Első hazai sikerére hajt a Ferencváros az Európa-liga idei kiírásában

2021. szeptember 29. 10:24

A spanyol élvonalban szereplő Real Betist fogadja csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga csoportküzdelmeinek második fordulójában.

2021. szeptember 29. 10:24
null

Ugyan a zöld-fehérek korábban több alkalommal is értek el bravúros eredményeket a nemzetközi kupaporondon – 2019-ben 1-0-s siker a CSZKA Moszkva otthonában, 2004-ben pedig 1-0-s diadal a Hearts vendégeként –, a csoportkörben aratott hazai győzelem egyelőre még várat magára.

Lendületben a Fradi

A Ferencváros a Bayer Leverkusen otthonában kezdte a sorozat mostani kiírását és bár Ryan Mmaee góljával vezetett, végül 2-1-re kikapott a Bundesligában jelenleg második gyógyszergyáriaktól. Ez a vereség ugyanakkor nem törte meg Peter Stöger együttesének lendületét, hiszen a bajnokságban azóta

a legnagyobb hazai rivális Fehérvár otthonában diadalmaskodott, valamint legyőzte az ősi ellenfél Újpestet is.

Jó formában van az ellenfél is

Hasonlóan jó formában van a Betis is, amely az első fordulóban kétgólos hátrányból fordítva 4-3-ra verte otthon a Celtic Glasgow-t, a La Ligában pedig legutóbbi négy meccséből hármat megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott.

A két csapat először találkozik egymással a nemzetközi kupaporondon,

a Ferencváros korábban nyolc mérkőzést vívott spanyol csapattal, ezek közül egyet nyert meg, 1982-ben az UEFA Kupa első fordulójában 2-1-re verte az Athletic Bilbaót. Ezt leszámítva négy döntetlen és három vereség a zöld-fehérek mérlege, ugyanakkor Budapesten csak a Barcelona tudott nyerni, mégpedig tavaly, Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.

(MTI)

Borítókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fonak
2021. szeptember 30. 01:31
A transznisztriai oroszok összeraktak egy ütős focicsapatot, a Sheriff Tiraspolt, ami idegenben megverte a Real Madridot. Luxemburgi (!) csatár lőtte a győztes gólt, egyébként. Kubatovnak nem jött össze eddig az, ami a Sheriffet tulajdonoló két volt KGB-snek.
Gregorius
2021. szeptember 29. 22:23
Nem lesz könnyű. A nálunk alig ismert középcsapat, ha jobb napja van a nagyokat is megszorongatja. Jobb, mint az Espanyol, akikkel már játszottunk pár éve. Jellegzetes spanyol focit játszik, technikailag képzettek.
zakar zoltán béla
2021. szeptember 29. 19:42
PAKS
zakar zoltán béla
2021. szeptember 29. 19:42
nem magyar már
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!