Szlávik szerint többnyire a fiatalokat érinti majd a negyedik hullám

2021. augusztus 18. 08:05

A főorvos beszélt arról is, hogy a kórházakra várhatóan nem nehezedik majd akkora nyomás mint korábban. 

2021. augusztus 18. 08:05
null

A szakértő szerint a negyedik hullám „a sok eset miatt lehet kemény. Ijesztő lehet, hogy milyen sok új eset lesz, többnyire fiatalok” – idézett az atv.hu a TV2 Mokka című reggeli műsorában elhangzottakból. Szlávik János azonban úgy látja, hogy, ha a negyedik hullám valóban megérkezik Magyarországra szeptember-október környékén, a kórházakra nem nehezedik majd akkora nyomás mint korábban. 

„Nem lehet olyan terhelés a kórházakon. Az, hogy egy idős ember be van oltva két oltással, az egy nagyon nagy biztonságot jelent, hiszen ha ők is véletlenül elkapják a delta mutánst, mert mondjuk valamelyik gyerek, unka hazaviszi, nem lesznek már olyan betegek, hogy kórházba kerüljenek, nagyrészt” – fejtette ki.

Ahol nagyobb az átoltottság, kisebb a kockázat

A szakértő hozzátette, hogy, bár az adatok lassú emelkedést mutatnak, a régióban egyelőre alacsony a fertőzöttek száma de szerinte az őszi hónapokra ez megváltozhat.

„Nagyon nehéz meggyőzni azokat az embereket, akik eddig nem oltatták be magukat, hogy oltassák be magukat. Pedig jó lenne, hiszen látjuk azokon a helyeken, ahol magasabb az átoltottság, ott azért jóval alacsonyabb annak a veszélye, hogy nagyobb hullám legyen” – mondta Szlávik a műsorban. Az infektológust az emlékeztető oltásokról is megkérdezték, erre azt válaszolta: egyelőre azokkal kell foglalkozni, akik egyáltalán nincsenek beoltva.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. augusztus 18. 14:57
félelempropagandista ... izraelben van a legnagyobb átoltottság és a legnagyobb hullám... aug. 17 8252 eset https://www.coronatracker.com/country/israel/ pfizer lófaszt sem ér... a fiatalokra meg nem veszélyes idióta félelemkeltő....
Rugo
2021. augusztus 18. 13:50
Most vettem fel a törvényileg kötelező kínai oltásomat. Úgy látom a 3. oltásnak nem a Pfizert, hanem a Modernát javasolják az immunológusok. Ők is értesülhettek a Pfizer kudarcáról. Pedig a Moderna ugyanaz, csak egy agresszívebb, több hatóanyagot tartalmazó szer - nem vagyok benne biztos, hogy egy idős, több betegséggel küzdő embernek jót tesz.
patkánynak sem nevezhető férgek
2021. augusztus 18. 12:52
Ha a gyerek elkapja, alig van rá esély, hogy bármilyen komoly tünete legyen. De azért lehet rettegni, a vírus most már a gyerekekre vadászik!!!! 4. oltást, most!!!!
Rugo
2021. augusztus 18. 09:56
Izrael tegnapi új COVID estek száma: 8252. Ez közel van a járvány legmagasabb napi esetszámához! Nesze neked Pfizer. Izraelben 60 év fölött 80% feletti az átoltottság. Két dózist a teljes lakosság kb. 63%-a, egy dózist kb. 68%-a kapott. Ez gyakorlatilag teljes átoltottság, mi ezt - reálisan nézve - nem tudjuk überelni. Valami itt nagyon nincs rendben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!