NIES, a Nem Indulatvezérelt Ellenzéki Szavazó, szétnéz merengve, s konstatálja, hogy a második fordulóra MZP maradt egyedül olyan jelöltként a páston, aki még nem kapott halálos csókot Gyurcsánytól. Márpedig NIES győzni első-, másod-, és harmadsorban is áprilisban szeretne. A tét óriási, a világ megbolondult, ki tudja, mi lesz itt négy év múlva. NIES, célját tehát egy pillanatra sem szem elől tévesztve, figyel. Figyel és tájékozódik. Nem kapkodja el a döntést, nem hallgat a haverokra. Szorosan követi a két versengő kampányok eseményeit, s egy idő után hideg fejjel megállapítja, hogy MZP okos, kivételes munkabírású, bár kissé tán szószátyár jelölt, akinek a száján olykor sikerületlen mondatok is kicsúsznak. Ezekért ("nő létére", "eteti a hajléktalanokat, "elárulja a hazáját") kár. NIES azonban nem nagyít föl semmit, ő az egész MZP-jelenséget értékeli, mérlegre téve annak minden hozadékát.
Utána nézett, így tudja például, milyen kisszámú csapattal dolgozik MZP. Lelkes, odaadó, de nem elég tapasztalt a teamje, ami érthető, hisz nem tudja őket megfizetni. Ez előny és hátrány is egyszerre. Nem áll mögötte se külföldi, se hazai tőke, nem támogatják őt a gazdasági elit módosabb szereplői. Cserébe viszont nem is irányítják, nem is gyakorolnak rá nyomást. Másfelől azonban MZP néhány suta megfogalmazása, a sokszor jól látható kimerültségével együtt, részben épp annak köszönhető, hogy túlvállalja magát, hisz szemben ellenfelével, őt nem segítik profi beszédírók és vitatrénerek, neki nem vásárolnak a spanjai trollhadsereget ajándékba, neki nem szórólapoznak 19 megyében órabérért. És akkor Rogán elvtárs üzelmeit még nem is említettük. Ebben a küzdelemben, nyugtázza tárgyilagosan NIES, Márki-Zay Péter az underdog. Finoman, nagyon finoman szólva. Eredményei ennek fényében még inkább figyelemreméltóak.
NIES, a Nem Indulatvezérelt Ellenzéki Szavazó, valósággal fuldoklik a habzó kommentáradatban, a szűnni nem akaró, DK-ás nyájmekegésben, mely szerint MZP majd elorbánosodik. Sőt, még sokkalta rosszabb is lesz Orbánnál. Ezeket a hisztérikus, akut gyógykezelésre szoruló félelmeket természetesen megalapozatlan kivetítéseknek találja. Karácsony & Tsai sosem álltak volna be MZP mögé, ha éreznének ilyen veszélyt. Nem is szólva arról, gondolja magában NIES, a Nem Indulatvezérelt Ellenzéki Szavazó, hogy MZP-nek nincs pártja, így az ő miniszterelnöki puvoárja igencsak korlátozott marad majd.