Kezdetben puszta kirakattestület volt, és bár ma is idegen test a kormányközi együttműködésen alapuló unióban, mind több hatáskört akar. Elemzésünk az EP-ről.
Szilvay Gergely írása a Mandiner hetilapban
Az Európai Parlament kártékony és értelmetlen szervezet – jelentette ki nem kevés malíciával Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Bayer Show-ban, a nyáron pedig Orbán Viktor miniszterelnök szögezte le, hogy szerinte a testület tagjait a nemzeti törvényhozásoknak kellene választaniuk.
Gulyás kijelentésének előzménye, hogy az EP október 21-én elfogadott egy határozatot, amely szerint a lengyel alkotmánybíróságnak nincs jogi legitimitása, nem független, és nem jogosult az alkotmány értelmezésére. Az Európai Parlament október közepén elítélte a texasi abortusztörvényt, amely az első szívdobbanástól védi az életet, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy minden korlátozást töröljön el a magzatelhajtás útjából. Júniusban pedig úgy foglalt állást a képviselők többsége, hogy a férfiak is szülhetnek, ezért az ő terhesgondozásukra is gondolni kell.
A három határozatot talán nem fogadták volna el, ha épp nem baloldali, hanem jobboldali többség van a testületben, ezzel együtt felmerül a kérdés: mire van, mire jó az Európai Parlament?
Az Európai Parlamentnek, amely a történelem első közvetlenül választott nemzetközi parlamentje, jelenleg 705 képviselője és két székhelye van: Strasbourg és Brüsszel. Az előbbiben főleg a parlament ülésezik, huszonkét bizottsága többnyire Brüsszelben tárgyal. Ez a világ második legnagyobb parlamentje a 788 tagú indiai törvényhozás után. Az ötévente újraválasztandó EP-ben a tagállami delegációk nem arányosan reprezentálják országuk népességét a degresszív arányosság elvének megfelelően a nagy nemzetek kicsit kevesebb, a kis nemzetek kicsit több képviselőt küldhetnek annál, mint amennyit a népességük indokolna. A megfontolás, hogy a nagyok ne uralhassák le a kicsiket. A legnépesebb német delegáció 96 tagú, a legkisebb létszámú, 6 fős csoportokat pedig Ciprus, Luxemburg és Málta küldte az EP-be. A Máltánál 179-szer népesebb Németországnak csak 16-szor annyi képviselője van, mint a szigetországnak. 2019-ben Magyarország 21 képviselőt küldhetett az Európai Parlamentbe.
Jelenleg nyolc nemzetek feletti párttömörülésnek van frakciója a testületben: az Európai Néppárt (magyar tag: KDNP) 179, az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (magyar tagok: MSZP és DK) 146, az Újítsuk Meg Európát (magyar tag: Momentum) 98, a Zöldek – Európai Szabad Szövetség (magyar tagok: LMP és Párbeszéd) 73, az Identitás és Demokrácia (nincs magyar tagja) 70, az Európai Konzervatívok és Reformisták (nincs magyar tagja) 63, az Egységes Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal (nincs magyar tagja) 39 képviselővel rendelkezik. A pártcsaládon kívüliek ma 39-en vannak, köztük a Fidesz 12 és a Jobbik 1 képviselője. Mindez azt jelenti, hogy a baloldalnak 356 képviselővel épphogy többsége van a parlamentben, bár számos baloldali–liberális javaslatot meg szoktak szavazni néppárti képviselők is. Az EP-ben persze nincs kormánypárt és ellenzék, a nagy frakciók törekednek a kompromisszumra, de az ideológiai törésvonalak egyre egyértelműbbek, főleg, amióta a baloldal egyre jobban a szélre tolódik.
Az Európai Parlament költségvetése 1,838 milliárd euró volt 2016-ban, ami a The Economist számítása szerint azt jelenti, hogy az EP többe kerül, mint a brit, a német és a francia törvényhozás együttvéve.
Az EP-képviselőket nem ugyanúgy választják minden országban. A legtöbb helyen az egész ország egy választási körzet, és pártlistákra lehet szavazni, de vannak kivételek, például Belgium, Ír-, Lengyel- és Olaszország. A tagállamok különféle választási módszertanokat alkalmaznak, vannak zárt és nyílt listás EP-választások, s a bejutási küszöbök sem azonosak. Az európai parlamenti választáson a nemzeti ügyeket tematizálják, nem meglepő módon belföldi szimpátia alapján döntenek a választópolgárok. A részvétel rendszerint alacsony, ami tovább gyengíti az EP legitimitását.
Annak ellenére, hogy az Európai Parlament folyamatosan szerepel a médiában a fentiekhez hasonló híreivel, üléseivel, határozataival, a nemzeti parlamentekhez képest súlytalan szervezet. Az Európai Uniónak ugyanis két fontosabb kormányzati szervezete is van az EP-nél: az Európai Bizottság, illetve az Európai Unió Tanácsa. Tekintve, hogy az EU a tagállamai nemzetközi szövetsége, logikus módon az uniós irányelveket a tagállamok kormányai közösen tárgyalják meg, mégpedig a tanácsban, amely a kormányfők és miniszterek egyeztető testülete. Direkt törvénykezdeményezési joga sem az EP-nek, sem a tanácsnak nincs, az ugyanis a bizottság jogköre, bár a tanács és az EP nélkül nem születik uniós jogszabály. A legfontosabb parlamenti hatáskörök közé tartozik, hogy el kell fogadnia az uniós költségvetést, az EU-s hatáskörbe tartozó területeket érintő jogszabályok háromnegyedét elutasíthatja vagy módosíthatja, emellett van tanácskozási és egyetértési joga. Utóbbi szerint előterjesztést vétózhat, előbbi szerint pedig véleményezheti az előterjesztést, de valódi hatalma nincs felette. Ha viszont az EP kétharmados többséggel bizalmatlansági indítványt fogad el a bizottság ellen, akkor a testületnek le kell mondania.
Mindebből látszik, hogy az Európai Parlament sok mindenbe beleszólhat, ám valójában nem működhet igazi parlamentként: nincs törvénykezdeményezési és törvényhozási jogköre. Ez nem véletlenül van így. Az EP szereti hangoztatni, hogy ő a közvetlen demokrácia letéteményese a demokráciadeficittől, túl sok áttételtől küzdő Európai Unióban, ám ez szemfényvesztés.
Az EU furcsa nemzetközi szövetség, keverednek benne a föderációs és a konföderációs elemek. Nincs még egy ilyen a világon, mondhatjuk, hogy az Európai Unió valóban hibrid rezsim. A konföderáció, a szövetség szerve a tanács. Hiszen ki más képviselné a tagállamok népét, mint azok kormányai? A bizottságra ható valódi, fajsúlyos egyeztetések és döntések tehát a nemzeteket reprezentáló tanácsban születnek. Viszont az EP láthatóbb és ismertebb testület, mint a kevésbé médiaképes, de fontosabb tanács.
Az EP akkor tarthatná magát a közvetlen demokrácia letéteményesének, ha lenne olyan démosz, amely közvetlenül megválasztja. Ez a démosz az európai nép kellene hogy legyen. Ilyen nép azonban nincs, bármennyire szeretné is a föderalista uniós elit és maga az EP. Az EU-t nem az európai démosz, hanem a tagállamok démoszai, nemzetei alkotják, amelyeknek a demokratikusan megválasztott reprezentánsai az Európai Unióban elsősorban a kormányaik, amelyek a tanácsban egyeztetnek. A közvetlen demokráciára való hivatkozás azért is tévedés, mert a parlamentek éppen hogy nem a közvetlen, hanem a képviseleti demokrácia intézményei, a közvetlen demokrácia ugyanis a polgárok közvetlen részvételét, szavazását jelenti.
Amikor tehát európai népről beszélnek, az nem helyzetleírás, hanem valójában föderalista igénybejelentés. Az EP ebből a szempontból nem az európai nép képviselete, hanem az európai nép erőnek erejével, felülről való megteremtésének eszköze lehet.
Nemhiába, hogy a szuverenista oldal, illetve a háttérben amúgy a legtöbb nemzeti kormányzat a tanácsra helyezi a hangsúlyt, a föderalisták és maga az EP viszont harcol a tanáccsal. A két testület között folyamatos az érdekütközés, a parlament állandóan hatáskörnövelést szeretne, mintha nemzeti törvényhozás lenne.
A hatáskörnövelés igénye annak ellenére áll fenn, hogy a testületnek soha nem volt annyi hatalma, mint ma.
Az EP elődje az 1951-ben hat állam által alapított Európai Szén- és Acélközösség, más néven Montánunió közgyűlése volt, amely a római szerződések aláírása után az Euratomnak és az Európai Gazdasági Közösségnek is a közgyűlésévé vált. Habár Robert Schuman, aki az egész együttműködés kiötlője volt, nem gondolt ilyen testületre, a Montánunió intézményrendszerét kidolgozó Jean Monnet mégis fontosnak tartotta a létrehozatalát, attól tartott ugyanis, hogy mivel az Európa Tanácsnak is van konzultatív közgyűlése, ezért hasonló nélkül az Európai Szén- és Acélközösséget sem fogadná el a közvélemény.
A közgyűlés tagjait a kezdetektől 1979-ig a nemzeti parlamentek delegálták – ehhez a modellhez szeretne visszatérni Orbán Viktor –, és nem volt érdemi döntési jogköre. A Montánuniót létrehozó párizsi szerződések a tagállamokra bízták, hogy a tagokat az állampolgárok vagy a parlamentek választják, ekkor minden tagállam a parlament általi választás mellett döntött.
A testület azonban folyamatosan a saját hatáskörei kiterjesztését igyekezett elérni. Ennek jegyében 1958-ban Európai Parlamenti Közgyűlésre, 1962-ben pedig Európai Parlamentre nevezte át magát, de ezt az unió egyéb intézményei 1987-ig nem ismerték el. A képviselők közvetlen választása 1979-től kötelező.
Az első jelentős hatáskörbővítést az 1987-es egységes európai okmány jelentette, bevezetve a hozzájárulási és az együttdöntési eljárást. Az első lényegében egyes esetekben vétójogot jelent – az egyetértés meg nem léte a vétó –, a második a tanács döntéseit nehezíti meg, a visszaküldött javaslatról ugyanis a tanács már csak egyhangúlag dönthet. Tovább növelték a testület hatáskörét az EU-t létrehozó 1993-as maastrichti és az 1999-es amszterdami szerződések is. Ettől kezdve indirekt törvénykezdeményezési lehetősége is van a testületnek – kérheti a bizottságot, hogy kezdeményezzen valamilyen jogszabályt –, módosítani és vétózni is tud. A legtöbb hatásköre azonban negatív hatáskör, és inkább a törvénykezdeményezések elfogadásának lassítására vagy megállítására alkalmas.
Az Európai Parlament természete szerint, közvetlen választásánál fogva párhuzamos föderalista szerv a kormányközi tanács mellett. Philipp Dann, a Harvard Egyetem Jogi Karának professzora egy 2004-es tanulmányában végrehajtói föderalizmusnak nevezte az EP működését. Amie Kreppel, a Floridai Egyetem professzora nemzetek feletti pártrendszerről írt ugyanekkor. Juliet Lodge, a Leedsi Egyetem professzora már 1996-ban azt jegyezte le egy tanulmányában, hogy az EP-nek történelmi szerepe volt valamiféle „föderális konszenzus” kitalálásában és erőltetésében. Roland Vaubel német szerző 2009-ben pedig minden fontos EU s intézményt érdekcsoportként vizsgált.
A parlament folyamatos hatáskörbővítése tehát egyértelműen a föderalizmus eszköze. A testület maga is mindig az európai egyesült államok létrehozása irányába igyekezett tolni az eseményeket. Az evidens, hogy a parlamentben többségi döntéshozatal van érvényben. A tanácsban azonban egyes esetekben minősített többség, más esetekben konszenzus szükséges, és minden esetben törekednek a konszenzusra – mindez vétójogot jelent az egyet nem értők számára. A konszenzust igénylő legfontosabb terület az EU-s külpolitika.
A konszenzusos döntéshozatal egyértelműen a kis államoknak jó, illetve azoknak, amelyek rendszerint leszavazva találnák magukat érdekütközés miatt. Nem meglepő módon az utóbbi években Magyarország és Lengyelország kerül be a hírekbe a vétózásaival. Ezt az unióban sokan úgy értelmezik, hogy a két V4-es állam megakasztja az integráció kerekét, kötekedik és akadályoz. Ezért aztán szeretnék megszüntetni a vétójogot, ami főleg az EU-s baloldal igénye. De nem csak a baloldalé: Jean Claude Juncker és Ursula von der Leyen is olyan néppárti bizottsági elnök, aki a többségi döntéshozatal kiterjesztését szorgalmazza. E mellett vannak a Momentum és a Párbeszéd képviselői is.
Képzeljük el, hogy az EP törvényhozói jogkört kap többségi döntéshozatallal. Ez azt jelentené, hogy lényegében bármit ráerőltethet a tagállamok kisebbségére. Márpedig ma az uniós baloldal a további föderalizáció mellett szeretné például, ha korlátlan hitelfelvételi joga lehetne az EU-nak, ami a következő nemzedékek eladósodásához vezetne. Szeretné bevezetni az egységes uniós szociális modellt, ami lényegében a versenyképtelen francia szociális modellhez közelítene – gondoljunk csak az EU-s minimálbér elképzelésére. Egységesítené az adórendszert, ami nálunk adóemelést jelentene. És persze baloldali emberi jogi rezsimet, ideológiai gyarmatosítást, valamint drága zöldpolitikát valósítana meg, igenelve a bevándorlást és az lmbtq-ideológiát. Mindezt úgy, hogy közben demográfiai hanyatlásban van az EU. Ez a kombináció végzetes lenne az unió versenyképességére és Európa jövőjére nézve. A gépezetet pedig nem tudná megállítani, akinek ez nem tetszik, és ki sem szállhatna belőle.
Amerikai párhuzamok
Az EU-s föderalisták elképzelését gyakran emlegetik európai egyesült államokként, nem véletlenül. Az amerikai föderalizmus ugyanis mintául szolgál az integrációerősítés híveinek. A legelső amerikai konfliktus kísértetiesen hasonlít a nemzeti alkotmánybíróságok és az Európai Unió Bíróságának hatáskörvitájára. 1798-ban Kentucky és Virginia kijelentette, hogy a tagállamoknak joguk van saját maguknak elbírálni a kongresszus döntéseinek alkotmányosságát, ez esetben pedig megsemmisíthetik az adott törvényt (nullifikáció). Továbbá más államokkal együtt joguk van a közbelépéshez (interpozíció), azaz a szövetségi kormány és a nép közti cselekvőként úgymond megvédhetik az állampolgárokat az alkotmányellenes beavatkozásoktól. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága csak 1958-ban nyilvánította egyértelműen törvénytelennek mindezt, ennek ellenére időnként felmerül az interpozíció és a nullifikáció bevetésének kérdése. A föderalizáció egyik legfontosabb eszköze azonban a legfelsőbb bíróság volt, amely saját magának talált fel jogköröket – akárcsak az Európai Unió Bírósága –, elvonva őket a tagállamoktól.
Az amerikai párhuzam legnyilvánvalóbb példája az unió állapotáról szóló beszéd. A bizottsági elnöknek az Európai Parlament előtt mondott „State of the Union” beszédét és az azt követő parlamenti vitát a lisszaboni szerződés vezette be 2010-ben, elvileg azért, hogy demokratikusabbá és átláthatóbbá tegyék az EU működését. Valójában azonban az azonos nevű amerikai elnöki beszéd másolásáról van szó. Amerikában kétszáz éve küzdenek egymással a tagállamok és a szövetségi szint, hiszen az Egyesült Államok is államszövetségként jött létre. Sokatmondó, hogy milyen területeken ütköztek a tagállamok a szövetségi szinttel. Már a 18–19. század fordulóján vita volt a nemrég létrehozott szövetségi központi bank létének jogosságáról, amit Thomas Jefferson alapító, az ország harmadik elnöke illegitimnek tekintett.
***
Az Unió állapota: a föderalizmus szolgálatába állított beszéd
Szuverén államok vs birodalmiság: az Egyesült Államok esettanulmánya – Szilvay Gergely írásai a mandiner.hu-n
***
Szuverén államok vs. birodalmiság: az Egyesült Államok esettanulmánya – Szilvay Gergely írása a mandiner.hu-n
Nyitóképen: Judith Sargentini és az őt ünneplő képviselők, miután megszavazták a nevével fémjelzett, hazánkat elítélő jelentést
AFP / Frederick Florin
Emily O’Reilly tizenegy éven át töltötte be az ombudsmani tisztséget, amelynek során az átláthatóság és az összeférhetetlenség ellenőrzése volt a fő feladata.
Ilaria Salis ellen a magyar hatóságok vádat emeltek, miután 2023-ban több erőszakos támadás szervezésében és végrehajtásában való részvétellel vádolták meg.
A liberális politikus a közösségi oldalán vette a szájára a magyar miniszterelnököt.
Úgy nem élhetne azon kiváltságok egyikével, amelyek ellen „elvtársai” annyit küzdenek – írja az Il Giornale.
A Tisza Párt vezetője legutóbb Dömötör Csaba fideszes EP-képviselővel szólalkozott össze az Európai Parlamentben.
Magyar Péter Brüsszelben bonyolódott vitába a gazdák területalapú támogatása kapcsán Dömötör Csaba fideszes képviselővel.
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
A bukott kancellár megrendült hangú beszédet mondott a helyszínen, azonban a Focus által megkérdezett helyiek vegyes érzelmekkel fogadták a politikus látogatását.
