Elolvastuk Gyurcsány könyvét, hogy Önnek már ne kelljen!
Krimit írt a volt miniszterelnök, van benne egy Ferenc néven felszentelt homoszexuális, kiugrott, véres kezű pap, és még sok más ínyencség.
A volt kormányfő a közösségi oldalán közölte, hogy Karácsony az egy nappal korábbi javaslatukat nyúlta le.
Gyurcsány Ferenc hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében tette világossá, hogy ki áll a hátterében a főpolgármester mai, budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos bejelentésének. Karácsony Gergely csütörtök délelőtt Facebook-posztjában azt írta: „Azt javaslom a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy vonjuk vissza az atlétikai vb megrendezéséhez szükséges támogatást.”
A DK elnöke szintén a közösségi oldalán reagált az eseményekre, bejegyzésében hangsúlyozta, hogy pártjának fővárosi frakciója nyújtotta be azt javaslatot, hogy Budapest álljon el az atlétikai világbajnokság megrendezésétől. Gyurcsány posztjában úgy fogalmaz:
„Ma reggel a főpolgármester sietve be is jelentette, hogy bizony akkor így nem lesz atlétikai VB. A politikában nincs szerzői jog. Örülni kell annak, ha valamely javaslat támogatókra lel. Na meg az se baj, ha tudunk kemény döntésekhez bátorítást adni.”
Röviden megjegyzem
Az atlétikai vb a negyedik legnagyobb sportesemény az olimpia, a labdarúgó-világbajnokság és Európa-bajnokság után. Versenyeit több mint 1,2 milliárd tv-néző fogja követni, ami óriási reklám lenne Budapestnek.
Maga a világbajnokság 500 ezer vendégéjszakát jelent a szállásadóknak, nyolcezer hivatalos vendég érkezik, és több tízezer szurkoló, de már a versenyt megelőző időszakban is sokan látogatnak majd a leendő vb miatt Budapestre, nem beszélve arról, hogy a világbajnokságra épített atlétikai stadion és környékének komplex fejlesztése már elkezdődött.
A fejlesztés ráadásul nem csupán a stadiont érinti, hiszen a csarnok megépítésével együtt megindul a környező zöldfelületek növelése, és kezdetét veszi a Csepeli Nagyerdő Program is.
A képen az épülő Nemzeti Atlétikai Stadion látható, amelyről Szabó Tímea Facebook-oldalán csütörtök délelőtt azt írta: „Nem lesz atlétikai stadion! (...) Karácsony Gergely kezdeményezte a stadion építésének leállítását! Mi szóltunk előre.”
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
Fotó: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu