Annak ellenére, hogy jelenleg ez az arány, Békássy óvatosságra int: ha valaki ezeket a tüneteket tapasztalja, addig, amíg nincs pontos diagnózis, maradjon otthon és kezdje el a házi patikában rendelkezésre álló szerekkel – lázcsillapító, vitaminok – kezelni magát, valamint értesítse telefonon a háziorvosát. Mint mondja, a telefonos konzultációt követően fog eldőlni, hogy szükség van-e PCR-tesztre, vagy rendelői vizsgálatra. Ez utóbbi kapcsán hangsúlyozza, hogy ilyen esetben a páciens mindig az orvossal előre egyeztetett időpontban menjen csak a rendelőbe, hiszen így előzhetjük meg, hogy a várótermekben fertőzésveszélynek tegyük ki azokat az idős krónikus betegeket, akik egyéb okból keresik fel a háziorvosi rendelőket.
Még nehezebb helyzetben lesznek a háziorvosok az influenzajárvány idején, merthogy az influenza és a koronavírus tünettana még inkább hasonló. „Az olyan markáns tünetek, mint a fejfájás vagy magasabb láz, ízületi fájdalmak, egyaránt jelentkeznek influenza és koronavírus-fertőzés esetén is” – hangsúlyozza Békássy Szabolcs.
Márpedig idén lesz influenzaszezon, nem úgy, mint tavaly, sőt, valószínűleg erősebb is lesz, mint a korábbi években. „Ennek az az oka, hogy
tavaly elmaradt a járvány, így a nyájimmunitás is meggyengült,
vagyis a gazdaszervezetek is fogékonyabbak lesznek” – teszi hozzá. Megbecsülni nem tudja, hogy mennyivel lesz több influenzás beteg, mint mondja ez függ a covid-pandémia felfutásától, a koronavírus esetszámoktól, és attól, hogy az egyik kórokozó mennyire szorítja majd ki a másikat.