ők emelték ki a nőket az erőszakoskodók tömegéből.
Birgit Kelle szerint téves az elképzelés, hogy a fegyveres szerveknél muszáj, hogy egyenlő arányban legyenek a nők és férfiak. Ez nem minősíti a képességüket, hogy ellássák szolgálatukat. Azt látjuk, hogy a teljesítmény-követelményeket csökkentik, hogy a nők meg tudjanak felelni a belépés feltételeinek. „Ilyenkor mindig felteszem magamnak a kérdést: mi történik, ha olyasvalaki akar kimenteni az égő házból, aki a könnyített vizsgán ment csak át?” A kérdés, hogy segíteni akarunk-e a bajbajutott embereken, vagy az egyenlőséget erőltetjük minden áron. Az erős nőkre szükség van a katonaságban is, de nincsen szükség a katonaságban a nőkre minden áron.
Az írónő úgy látja, Németországban nincsen közegyezség a német nyelv átírásáról, eltérő gyakorlatok vannak például a hím- és nőnem elhagyásáról. Az egyik egyetemen ezt csinálják, míg máshol az ottani professzor más elvárást választ. A német közvélemény-kutatások szerint az emberek többsége elutasítja. Felmerül tehát a legitimációs kérdés is, miszerint kötelező-e dolgozók tízezreinek ezt az újfajta német nyelvet használniuk, lehet-e őket erre kényszeríteni. Lehet, hogy egyszer el fogják fogadni, mint ahogyan a nyelvi egyszerűsítéseket – pl. ß helyett dupla s bevezetése – is elfogadták.
De a sok millió ember, aki idős, vagy épp most tanul németül, nem fogja tudni ezt elfogadni.
Birgit Kelle könyve kemény ismertetéseket kapott, egyesek szerint az egész, Kelle által kritizált jelenség nincs is, és amiben igaza van, az is antifeminista. Kelle szerint nevetséges, hogy a vita helyett homofóbnak, jobboldalinak nevezik őt, szerinte ő egyszerűen a genderpolitikát kritizálta, és nem antifeminista, s inkább arról kellene beszélni, hogy a genderpolitika milyen előnyöket hozott a nőknek. Jelenleg nem, hogy nem hoz előnyöket, hanem egyenesen hátrányokat hoz.