Pigniczki nem jutott döntőbe ritmikus gimnasztikában

2021. augusztus 06. 11:52

Pigniczki Fanni a 20. helyen zárta az egyéni összetett selejtezőt, így nem jutott a ritmikus gimnasztika döntőjébe a tokiói olimpián.

2021. augusztus 06. 11:52
null

Az MTK Budapest sportolója az első két szer, a labda és a karika után a 21. helyen állt 43,600 ponttal, a kvalifikáció második felében a szalag és a buzogány következett. A júniusi várnai kontinensviadalon, ahol az egyéni összetett döntőjébe jutva kiharcolta a tokiói indulás jogát, szalaggal 22,300, míg buzogánnyal 25,400 pontot szerzett.

Ezúttal szalaggal 19,450 pontot ért el a 21 éves Pigniczki, aztán következett a buzogány, amelyet kétszer elejtett, így meg kellett elégednie 21,350-nel. Így összesítésben 84,400 ponttal, a 20. helyen fejezte be a viadalt.

„Egyik gyakorlatom sem sikerült, nem tudtam bemutatni, amire képes vagyok edzéseken vagy más versenyeken. Ezt még gyakorolnom kell, de összességében a verseny nagyon tetszett” – értékelt az M4 Sportnak Pigniczki. Mint mondta, ugyanazok a bírók és a riválisok is, mint más viadalokon, ám maga a tény, hogy ez az olimpia, különlegessé teszi. Hozzáfűzte: a teljesítményét majd később fogják elemezni. A szombati fináléba a legjobb tíz került be.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!