„Mozdulatlan tiszteletadás helyett” ‒ itt a Pilinszky-emlékév talán legizgalmasabb kiadványa

Mondjon néhány szót a kiadvány keletkezéstörténetéről! Honnan jött a lendületadó ötlet – főként a könyv formáját-megjelenését, illetve szerkezetét tekintve –, és végül mennyi idő alatt sikerült megvalósítaniuk? Hogyan, milyen fázisokon keresztül alakult a projekt?

A Szépirodalmi Figyelő idén kétszer is megünnepelte Pilinszky János századik születésnapját. Azért mondok évforduló és megemlékezés helyett születésnapot és ünneplést, mert

mind a folyóirat 2021/2., Pilinszky János életműve és hatása köré szerveződő tematikus számában, mind pedig a Százsoros Pilinszky Jánosnak című kiadvány összeállításakor. A lap Pilinszky-blokkját egy mozaik nyitja, egyetemi hallgatóknak az Egy életen keresztűl című versről szóló értekezéseivel, és három remek tanulmány mellett helyet kapott benne Vincze Nórának az Ének a kőszívű királyról ihlette képregénye is. Friss és tán kevésbé megszokott formák belakására biztattuk tehát a szerzőket – és így történt a szóban forgó ünnepi, épp a költő századik születésnapján, vagyis november 27-én megjelent Százsoros esetében is.

Fontos volt számunkra, hogy az irodalomtörténészek és esztéták, egyetemi hallgatók és a rajzoló felkérése után szépírókat is megszólítsunk a centenárium évében.

Nyár elején, amikor hosszú idő után ismét sikerült személyesen találkoznunk a szerkesztőtársakkal, arra jutottunk, hogy éppen a találkozás és a tematikus számban megpedzett mozaikosság lehetnének a hívószavak, amelyek, ha a Pilinszky-„világ / makulátlan és eredendő szövetét” összefércelni nem is lehetnek alkalmasak, mégis megcsillanthatnak valamit abból, amit a költő a kortársaknak 2021-ben jelent.

Ahogy a formát – huszonöt négysoros, azaz összesen száz egybeolvasható és külön-külön is értelmezhető verssor ‒ kiötlő szerkesztőtársam, Veréb Árnika fogalmazott,

Egyből össze is írtuk a felmerülő szerzőket – megvan még a limonádéfoltos fecnipapír –, aztán a következő napokban kopogtattunk náluk az ötlettel.

Többnyire örömmel fogadták a felkérést?

Szinte mindenkitől pozitív válasz érkezett, izgalmasnak gondolták ezt a könnyűnek épp nem mondható feladatot, hogy aztán nyár vége felé megérkezzenek hozzánk az első szövegek, és nekiláthassunk – első körben egy nagy asztallapon, szétvagdosott papírfecnik segítségével – egymás mögé rakni a verseket.

Eközben Vincze Judit a kiadvány küllemén dolgozott, az ő munkáját dicséri a számomra a „beszédes csendet” kifejező borító és belív. Amire kész lett, elkészültünk a sorrenddel mi is, vagyis az ötlettől a nyomdába adásig szűk fél év telt el.

A kötetben tehát kizárólag négysoros költemények szerepelnek („jambikus egyszerűséggel” váltakozó fekete és fehér oldalakon) – nyilván Pilinszky Négysoros című versének külső kereteit megidézve. Ezt a Pilinszky-művet érezték a leginkább emblematikusnak? 

Bár a Szálkák című kötete nyitódarabjában azt írja, „Amiként kezdtem, végig az maradtam. / Ahogyan kezdtem, végig azt csinálom”, de

és igaz lehet az is, hogy a Négysoros tán az egyik legismertebb szövege.

Arra törekedtünk, hogy minél több költőnek szót adjunk a centenáriumon, így ez a sűrű forma kézenfekvőnek tűnt. Amiatt is passzol tán a négysoros mint egység Pilinszkyhez, mert ő maga aszketikus takarékossággal válogatta meg verseiben a szavakat. Számos kritériuma volt ennek a munkának, ami akár kötöttségként is értelmezhető – a határidő, a vershossz és a fix számú szerző –, mégis azt érzem, üdítően szabad szövegeket kaptunk, az általunk felkért költők sokféle módon kezdtek párbeszédet Pilinszkyvel.

Kis mennyiségben jelent meg a kiadvány, legalábbis erre utal, hogy az egyes példányokban sorszám szerepel (nekem egyébként a 68. jutott).

A századik évfordulóra készült Százsorosból száz számozott példányt nyomtunk, és bár forgalomba került további száz, számozatlan darab is,

A szöveg mind a száz sora elolvasható egyébként a SZIFONline-on, sőt, a szerzők előadásában is meghallgatható, hiszen versvideókat is kaptunk mindegyik négysoroshoz. Sőt, Pataki Viktor barátom és szerkesztőtársam egy hangulatos könyvtrailert is készített.

Mit gondol, hogyan sikerült a Pilinszky-emlékév?

Az emlékévek alkalmával elsősorban az olvasók előtt méretik meg az adott esztendő hőse. Ebből a szempontból Pilinszkyt, azt hiszem, féltenünk nem kell, elvégre debütálása, majd a

És írják is. Olyan, egymástól nagyon különböző lírai életművet építő szerzők költészetére volt és van hatással, mint Borbély Szilárd, Orbán Ottó, Sziveri János, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, vagy a fiatalabbak közül Izsó Zita.

Azt hiszem, egy-egy évforduló legfontosabb küldetése az lehet, hogy közelebb csaljon bennünket a szövegekhez. Ebből a szempontból egy ügyesen tálalt Instagram-poszt – ha jó szemek elé kerül – legalább olyan hatékony és hasznos lehet, mint egy gazdag emlékszám vagy egy alapos és invenciózus tanulmány.

Torzít az optikám, hisz az eddigiekből kiderült, a Szépirodalmi Figyelővel kiemelten fontosnak tartottuk, hogy ösvényeket mutassunk Pilinszkyhez, de jó érzés volt figyelni, hogy számos orgánumnak volt hozzánk hasonlóan lényeges ez az ügy.

Messze nem olvastam sajnos mindent, de különösen érdekes volt számomra az Alföld folyóirat 2021/10., Pilinszkynek szentelt száma. Vagány felütésnek találom Gál Boglárka címlapon szereplő munkáját, és szinte egy levegővel mentem végig a költőre kacsintó szépirodalmi összeállításon. Öröm volt elmerülni Takács Zsuzsa és Áfra János tartalmas, gazdag beszélgetésében is.

Ha kicsit távolabb lépünk az írott szótól, izgalmas volt a Műcsarnok Kamaratermében rendezett, Pilinszky fotóiból válogató tárlat, ahogy a PIM Két portré című, Pilinszkyt a másik százévessel, Mészöly Miklóssal együtt bemutató ikertorony-kiállítása is.

Évről évre újranézem Maár Gyula 1965-ben készült Pilinszky-filmjét, idén pedig, miután a nyomdából megérkezett Százsorost a polcra tettem, levettem mellőle az összegyűjtött verseket, és november 26-án meg 27-én este azt olvasgattam. Jó volt így, csendben ünnepelni,

A Szépirodalmi Figyelő milyen évet zárt?

Ünnepre bőven volt alkalom. Februárban a 85 éves Bodor Ádámot köszöntöttük egy novellaantológiával, amelybe harmincöt szerző írt egy-egy meglepetésszöveget úgy, mintha azok Eronim Mox titokzatos recepteskönyvéből estek volna ki. (Bodor Ádámmal készített nagyinterjúnkat IDE kattintva olvashatja el – a szerk.)

A szépen illusztrált Berci és Galóca című kötetünk a legkisebbeknek szól, Kafka Az átváltozásából elrugaszkodó Szuper! Csótány lettem! című könyvecske a kiskamaszoknak, az Alois Nebel és a Szedd össze magad című képregényeink azt hiszem, bármelyik korosztálynak jó szívvel ajánlhatók, ahogy sokak érdeklődésére tarthat számot Nagy Levente

A király, a zsarnok és a propaganda.

Vándorló írólabor címmel útnak indítottunk egy tehetséggondozó programot is, amely a vidéki és a határon túli városok induló szerzőinek kínál intenzív műhelymunkát, pár nappal ezelőtt pedig megjelent a folyóiratunk idei utolsó, a cigány kultúrára fókuszáló száma is.

Szóval sűrű év volt és gazdag. Négy sorban aligha összefoglalható.