„Az ellenzéki kígyó a saját farkába harap, s közben még büszkén sziszeg is” – Galló Béla a Mandinernek

Az ellenzék jelentős része már jó előre – tulajdonképpen hosszú évek óta – csalásról beszél a 2022-es magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban. Vajon miért? Mit kívánnak ezzel a (talán döntően kommunikációs rendű) fogással elérni?

Nem hiszem, hogy ez döntően kommunikációs fogás volna, sokkal inkább átgondolt – nemzetközi! – politikai stratégia rejlik mögötte. Az ellenzéket – nota bene, a rendszerváltozás óta eltelt idő intellektuálisan leggyengébb ellenzékét – minden eddiginél erősebb külföldi hátszelek mozgatják, kívülről ezek irányítják. Ennek a szembetűnő viszonynak az a célja, hogy

Szoros eredmény esetén rögtön működésbe lépnének a káoszteremtés forgatókönyvei. A választási csalás előzetes vádjai már ezeket készítik elő.

És ha simán nyer a Fidesz–KDNP?

Nagyobb arányú kormányoldali diadal természetesen nehezítené a dolgukat, ami nem jelenti azt, hogy ne próbálnának meg a „csalás”-teóriával operálni. És ez csak az egyik eleme lesz a destabilizációs stratégiának. A katonai beavatkozást kivéve gyakorlatilag minden fronton erőteljes támadásokra kell számítani: politikai, jogi, pénzügyi, NGO-, média- és titkossszolgálati manőverekre.

Február elején érkezett a hír, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) „teljes körű választási megfigyelési misszió” küldését ajánlja az április 3-án tartandó magyarországi parlamenti választásra. Üzen ezzel valamit számunkra Európa?

Az úgynevezett megfigyelési misszió régi műfaj, része a nemzetközi politikai fegyvertárnak. Lehetne a normális ügymenet része is, de amikor ennyire hangsúlyozzák a „missziót", mint most, akkor azt üzenik a megfigyelt ország kormányának, hogy „rajtad tartjuk ám a szemünket”, „gyanús vagy”. Márpedig Magyarország kormánya a föderalisták szerint több mint „gyanús”.

Az EBESZ-féle ajánlás hírét a hazai ellenzék azonnal igyekezett kommunikációs szinten aktiválni, mondván, ilyen méretű megfigyelési misszió kiküldésére eddig csak egyetlen alkalommal, Bulgária esetében volt példa az uniós országok körében.

E tekintetben Bulgáriát előhozni szakmailag eleve kétes komparatív művelet, a két ország szinte minden politikai vonatkozásban különbözik. Három 2/3-os Fidesz–KDNP-győzelem után az ellenzéknek kifizetődőbb lenne tükörbe néznie, mintsem hamisan példálóznia. Saját tehetetlenségének megfejtése rögtön ezzel a kérdéssel kezdődhetne: több mint tizenkét év alatt miért nem tudta az ellenzéki szavazótábort politikailag úgy megformálni, hogy a kormányváltásnak nemzetközi nyomásgyakorlás nélkül is legyen esélye? Helyette ma ott tartanak, hogy

Az ellenzéki kígyó a saját farkába harap, s közben még büszkén sziszeg is.

Tulajdonképpen mi böki ennyire a (hazai és nemzetközi) baloldal csőrét? Mi a 2022-es választások legalapvetőbb tétje?

A magyar választás fontos világpolitikai és uniós esemény, része a nyugati világ belső vajúdásának. A nyugati világot ma a demokrácia és a civil társadalom verbális igenlése mellett de facto a központosítás trendje jellemzi, ennek szegülnek ellene a szuverenitásuk alapelemeihez, az önrendelkezés jogához ragaszkodó nemzetek.

Az Európai Unió föderalista főárama is ezt a központosító trendet érvényesítené, amellyel szemben a jelenlegi magyar és lengyel kormányok lépnek fel a legkövetkezetesebben. Ők a nemzetek együttműködő és szolidáris Európájának koncepcióját képviselik, mondván, a demokráciának is a nemzet a legtermészetesebb kerete. E törésvonal létezik a nyugati társadalmakon belül is, ám a regnáló nyugati politikai elitek többsége saját társadalmának megosztottságát sem veszi figyelembe.

nem vitatkozni kell velük, hanem stigmatizálni őket. Hiába fából vaskarika az Európai Egyesült Államok víziója, a föderalisták ettől még elszántan dolgoznak rajta. Jelenleg éppen „tereprendezést” folytatnak az unión belül, pillanatnyi politikai fölényüket kihasználva a renitens nemzeteket megpróbálják a „helyes útra” kényszeríteni. Ez a tét.

Ez a „tereprendezés”, ha jól sejtem, nem ér majd véget a '22-es választás után.

Igen, a választás után is folytatódni fog, sőt. Alighanem az ellenzék legerősebb pártja, a Demokratikus Koalíció is – amely a fából vaskarika vízió second hand szószólója, s egyben a káoszban is érdekelt szereplő – leginkább ebben a fejleményben reménykedik.

Márki-Zay Péter újabban már a határon túliak (levél)szavazataitól is félti a választások tisztaságát. Mint fogalmazott: „Amíg nincs arra garancia, hogy csak élő emberek szavaznak, fel kell függeszteni a levélszavazást.”

Márki-Zay, régi jelzős szerkezettel élve, „küldött ember”. Amit beletöltenek, azt csepegteti ki. A baj ott kezdődik nála, amikor saját kútfejéből merít, s ezt gyakran meg is teszi, ezért van most egyre nagyobb slamasztikában. Kezd rájönni, hogy ő – bár lehet, hogy nem ezért küldték – csupán Gyurcsány paravánja, s nem önálló politikai tényező. Ominózus mondata azonban nem a saját gyöngyszemei közé tartozik. Állítólagos konzervatív mivolta ellenére ugyanis

mert ezt is beletáplálták. Nem szeretnék Márki-Zay fejébe látni, de azt azért nagyjából sejteni lehet, hogy nem volt nehéz dolguk, mert általában sincsenek kiérlelt gondolatai a nemzetről.

Úgy tűnik, mintha a hazai és a nemzetközi baloldal ezúttal tényleg amolyan „most vagy soha” hangulatban volna. Mi történik, ha ezúttal is veszítenek? Milyen tartósabb átrendeződések következhetnek be egy újabb választási vereséget követően?

A „most vagy soha” hangulat a 2019-es európai parlamenti választások, illetve Joe Biden győzelme után erősödött fel. A jó széljárást ki kell használni, ez a politikában is alapszabály, s ami azóta történt, ékes példája ennek. Ne menjünk túl messzire: ami például Ausztriában az elmúlt években zajlott, az nyilván nem volt a véletlen műve, de említhetnénk más országokban bekövetkező változásokat is.

Tartósabb átrendeződések azonban csak akkor lesznek láthatók, ha Németországban már mérhető lesz az új, háromszereplős koalíciós kormány teljesítménye, és ha Franciaországban lezajlanak az esedékes választások, mert e kettő befolyásolja majd az uniós „csípési” sorrendet is. Kérdés továbbá, hogy változik-e az olasz szituáció, hogyan alakul a lengyel kormány helyzete, amely a miénkhez hasonló intenzitású befolyásolási kísérleteket él át. Mi lesz a V4-gyel, hiszen

lesz-e bővítés a Nyugat-Balkánon stb. És akkor még az orosz, valamint a globális kihívásokról – migráció, ökológiai problémák, pandémia – nem is beszéltünk.

Ami mindenképp kiemelendő, hogy a mainstream számára pillanatnyilag kedvező politikai széljárás szerte Európában rendkívül instabil társadalmi viszonyokat leplez – tapintani lehet a feszültségeket, azaz a trend bármikor megfordulhat, hiszen nemigen látszik, hogy a főáramnak valami tartósabb innovációja lenne a súlyos társadalmi problémákra.

A magyar helyzet mindezek függvénye. Csak egy biztos. Jelenleg a „tereprendezés” egyik fő célországa vagyunk, és egyelőre azok maradunk akkor is, ha a Fidesz-KDNP meggyőző fölénnyel nyer április 3-án.

(Nyitókép: XX. Század Intézet)