Több mint harminc ember halt meg az észak-franciaországi Calais közelében, amikor egy menedékkérőket szállító hajó elsüllyedt a La Manche csatornánál – számolt be a BBC News élő tudósítására hivatkozva a 24.hu. A portálon azt írják:
egy halászhajó riasztotta szerdán a hatóságokat, miután emberi holttesteket fedeztek fel a vízben.
A történtekről egyelőre keveset lehet tudni, nem ismert az áldozatok állampolgársága, ahogy a hajó elsüllyedésének oka sem világos. A francia belügyminisztérium közlése szerint
a halottak között öt nő és egy gyermek is van, két embert pedig sikerült kimenteni a tengerből.
„A halottak az embercsempészek áldozatai”