„Rinocéroszbőrrel az arcán támogatja a balliberális értelmiség a fajgyűlölő jobbikos Tóth Pétert” – fogalmazott Schiffer András, aki szerint a Karácsony Gergely mozgalmát is fémjelző szereplők pusztán azért támadták korábban, mert a Jobbikéhoz hasonló álláspontot fogalmazott meg egyes elvi kérdésekben. Eközben úgy tűnik, a Gyurcsány-párt továbbra is kiáll a náci jelöltje mellett – írta meg szerdai cikkében a Magyar Nemzet.
„Nem sül le a képükről a bőr azoknak a hivatásos jóembereknek, akiktől évekig hallgattam a kioktató számonkérést, hogy miért állok szóba nácikkal, most pedig rinocéroszbőrrel az arcukon szavaznak majd a jobbikos Tóth Péterre?” – tette fel a kérdést a Mediaworks Hírcentrumának megkeresésére Schiffer András.
Tóth szerint a melegek is genetikai hulladékok
Mint köztudott, Tóth korábban bibsizett, nyíltan követelt fajvédelmet, a melegeket pedig genetikai hulladékként emlegette, ám jelenleg együtt kampányol Gyurcsány Ferenccel.
Az LMP volt társelnöke szerint döbbenetes az O1G-koalíció képmutatása. „Van olyan a Karácsony Gergely 99 kontra 1 kiáltványát jegyző »mértékadó ballib« értelmiségi, aki a közösségi oldalán nyilvános vendettában részesített, és megszakította velem a kapcsolatot 2017 őszén, mondván, fasisztákat támogatok, amikor Gyöngyösi Mártonnak, későbbi jobbikos EP-képviselő béruniós kezdeményezését aláírtam” – idézte fel Schiffer András.
Mint mondta, hat éven keresztül folyamatos bírálatokat kapott a balliberális értelmiségiektől, amikor a különböző szabadkereskedelmi egyezmények, a földforgalom vagy 2006 ősze kapcsán támogatott a Jobbikéhoz hasonló álláspontot, és szóba merészelt állni jobbikosokkal. „Pedig én soha nem voltam egy listán a Jobbikkal, pusztán elvi álláspontot fogalmaztam meg” – hangsúlyozta a volt honatya.
Schiffer András egyébként már a szerencsi időközi választással összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült jobbikos Bíró László támogatása az egész baloldali összefogás végtelen romlottságát és elvtelenségét mutatja.