el”, amikor „felismerjük, hogy Krisztus bennünk él”. Addig is „hétköznapi párbeszédekkel” tudjuk segíteni az ügyet, például „bátran elmondhatjuk, hogy a DNS mint örökítőanyag felfedezése óta még a materialista tudomány berkeiben is egyértelmű tény, hogy az ember személyes létének kezdete csak a fogantatás pillanata lehet.

Márpedig ez a felfedezés automatikusan erkölcsi kötelezettséggel is jár.”

*

A Lelki Adoptálás tehát március 25-én pénteken, a Ferenciek terén lévő templomban 18.30-kor kezdődő szentmise keretében lesz. A részvételhez előzetes jelentkezés nem szükséges; a fogadalom szövegét mindenki a helyszínen veheti át.

A szentmise előtt, 17.30-tól Csókay András a templomhoz közel található Szeretet Könyvesboltban várja mindazokat, akik szívesen találkoznának vele néhány szóra, illetve szeretnék dedikáltatni vele a könyveit (Orvosmissziók Jézus-imával / Életre születünk / Idegsebészet és hétköznapi misztika).

. A részvételhez előzetes jelentkezés nem szükséges; a fogadalom szövegét mindenki a helyszínen veheti át. A szentmise előtt, , illetve szeretnék dedikáltatni vele a könyveit ().

(Nyitókép forrása: Szent Gellért Kiadó / Nagy Alexandra)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ízisz
2022. március 24. 10:58
Csókay doki mindig képes a lélekhez is szólni, mert tudja, hogy a test, lélek, szellem hármasságában élünk!!! Nem csak a matéria irányítja életünket... Sok ilyen orvosra lenne szüksége a világunknak... A tettet, mindenesetben a gondolat előzi meg... a Gondolat!!!
Szent Habakuk
2022. március 24. 09:02
Köszönjük ezt a remek alkalmat! A veszélyben lévő magzatok nevében is. A Szeretet Könyvesbolt ott van az ún. Kárpáti-udvaron belül, a templom mögött
anegy_
2022. március 24. 08:57
Aki csak teheti, menjen el. Csókay professzor jelenléte magában is egy lelki feltöltődés!
írmag
2022. március 24. 08:56
Az ember, aki nem akar és nem tud csalódást okozni embertársainak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!