Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

„A kórházak az összeomlás szélén állnak, a lélegeztetőgépek száz százalékban foglaltak” – írta drámai hangvételű üzenetében Eduard Heger.

Eduard Heger közösségi oldalán számolt be a drámai szlovákiai járványhelyzetről. Bejegyzésében kitér a csütörtökön bejelentette korlátozásokra, melyek főleg a beoltatlanokat érinti. A kórházban kezelt koronavírusos betegek 80 százaléka közülük kerül ki – emelte ki a szlovák miniszterelnök.
– mondta Heger.

A kormányfő hozzátette: a beoltottak mindent jól csináltak, beoltatták magukat, hogy védjék a saját, családjuk, kollégáik és ismerőseik egészségét, a gazdaságot és könnyítsenek az egészségügyi rendszeren. A beoltatlanok azonban megtöltik a kórházakat, holott – mint fogalmazott – a kórházak mindenkiért vannak, a beoltottakért is. Ezért kell lelassítani a járvány terjedését.
Nyitókép: Olivier Hoslet / POOL / AFP