Az egri hősök szelleme beköltözött Budapest lakosaiba: naplók az óvóhelyről

Kolozsi Piroska a Bécsi kapu téri óvóhely-barlangban vészelte át a világégés utolsó hónapjait és írt naplót a megrázkódtatásairól. 1917-ben Érszentkirályon született, ám a történelem hamar átírta az életét, hiszen hároméves volt, mikor Trianon miatt egy idegen országban, Romániában találta magát, pedig nem ment sehová… A szülei aztán Budapestre küldték a lányt, aki a Budavári evangélikus templom lelkészének köszönthetően került be a gyülekezetbe, s ott is szolgált. Aztán elérkezett a II. világháború, ott is 1944 karácsonya, amikor is az óvóhelyen naplóírásba fogott.   

„1944. december 24.: Este 7-kor hallottuk, hogy az oroszok Nagykovácsiban vannak. Az jutott eszembe, hogy 26 évvel ezelőtt, karácsony első napján jöttek be a románok, úgy látszik, ezek is nagyon úgy akarnak bejönni. (…) Aztán 8 órakor lementünk az óvóhelyre, de már akkor

Már nem lehet a lakásban lakni. Ezt a légópincében írom, egy karácsonyfagyertyánál, jelenleg csak 4-en vagyunk. (…) Pont karácsony este ilyen félelmetes rideg” – írta az első naplóbejegyzésében. A továbbiakban részletesen beszámolt az óvóhelyül szolgáló barlangban töltött időszakról. December 25-én például arról is írt, hogy a Verbőczy utca 23–25. számú ház velük szemben bombatalálatot kapott. „...én a rekamién ültem, és az üvegek hullottak rám, különösebb bajom nem történt, csak egy negyedóráig nem hallottam a fülemmel.”

Harcok Budapesten. Fotó: Fortepan/Mihályi Balázs

December 29-én a következő bejegyzés született: „Kora reggel megyünk kenyérért sorba állni. Vizünk december 27. óta nincs. (…). Rémesen nézünk ki, ruhástul alszunk.” Szilveszter napján is naplót írt a gyertyafény mellett, s nem arról, hogy jön az új év, hiszen azzal senki sem foglalkozott… „December 31. Borzalmas sok gép, 50–100 méter alacsonyan szállnak, alacsonyan lőnek és a járókelőket géppuskázzák, a Széna téren csomó munkaszolgálatos mentő, azokat mind legéppuskázták. Napokon át fekszenek a hullák az utcában. A Verbőczy és Várfok utcába tartozó halottakat az udvaron és a kertben temetik. (…) 8 óra, ilyen szilvesztert még nem éltünk át. Borzalmas bombázások hallatszanak, most már le is fekszünk, és világításunk nincs.”

Aztán napokig nem írt. A következő bejegyzést január 8-án tette. Megrázó sorok: „Este 9–10 óra között (…) a közelünkben esett 3 bomba. Egy a mi templomunkra esett, és a templom berendezése teljesen tönkrement. A ház így borzalmasan néz ki. Látogatóink mesélik, hogy nem tudnak temetni, állandóan fütyülnek a golyók, és már január 8-a, és 5 napja fekszenek a lakásban a halottak.

Mindezeket olajmécsesnél írom.”  

„...az egri hősök szelleme beköltözött Budapest lakosaiba. Semmi pánik nincs, türelmesen veszik a város ostromát, január 2–4-ig kevés megszakítással éjjel-nappal lőtték a várost” – írta aztán január 10-én a naplójába, s két nappal később is fájdalmas sorokat vetett papírra a gyertya fényénél: „Azt kell mondanom, hogy a börtönben élő rabokénál is rosszabbak a sziklában lévő napjaink. A rabok bizonyos időnként napvilágra vannak engedve, és nyugodtan járhatnak a szabad levegőn. (…) Az Attila és Lovas utat borzalmasan lövik. Már 5 órakor sötét van. A Lövőház utcában egy légnyomásos ló dögölve fekszik. Egypár órával később arra jártak, mondották, hogy már az egyik combja hiányzik. Szegény pestiek az éhínséghez közelednek.”

A kötet tavaly jelent meg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága gondozásában.

Január 13-án is felkavaró történetet vetett papírra az óvóhely fogságában: „Gyimesi N. tiszteletű úr 12-én temette elé édesapját, ő maga ásta meg az édesapja sírját. Egy mosóteknőbe fektették, egy másik teknővel lefödte, van, aki szekrényt használ koporsónak, és van, akit ruhákba csavarva, koporsó nélkül tesznek a földbe.” Január 16-án aztán kevés hiányzott hozzá, hogy Kolozsi Piroska is a bombázások áldozata legyen:

délután 3 órakor telitalálatot kapott a házunk. Kissék a házunk alatt lévő pincében laktak, óvóhelynek rendezték be. Bombatalálat áldozata lett Kiss és a felesége, menye, három személyt betakartak. A Verbőczy utca 29. számú lakásból hozzájuk menekült egy 3 személyes család. Ezek is mind megsebesültek, férj, feleség és lánya volt. A feleséget bevitték a Sziklakórházba, hozzánk 10 percnyi idő a kórház, mire beértek, pár perc múlva meg is halt. Kissék kiásásához kezdtünk, csak Kiss nénit bírtuk estig kiszedni, borzalmas rossz érzésem volt, mikor halva szedtük ki szegény Kiss nénit.” 

Kolozsi Piroska a napló írását két nappal később befejezte, nem bírta tovább lelkileg. A háborút azonban túlélte, később megházasodott, gyermeke született. A megpróbáltatások után hosszú életet kapott a sorstól, hiszen 2017-ben, nem sokkal a 100. születésnapja után hunyt el…

#A Nemzeti Emlékezet Bizottsága gondozásában megjelent Naplók az óvóhelyről című kötetben további, Budapest II. világháborús ostromát többnyire pincékben átélt civilek szemszögéből megjelenítő naplókat olvashatnak.