„Trumpot letiltják, de a tálibok szóvivője szabadon posztolgathat?” – Párkányi Eszter a Mandinernek

Mivé vált napjainkra a Facebook, mekkora közéleti-politikai véleményformáló erő birtokába jutott? És mi vele alapvetően a gond?

A kezdetben csupán ismerősökkel való kapcsolattartásra használt Facebook mára egy komplex digitális platformmá vált: a legtöbben ezen a felületen olvasnak híreket, hirdetik a vállalkozásukat, vagy éppen politikai kampányra használják. A közösségi média oldalak politikában betöltött szerepének fordulópontja a 2016-os amerikai elnökválasztás volt, amikor sokan ezeknek az oldalaknak tulajdonították Donald Trump győzelmét. A 2020-as kampányra már kapcsoltak a techcégek: Trump posztjait hamis információnak bélyegezték vagy egyszerűen eltávolították, majd az akkor még hivatalban lévő elnököt végül le is tiltották.

feltehetően nem utoljára. 

Az állami szuverenitást sérti a választásokba való beavatkozáson túl a nagy techcégek adóelkerülési gyakorlata is: nem fizetnek adót abban az országban, ahol a szolgáltatást nyújtják. A Google például egy év alatt 5 ezer milliárd forintnyi bevételt utalt kamu bermudai számlákra az európai adóhatóságok elől. Ezeket a cégeket a közelmúltig senki nem vonta felelősségre, ha pedig ez mégis megtörténik, akkor kifizetik a büntetést és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Megéri nekik, hiszen ezek a költségek eltörpülnek a milliárd dolláros bevételek után normális körülmények között fizetendő adók mellett. 

Sérti a szuverenitást, hogy az állam és annak igazságszolgáltatási rendszere helyett egy Dublinban vagy Berlinben élő Facebook-alkalmazott dönti el, hogy Magyarországról ki és milyen véleményt fogalmazhat meg a közösségi oldalon. A platformot számon is kérték emiatt, ezért a nyomásnak engedve létrehozott egy húsz fős felügyelőbizottságot, amely dönthet tartalomeltávolítási kérdésekben. Ezt úgy állítják be, mintha egy független testület lenne, azonban, ha megnézzük, kik a tagjai, világosan látszik, hogy politikai alapon válogatták őket:

Rajta kívül számos olyan ember került be, akiket szoros szálak fűznek az amerikai Demokrata Párthoz, vagy éppen megjárta valamelyik NGO-t, amely a nyílt társadalom hálózatának tagja. „Csupán ennyi” a gond a Facebookkal…

A nagy közösségi oldalak vezetői (és lelkes védelmezői) gyakran hivatkoznak arra, hogy ezek a platformok végső soron „magánterületek”, ahol a tulajdonosok – törvényes keretek között mozogva – olyan szabályrendszert, illetve „dresscode”-ot írhatnak elő a vendégeik számára, amilyet csak akarnak. Mint ahogy, mondjuk, egy étterem esetében is történik. Mennyire helytálló, illetve milyen tekintetben problémás ez a megállapítás?

Ha valamilyen oknál fogva egy étterembe nem engednek be, átmegyek egy másikba. A közösségi platformok azonban mára olyan monopolhelyzetbe kerültek, hogy ha letiltanak egy felhasználót, akkor kizárják a diskurzusból, ezzel pedig megsértik a szólásszabadságát. Utóbbit az államnak kellene garantálnia, de mivel globális cégekről van szó, nehéz – szinte lehetetlen – számonkérni ennek az alapjognak a biztosítását. A fő probléma tehát a nagy technológiai cégek monopolhelyzetéből fakad. A másik kérdés a „dresscode”, a közösségi platformok „nyelvére” lefordítva: a közösségi alapelvek. Ezeket ugyan megismerhetik a felhasználók,

Két évvel ezelőtt az Alapjogokért Központtal közzétettünk egy videót a Facebookon arról, hogy bár sok esetben külföldön több pénzt lehet keresni, de magyarként Magyarországon élni olyan értékkel bír, amit nem lehet pénzben kifejezni. A kisfilmünket nem sokkal később letiltotta a platform, az indoklás szerint ugyanis nem felelt meg a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos közösségi alapelveinek.

Problémás gyakorlat, hogy a politikusok és véleményvezérek oldalain túl egy-egy hozzászólás miatt a választópolgárok profiljait is gyakran letiltják, „elnémítják” őket. Ezzel van az alapvető gond: a Facebook mára egy digitális közösségi fórummá, kvázi agorává vált, ahol biztosítva kellene legyen minden felhasználó számára a részvétel lehetősége és a szólásszabadság. Hatalmas a kettős mérce: Donald Trump tweetjei nem kapnak helyet a közösségi média platformokon,

Ebből is látszik, hogy a cél a konzervatív vélemények elnyomása.

Ön szerint létezik a Facebook – és a többi közösségimédia-óriás – túlhatalmából fakadó súlyos problémákra tisztán jogi alapú megoldás? Vagy más irányba lenne érdemes elindulni?

Azért nehéz átfogó, ágazati szabályozást alkotni a közösségi média platformokra, mert a technológia napról napra változhat. Globálisan, átláthatatlan módon működő, monopolhelyzetben és magánkézben lévő cégekről van szó, amelyek

Ez igaz arra, hogy képesek befolyásolni, milyen híreknek engednek teret – Joe Biden fia, Hunter Biden botrányainak megosztását például korlátozták -, valamint abból a szempontból is, hogy személyes adataink birtokában vannak, sőt, ezekkel „kereskednek” is. Úgy gondolom, szükséges találni jogi megoldást, amely gátat szab a techóriásoknak, hiszen jelenleg önkényesen, átláthatatlanul és jogorvoslati lehetőség nélkül bárkit el tudnak távolítani a felületeikről. Azonban előbb el kell dönteni számos kérdést, például azt, hogy milyen legyen a szabályozás földrajzi dimenziója – nemzetközi, állami vagy regionális – és a mélysége. Természetesen nem szabad elkapkodni, de tudomásul kell venni, hogy

amin nem segít a technológia és a közösségi média platformok gyors fejlődése sem. 

A szólásszabadság az európai alapértékek egyike. Vajon mi lehet a magyarázat arra, hogy az EU nem igazán lép fel a Facebook-cenzúrával szemben?

Véleményem szerint erre egyszerűen nem létezik észszerű magyarázat, az oka minden bizonnyal a politikai akarat hiánya. Nem hiszek a „több Európa” szlogenben, inkább a „jobb Európa” irányába kéne haladni. Ennek részeként

hiszen egy csaknem 500 milliós egységes piacot képvisel. Ezt gyakran és előszeretettel hangoztatják is az uniós tisztségviselők, mondván, jobb tárgyalási pozíciót tudnak biztosítani a közösség nevében felszólalva, mint az egyes tagállamok külön-külön, a maguk képviseletében. Szép szavak, ám láthattuk, hogy a vakcinabeszerzéseknél sem vált be ez a stratégia. Ha be akarják bizonyítani, hogy valóban működőképes az elképzelésük, akkor kezdhetik azzal, hogy kiállnak az európai polgárok cenzúrázása ellen. Elvégre, valóban, a szólásszabadság is egyike a sokat emlegetett „közös európai értékeknek”, hát védjék meg. 

Némelyek úgy vélik, hogy a 2022-es magyarországi országgyűlési választások sorsa a Facebookon dől majd el. Ezt túlzó megállapításnak érzi?

A Facebook, sőt, általánosságban a közösségi média tagadhatatlanul megkerülhetetlenné vált a választási kampányokban. Nem szabad lebecsülni a szerepüket, jelen kell lenni ezeken a platformokon, de véleményem szerint nem lehet megspórolni a „hagyományos” kampánymódszereket sem. A Facebookon ugyanis könnyű „átgörgetni” egy poszt felett, még akkor is, ha tűpontosan ránk szabták a hirdetést (nem, korcsoport, lakóhely stb. alapján), így nem biztos, hogy célba ér az üzenet. Nyilvánvalóan fontos szerepe lesz a közösségimédia-kampányoknak '22-ben, de nem hinném, hogy ott dőlne el minden: bele kell tenni a munkát, az utcán is kell mozgósítani.

Fotók: Földházi Árpád