Ha már déligyümölcs lesz az országból, ne legyen ilyen tessék-lássék

Különben úgy járnak, mint az olasz fasizmus, amire ránézett Göbbels doktor, és azt mormogta magában, hogy ez félmunka.

A Facebook alapítója a tudomány Oscar-díjának számító Breakthrough-díj elnyerése kapcsán méltatta a magyar kutatót.

Rangos elismerést kapott csütörtökön Karikó Katalin. A magyar tudósnak a tudomány Oscar-díjának számító Breakthrough-díjat ítélték oda, amit kutatótársával, Drew Weissmannal megosztva kapott meg. A díjat a techvilág meghatározó szereplői alapították, akik között ott van Mark Zuckerberg is – számolt be a HVG.
A Facebook vezére nem sokkal a díj átadása után egy külön bejegyzésben is gratulált Karikó Katalinnak és munkatársának. Mint írta, a díjat azért alapították, hogy elismerjék az áttörést hozó kutatók munkáját.
„Az idei évben különösen izgatott voltam Karikó és Weissman miatt, akik munkája segítséget jelentett a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében” – írta Zuckerberg.
A Facebook vezére emlékeztetett, a két szakember évtizedekkel ezelőtt kezdte meg a munkát, hogy rájöjjenek, miként lehet az mRNS-t arra használni, hogy a szervezetet immunreakcióra késztessék.
„Erőfeszítéseiknek köszönhetően a Pfizer/BioNTech és a Moderna is mRNS-alapú vakcinát tudott készíteni, a jövőben pedig a rák és az AIDS elleni védőoltások is elkészülhetnek” – zárta sorait Mark Zuckerberg, aki bejegyzésében is gratulált a tudósoknak a díjhoz.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán