Nem adom meg magam, támadok! – Kötter Tamás a Mandinernek

Ritka, hogy valaki menő ügyvédként lesz író. Volt egy olyan elnyomott írói vénája, amely végül utat tört?

Aki elég sokat olvas, ráadásul jó minőségű irodalmat, annál idő után megfogalmazódhat a vágy, hogy a világról szerzett tapasztalatait, élményeit könyv formájába öntse. Ezek a vágyak általában elhalnak a hétköznapok rideg pusztájában, idő és energia vagy egyszerűen mesterségbeli tudás hiányában, hiszen az írás is egy mesterség, amelyet el lehet és el is kell sajátítani. A kezdeti kudarcok után én is segítség után néztem, így kerültem a Werk Akadémiára, amelynek, mint író szinte mindent köszönhetek. Ennek a remek intézménynek a falai közt olyan kiváló íróktól tanultam a mesterséget, mint Cserna-Szabó András,  Szécsi Noémi vagy éppen Márton László.

Az írásaiban általában a középosztály van célkeresztben. Miért pont róluk ír?

Mert én is oda tartozom, a tapasztalataim pedig benne vannak a történetekben. A hozzám hasonló helyzetben lévőket nevezik „beavatottnak” az irodalomban. Ezek az írások a csalódásokról, árulásokról, vágyakról szólnak, amelyekkel tele van az életünk. Azokról írok, akik a nagyvállalati kultúra részei, alanyai. Michel Houellebecq egy verssorát idézve. „az embertelen szervezetekben robotoló rabok” krónikása vagyok vagy legalábbis szeretnék lenni.

Csakhogy egyet mondjak, ha már „a család az család” – szerintem azért ennél több. Vannak, akik őszintén elhiszik, hogy egy nagyvállalat valójában egy nagy család. Mert ezt sugallják nekik, pedig semmi sem igaz belőle. A nagy családból nem rakják ki a nagymamát, ha már nem termel elég profitot. Jelenségekre hívom fel a figyelmet. Mint például az IKEA, amely valójában nem más, mint a középosztály alsóbb részének a feszültséglevezető vagy éppen a feszültségkeltő sétája. Az IKEA egy szimbolikus tér, a vágyakozás tere, hiszen sokan, mivel nem tehetik meg, vásárlás nélkül nézelődnek órákon át.

Valahol azt is olvastam, szorgalmazná, hogy Netflix-szintű, fogyasztható sorozatok készüljenek a magyar történelmi hősök életéből. Miért is?

A populáris kultúra megkerülhetetlen,

ráadásul ma mindenki sorozatot néz. A Netflix-szint ellenben a filmes nívóra vonatkozik, mert azt is látjuk, a Netflix-filmekben bizonyos politikai szempontok alapján átírják a történelmet. Fekete királynőt álmodnak Angliába és a vikingek földjére, Artúr király udvarában pedig kínaiak vannak. Mindez nem véletlenül történik. Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök szerint újra kell gondolni a francia történelmet. Mondja mindezt azért, mert a lakosság nagy részét, a bevándorlókat már nem érdekli IX. Lajos francia király története, főleg, ha arab bevándorlók, hiszen IX. Lajos ellenük harcolt. Nem véletlen mondja ezzel kapcsolatban Douglas Murray, a brit író-publicista, hogy feláldozzák a történelmet azért, hogy a nagyszámú bevándorló otthonosan érezze magát. Ezzel tudja, mit áldoznak fel?

Mit?

Az igazságot. Magyarra fordítva: ha mi is így teszünk, ha mi is feláldozzuk az országot a bevándorláspárti, európai gazdasági, pénzügyi és nem utolsó sorban kulturális elit érdekeinek – mert Békés Mártontól tudjuk, hogy  „Minden a szélesen értelmezett kultúrában gyökerezik” –, akkor hamarosan fel kell áldoznunk a történelmünket, de akár az épített környezetünk, emlékeink egy jelentős részét is. Nem lesz déli harangszó, eltűnik a nándorfehérvári győzelem, Kapisztrán, Hunyadi, Dobó és még sok más szobor, ami arra a kényelmetlen igazságra figyelmeztetné az újonnan érkezőket, hogy keresztények vagyunk vagy legalábbis egykor azok voltunk. Elveszítjük a saját önazonosságunkat, mindazokat a történeteket, amelyek megkülönböztetik, egyedivé teszik emberek azon csoportját, akik magyarnak vallják magukat több mint ezer éve.

– talán éppen ez a cél. Ezért is vallom a nemzetek Európája eszméjét. Ami a kérdés másik részét illeti: emberek csoportját a közös nyelv mellett, a közös történetek – mítoszok, legendák, mesék – teszik olyan közösséggé, amely már képes megnevezni magát, és lengyelnek, csehnek, szerbnek vagy éppen magyarnak tartani magát. Ezeket a történeteket pedig el kell mesélni. Több okból is. Az első, hogyha mi nem meséljük el, elmesélik mások. És ezeket a történeteket ráadásul újra és újra el kell mesélni. Olyan ez, mint a szabadság, csak egy nemzedékre kapjuk meg, és ha nem gyakoroljuk, örökítjük át vagy meséljük újra, akkor elvesznek és velük elvesznek a szimbolikus tereink is. Nem fogjuk tudni – amit pont Csák János fogalmazott meg –, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk. És az az emberi közösség, aki erre nem tud választ adni, az szükségszerűen meg fog szűnni.          

Sikeres ügyvéd és író, ehhez képest a Megafon támogatásával napi szinten a politikáról beszél a Facebookon. Tényleg ez hiányzott az életéből?

Hívtak és mentem. Van egy oldal, amellyel elköteleztem magamat, s ezt íróként sem rejtettem véka alá. Orbán Viktor miniszterelnök megtisztelt azzal, hogy elolvasta az Ikea, vasárnap című regényemet, s ez alapján hívott, csatlakozzak a szabadcsapatokhoz.

Meglepődött?

Hatalmas megtiszteltetést éreztem, hiszen Orbán Viktort Bethlen István gróf méltó követőjének tartom a politikában; és akár tetszik, akár nem, 1996 óta, mióta megszervezte az MDF utáni jobboldalt, róla szól Magyarországon a politika, hozzá képest határozza meg magát a többi politikus – jobbára tökmag Jankók. Bethlen gróf politikai krédóját, „reálpolitikában kell egyesülnünk, nem jelszavak alapján”, akár Orbán Viktor is mondhatta volna. A lengyel-magyar kettőssel az élen, egész Közép-Kelet-Európa magára találhat. Ehhez egy olyan formátumú politikus kellett, mint Orbán. A térség rendszerváltásait követően most először tud Európa ezen fele saját jogán, saját hangján megszólalni, és ezt mondani: ugyanolyan tiszteletet várunk el nyugati barátainktól, mint amilyet mi megadunk nekik. Vannak tapasztalataink, élményeink, amelyek érdemesek arra, hogy megosszuk velük és tanuljanak belőlük. Ismerjük az élet, a történelem tragikus oldalát, ismerjük – és nem csak beszélünk róla – az elnyomást, tudunk a sorok között olvasni és végül engedtessék meg nekünk, hogy a jog és demokrácia keretei között, mi magunk döntsünk a sorsunkról. A magyar baloldali politikai és kulturális elit nem érti vagy nem akarja megérteni – ami valahol nem is meglepő, hiszen ismét csak Békés Mártont hívva segítségül: „egy önálló gondolata sem volt, mely magyar talajból nőtt volna ki, minden ízében exportideológiákat képviseltek” –, hogy a rendszerváltás üzenete, élménye, csodája, tartalma és célja nem az volt, hogy egy rövid felzárkózási szakasz után – Habermas utolérő forradalomnak nevezi – magunk is Nyugat-Európa részévé válunk abban az értelemben, hogy imitáljuk annak politikai, magas és populáris kultúráját, leutánozzuk intézményeit, követjük eszményeit, és tesszük mindezt annak ellenére, hogy történelmi fejlődésünk, hagyományaink, gondolkodásunk, a tapasztalataink alapján más  válaszokat is meg tudunk fogalmazni.  Nem, a cél az volt, hogy

Saját helyzetünkhöz illő válaszokat fogalmazunk meg a minket érő kihívásokra. Ez a V4-ek és a nyugati magállamok közti konfliktus fő eszmei forrása és nem holmi, sosem definiált jogállami kritériumoknak való megfelelés vagy éppen most az LMBTQ jogok és még sorolhatnám. Ezek csak kiszervezett háborúk, amelyek az előbbi fő konfliktus mentén, annak talaján szerveződnek.

A Facebook-on látható videókból hamar kiderül, nem Gyurcsány Ferenc a kedvence. Miért?

A Gyurcsány! – hát nem hihetetlen, hogy egy gyalázatos kormányzás, az őszödi beszéd, a megsebzett ünnep után nem csak beszélünk róla, de ő az ellenzéki összefogás néven futó Frankenstein-szörnykoalíció vezetője? A konkrét motivációm, hogy belevessem magam a sűrűjébe, sokáig tényleg ez az ember volt. Egyszerűen nem akartam, nem bírtam belenyugodni abba, hogy – jelenlegi szövetségese, a Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak a korábbi szavait idézve –, „elhasznált politikustársaival” együtt visszajöhet a hatalomba, ahogy ez az összefogás a kísérleti laboratóriumban, a Városházán már megtörtént. Kétségkívül jelenleg Gyurcsány Ferenc a legtehetségesebb politikus az ellenzéki térfélen, ez elég rossz hír a hazai baloldalnak.

Ha rajtam múlik, akkor ez az ember még egyszer nem szólhat bele, nem alakíthatja annak az emberi közösségnek a sorsát, amely határok nélkül magyarnak vallja magát. Olyan katasztrofális volt a kormányzása lelki, szellemi, erkölcsi és gazdasági értelemben, hogy ezt vétek még egyszer megkockáztatni. A családom története, a keleti fronton hősi halált halt apai nagyapám, a téeszesítéskor meghurcolt, kifosztott anyai nagyapám, az '56-os hős mostohanagyapám, a teljes önkizsákmányoló életmódra kárhoztatott szüleim és még sok más ilyen és ehhez hasonló sorssal megvert, a belpesti értelmiség által lesajnált öreg vidéki szaki miatt is csinálom. Csakhogy lássuk miről beszélek. Édesapám hőerőműben dolgozott, hétvégenként villanyt szerelt a faluban, és nagyapámnak a háztájiban is besegített, majd jött rendszerváltás és eladták a feje fölül a céget. Egy francia vállalat vette meg, őt pedig kitették és közben a liberális közgazdászok a szemére vetették, hogy a magyar társadalom részeként túlfogyasztott a ’70-es, 80’-as években. Hát nem őrjítő ez a mérhetetlen cinizmus?

A szakik miatt is csinálja, ehhez képest a videókban elegáns öltönyben feszít, selyemnyakkendővel. Kiknek szólnak ezek a videók? Az öltözéke alapján nem a szakiknak…

Ügyvéd vagyok. A köreinkben alapvető elvárás, hogy a megjelenésünkkel is megtiszteljük az ügyfeleinket, a videóknál pedig „munkaruhában” vagyok.   

Egyik ellenzéki politikusban sem lát fantáziát?

Sajnos nem. Gyurcsány abszolút leuralja a terepet. A Momentum – amellyel Macronnak nagy tervei voltak –rendelkezik még komoly transzatlantista bekötésekkel, a big tech-cégek jóindulatára is számíthat, de a politikusai rendkívül gyenge képességűek, témáikat a nyugat-európai kulturális fősodor diktálja, és ez megint csak a magyar talajból fakadó gondolat hiányát jelzi. Hitem szerint ők az új SZDSZ vagy legalábbis azok szeretnének lenni. Ahogy a dicstelenül kimúlt elődjük, úgy ők is – minden korábbi ígéretük, kritikájuk, vágyuk, ellenére – csatlakoztak az utódpárt utódpártjához, azaz a DK-hoz. De a politikusaik, még az egykori SZDSZ másodvonalbeli tagjaival sem tudnák felvenni a versenyt, pedig javarészt ők is a civil szférából csöppentek a parlamentális demokrácia terepére. A Momentum politikusainak sem a vitakészsége – amit agresszióval pótolnak – sem a tárgyi tudása – ezt is agresszióval pótolják – nincs meg egy komoly, tények mentén folyó diskurzushoz. Ezeket a feladatokat Pethő Iván vagy Kuncze Gábor csípőből oldotta meg. De

tud tematizálni. Számomra fájó pont, hogy az Orbán-kormányok által sokat dédelgetett és ennek köszönhetően időközben egzisztenciálisan „beérkezett” bel- és kertvárosi középosztály egy része átpártolt ehhez a Big-tech párthoz. Az összefogás többi részvevője nem versenytárs. A Párbeszéd-tagság, helyi szervezetek és szavazók híján inkább egy politika iránt érdeklődő baráti társaságnak tűnik; az MSZP a végóráit éli, mondanivalója nincs, ahogy a teljesen kifakult LMP-nek sem. A Jobbik, a még jelentős támogatottsága ellenére sem fog labdába rúgni. Ellentétben a DK-Momentum kettőssel, nincs intellektuális hátországa, nemzetközi atlantista bekötései, a fővárosi és nemzetközi kulturális elit és struktúrák, mint szegény vidéki rokont elviselik, de ha érdekeik úgy diktálják, ugyanolyan könnyen el is dobhatja őket. Ezzel a múlttal nem lesz nehéz morális okot találni a kiűzésre az „igazi demokraták közül”.

Szóval, kiben lát fantáziát?

Schiffer Andrásnak hívják. Ő egy nemzeti érzelmű, baloldali politikus, aki szívvel is és ésszel is a hazáját szolgálta. Meggyőződésem – bár ez csak egy megérzés –, nem önként, hanem presszió hatására hagyta el a politikai színteret.  

A politikai szerepvállalása láttán volt olyan ügyfele, aki visszalépett?

Volt. Mint ahogy 2019-ben Budapesten az ellenzéki önkormányzatoknál is a választás másnapján felbontották a szerződésemet. Megértettem. Az ügyvédi munka a bizalomról szól, főleg, hogy bizalmas információk birtokába is juthatunk.

Milyen kampányt vár a hajrában?

A mostaninál is élesebbet.

Nem lesz nehéz, hiszen most csak az a téma, ki kövér, ki alacsony és ki tud angolul.

Karácsony Gergellyel nem az a probléma, hogy nem tud angolul. Nem is az, hogy nem tud autót vezetni. Bár képességek hiányára utal mindkettő. Aki autót vezet, folyamatosan döntéseket hoz, méghozzá gyakran éles, veszélyes és váratlan helyzetekben, ő pedig köztudottan döntésképtelen ember.

Valamilyen rejtélyes ok miatt az MSZP mégis ciklusok óta a hátán cipeli. Vagyis nem annyira rejtélyes, hiszen tudjuk, hogy a városházán már most ott vannak Gyurcsány emberei s a mögöttük álló tartományurak, akiknek az érdekeit ki kell szolgálni. A mai ellenzékre azt mondják sokszínű. Én megosztottnak nevezném. Megint visszajutunk a Bethlen-korszakhoz, egy egységes kormánypárt áll szembe a megosztott, egymással is viaskodó ellenzékkel. Mégis, milyen Magyarországon fogunk élni, ha mégis hatalomra kerülnek. Szocialista Magyarországon? Neoliberális Magyarországon, amely beleolvad az Európai Egyesült Államokba? Vagy a Momentum exportált ideológiája érvényesül? Persze, lenne áram, a csapból is víz folyna, de az egész olyan lenne, mint egy részeg hajó a tengeren. Sose legyen így, de ha bekövetkezik, Magyarország érdekképviselete a nullával lesz egyenlő nemzetközi szinttéren, a bevándorlók előtt megnyitják a határokat, bevezetik a kvótát, s újra jön az őrült privatizáció, majd a kormányzás középtáján a szokásos csődtömeg.

Karácsony Gergely nem beszél jól angolul, nem tud autót vezetni, megkapta már azt is, hogy alkalmatlan, ehhez képest főpolgármester lett s immár miniszterelnök-jelölt. Ennek azért oka van…

Senki sem kormányozhat bűntelenül, mindenki követ el hibákat. De, ahogy minden ember élete döntésekből áll, kisebb és nagyobb horderejű döntésekből, úgy ez a kormányok esetében is így van. S ahogy egy ember esetében, az élete végén, a Teremtő elé lépve értékelik a döntései végösszegét, ugyanúgy egy kormány esetében a ciklus végén kell értékelni. A Fidesz sem hibátlan, hozott rossz döntéseket, de a végösszeget nézve elmondható, hogy pozitív. Németh László szavaival élve, egy „magabíró” ország lettünk. Van gazdasági növekedés, a társadalom valóban munka alapú, a családtámogatási rendszer szinte egyedülálló,

A kormányzás a végösszeget nézve tehát sikeres. Ezt kell szembeállítani azzal a csődtömeggel, amit Gyurcsányék kormányzás címén ránk hagytak 2009-ben. Egy percre se feledjük, Gyurcsányék csődbe vitték az országot, az EU-s cimborák segítségével átverték a választókat, kiárusították a nemzetet. Felhívnám a figyelmet arra, hogy 2006-ban, a megsebzett ünnep után, amikor embereket ütöttek-vertek a rendőrök válogatási nélkül, Brüsszelben a magyar jogvédőket megmosolyogták, kinevették, mikor az EU-tól kértek segítséget.

2006-ban, a véres nemzeti ünnep idején hol volt?

Itt, ennél a háznál a Rákóczi úton. Bemenekültük a rendőrroham elől, a házmester pedig kikapcsolta az elektromos rendszert, nehogy valaki beengedje a ház kapuján a gumibotos rendőröket.

Ha ennyire egyértelmű, hogy a baloldal alkalmatlan, akkor miért nem ez igazolódik a közvélemény-kutatásokból?

Az egyik, hogy az emberek óhatatlanul egy idő után minden hatalmat megunnak. Aztán ott van még az irigység faktor és bizony az egyén a sikertelenségéért a mindenkori kormányt teszi felelőssé, függetlenül attól, hogy ki van hatalmon. Van egy ilyen választói csoport is. De visszatérve a jelenlegi helyzetre. Ma már sokan elfelejtik, a rendszerváltás célja a szabadság volt. Itt van egy ezeréves ország.

A baloldal export ideológiák alapján gondolkozik, amelynek mindig katasztrófa lett a vége, Lenintől kezdve Sztálinig és a liberális nézetekig. A félgyarmati sors után ennek az ezer éves országnak nem modellekre van szüksége, finn oktatásra, norvég biztosítórendszerre, svéd rendőrségre, hanem arra, hogy a történelmi tapasztalatok alapján a magunk útját járhassuk.   

Mi a célja a Magafonnal? Szavazatszerzés?

Próbálom a középosztálybeli sorstársaimat figyelmeztetni arra, hogy kezdjenek el gondolkozni; nem csak az eddig elért eredményeik – gazdagodásuk, életnívó – a tét, de a jövőjük is. Azt a sok „jót és szépet” – méhlegelőktől a fantasztikus béremeléseken át, a kínaiak kiűzésén keresztül, amit tehát az ellenzéki összefogás ígér, valakinek meg kell finanszíroznia. És ezek ők lesznek. Fizessenek a gazdagok jelmondat újra csomagolva most is megjelenik az összefogás Közös alap néven futó, elvi nyilatkozatában, és nálunk a gazdagok alatt valahogy mindig a középosztályt értik. Ennek a figyelemfelhívó tevékenységnek a nagyon nehéz terepe a Faceook. Egész világunk, amelyből a lehető legtöbbet szeretnénk megtartani, folyamatos támadás alatt áll. Czopf Áron ezt a kulturális helyzetet a Kommentárban, A megőrzés terei címmel megjelent cikkében úgy jellemzi, hogy a baloldalnak – vagy nevezzük inkább progressziónak – sebessége és iránya van, míg a konzervativizmusnak nincs iránya viszont van mélysége és tere, amivel viszont a progresszió nem rendelkezik.

Így konzervatívok világa állandó támadás alatt áll. Vegyük például a családról folytatott vitát, amelyben egy több ezer éves természetjogi kereteken alapuló intézményt vett össztűz alá a progresszió. Ahol az első lövés lehetősége mindig a támadóé, míg nekünk a  védelme marad. Ráadásul a baloldal, tanult a kudarcaiból, belátta, a munkásosztály, amely maga is a fogyasztóvá vált, már nem akar fellázadni, nem csinál forradalmat, ha csinál is, mint Közép-Kelet-Európában 89-ben, a szabadságvágy mellett, éppen a fogyasztáshoz való jog is motiválja benne. Ezért a részidentitások felé fordultak. Erről szól a Genderelmélet és az LMBTQ, a túlhajszolt feminizmus, a BLM-térdepelés. A munkásosztály jelszavai után, más köntösben, most olyan hívószavakat harsognak, mint elfogadás, emberi jogok, érzékenyítés. Ebből a szempontból nagyon nehéz a dolgunk. És azért is nehéz a dolgunk, mert a baloldalnak nincsenek politikai vagy gazdasági követelései, egy cool életérzéssé vált, amely nagyon könnyen, a fogyasztáson keresztül befogadható, nem vár el különösebb áldozatot az azonosulás során. Hozzátenném, a techóriások vezetői, tulajdonosai, nem titkolt módon liberális, gyakran neomarxista nézeteket vallanak, messianisztikus küldetéstudatuk van, amely erősen rányomja az általuk vezetett, tulajdonukat képező cégek társadalmi küldetésére a bélyeget. Ettől függetlenül ezen a terepen is meg kell vívnunk a csatát az igazunkért – ezt nem lehet megúszni.

Hisz benne, hogy sikerülhet eljuttatni az üzenetet?

Erre mondok egy példát. Nem tudom, hogy igaz vagy legenda a történet, de nekünk mégis példát kell, hogy mutasson. A II. világháborúban, Norvégia megszállása során az egyik fontos fjordban előre nyomuló német hajóraj szembe találta magát egy szem norvég rombolóval. A németek hajóraj parancsnoka tengerész becsületből, a mészárlás elkerülése végett rádióüzenetet küldött a norvég hajónak, hogy adja meg magát, ezzel a túlerővel szemben semmi esélye sincs. Percekkel később megjött a norvég kapitány üzenete: „Adását vettem. Nem adom meg magam, támadok!” Mi sem fogjuk megadni magunkat, támadunk és küzdünk, ahol az ellenfél, ott harcolunk! Azzal, amink van, úgy ahogy az erőnkből tellik.

fotók: Ficsor Márton