Bocsánatkérésre szólították fel Románia magyar sportminiszterét

2021. július 27. 21:17

Novák Eduárd korábban úgy fogalmazott: „Ana Maria akkor sem nyerhette volna meg a döntőt, ha ötmillió lejjel nagyobb lett volna a vívószövetség költségvetése”.

2021. július 27. 21:17

Bocsánatkérésre szólították fel egy szerencsétlen kijelentése miatt Novák Eduárdot (RMDSZ), Románia magyar nemzetiségű sportminiszterét, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpárzót. A román sportolóknak eddig a párbajtőröző Ana Maria Popescu révén egyetlen érmet sikerült szerezniük a tokiói olimpián. Popescu az ezüst szombati megszerzése után a román sport jobb finanszírozásáért emelt szót.

Erre reagálva Novák Eduárd úgy fogalmazott: „Ana Maria akkor sem nyerhette volna meg a döntőt, ha ötmillió lejjel nagyobb lett volna a vívószövetség költségvetése”. A miniszter hozzátette: „örülni kell az ezüstéremnek és a 2024-es párizsi olimpiára kell összpontosítani, addig a vívóknak és más sportolóknak is olyan szintre kell jutniuk, amilyenre egykor a román tornászsport jutott”. A tárcavezető az utánpótlás hiányát látta a legnagyobb gondnak.

Kijelentésével élénk kritikát vont magára a miniszter, aki kerékpározóként Románia mindeddig egyetlen paralimpiai aranyérmét szerezte Londonban és most is versenyzőként készül a tokiói paralimpiára.

A Digi24 hírtelevízió kommentátora úgy vélte: Novák Eduárdnak bocsánatot kellene kérnie a szerencsétlen kijelentés miatt. A miniszter kedden délután nagy virágcsokorral várta a bukaresti Henri Coanda repülőtéren a Tokióból hazaérkező Ana Maria Popescut. A csapatban kétszeres világbajnok és Rióban olimpiai aranyérmes román párbajtőröző a repülőtéren mondott beszédében azt kívánta Novák Eduárd miniszternek, hogy szerezze meg Tokióban az aranyérmet, amire ő nem volt képes.

– jelentette ki Ana Maria Popescu, akit ujjongva köszöntött beszéde után a tömeg. Popescu azt hangsúlyozta: minden gyermeknek, aki belép egy sportterembe, azt kell megértenie, hogy van esélye továbblépni. Felidézte: egy szerencsétlen sérülés után egy évvel ezelőtt még a járást is újra kellett tanulnia, de ennek ellenére a kitartó munka után sikerült felállnia az olimpiai dobogóra.

A történtekre reagálva: Gabriel Zetea, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője a Digi24 hírtelevízióban azt hangoztatta, hogy Romániának Magyarországtól kellene megtanulnia a sport finanszírozását, szervezését. Novák Eduárd az elmúlt év végétől tölti be a Citu-kormány ifjúsági és sportminiszteri tisztségét. A miniszter egy interjúban az ország sportstratégiájának a megalkotását tartotta mandátuma legfontosabb feladatának. Arra is kitért, hogy sokat tanulhat a magyar példából, hiszen Magyarország az utóbbi húsz évben rengeteget fektetett a sportba és ez az eredményeken is meglátszik.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Haáz Sándor

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZXX
2021. július 28. 09:36
Régi dilemma: Előbb legyen jó a sportoló, majd utána csinálunk infrastruktúrát, vagy előbb csináljunk infrastruktúrát, aztán attól jobb lesz a sportoló. A megfelelő infrastruktúra a hosszú távú, stabil eredményekhez mindenképpen szükséges.
Crusader
2021. július 28. 08:06
És ne mondja nekem senki, hogy a pénzen múlik, a nagy büdös lófaszt.. Ez a vívónő egy lejt sem kapna, ha én lennék a sportminiszter... az alázat szikrája sincs meg benne.
Crusader
2021. július 28. 08:00
"Azt hittem, hogy az ötmillió lejes csekkel fog várni, de nem baj. Van még időnk, hogy ideadja és hogy megépítsük a csarnokot a gyermekeknek” – jelentette ki Ana Maria Popescu," Fu de egy undorító, pénzsóvár szarkurva lehet ez a popescu. Ez a román! Ez a vérbeli román mentalitás. A markunkat tartjuk azonnal! Eme nyilatkozat fényében teljesen világos, hogy a románok a lányaikat miért árulták az ott állomasozó amerikai katonáknak. Pénzért mindent. Igazi féreg nemzet... hazajön az ezüstérmes vívó és azzal kezdi, hogy "azthittem 5 milliós csekkel várnak majd" Romlott tetves román szarkurva... aztmondják, a sport nemesíti a jellemet, románéknál nem.
konfucius
2021. július 28. 07:18
Én nem látok ebből a cikkből semmit, ami miatt bocsánatot kellene kérnie a miniszternek. Paralimpiai aranyérmesként az a véleménye, hogy nem az ötmilliós vívócsarnokon múlt az olimpiai ezüstérmet szerzett sportoló aranyérme. Ami valószínűleg így is van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!