Így vegzálták a magyar drukkereket a német rendőrök

2021. június 24. 18:21

Többszöri ellenőrzés, fotózás, tesztelés – ezeket kellett elviselnie a magyar szurkolóknak, akik Münchenbe utaztak a szerdai meccsre.

2021. június 24. 18:21
null

Terjedelmes bejegyzésben írnak a „Nyugaton már megoldották” című Facebook-oldal kezelői, milyen is volt Münchenben szurkolni a magyar válogatottnak. A drukkerek egy 58 fős busszal, utcai ruhában indultak el Budapestről kedden késő este, hogy szerda reggelre már megérkezzenek a bajor fővárosba.

„Mi nem Közép-Afrikából vagy a Közel-Keletről érkeztünk”

Mint bejegyzésükben is olvasható, az út egészen a német határig volt eseménytelen: egy jármű megkülönböztető jelzéssel figyelmeztette buszukat, hogy hajtson le az első kijáratnál, majd miután ez megtörtént, a helyszínen 10 mikrobusz jelent meg, melyből a bejegyzést szerint körülbelül 80 felfegyverzett rohamrendőr lépett ki. Pedig, mint írják,

Mi nem Közép-Afrikából vagy a Közel-Keletről érkeztünk, hanem Magyarországról, és még csak nem is szeretnénk egy életre ott maradni, mindössze úgy nagyjából 14 órára.”

Hozzáteszik: a rohamrendőrök rögtön felszálltak a buszra, onnan pedig csak egyesével engedték le a magyarokat. Ezután motozás, iratellenőrzés következett, és mindenkiről fotók készültek, négy szögből.

Ellenőrzés ellenőrzés hátán

„A betonon, tűzőnapon, a mikrobuszaikkal kialakított kis zárt területen várakoztattak minket, míg mind az 58 fővel végrehajtják az előbb felsoroltakat, s míg természetesen a buszt is alaposan kipakolva átkutatják, Rex felügyelővel együtt” – írták.

Két és fél óráig tartott, majd elengedtek minket és buszunk tovább is haladhatott.

Azonban hozzátették: „nem sokáig, hiszen egy újabb villogó autó jelent meg mögöttünk. Vámellenőrzés. Jól van, ez csak egy bő 20 perces folyamat volt”.

A stadionban is „rohamrendőrök ügyeltek a rendre”

Miután a vámellenőrzés is továbbengedte a magyar szurkolókat, kiderült, hogy a stadionba való belépéshez a keleti vakcinákkal rendelkezőket tesztelni kellett koronavírusra. A stadionon belül pedig elmondásuk alapján szintén rohamrendőrök ügyeltek a rendre, akik – mint fogalmaztak – arra is figyeltek, hogy „épp egyesével vagy kettesével haladsz a lépcsőkön.”

Az élménybeszámoló azzal végződik, hogy „mindezek ellenére alapvetően komolyabb atrocitás nélkül lezajlott a találkozó”. Hangsúlyozták, hogy ha valaki nem lett volna tudatában annak, hogy Németország játszik Magyarországgal,

lehet rá sem jön, hiszen német zászlót alig, szivárványos lobogót pedig több ezret láttunk”

– áll a posztban.

Nyitókép: Frank Hoermann / Sven Simon / dpa Picture-Alliance / AFP

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tolan
2021. június 27. 14:31
A német rendőrök mindig is Európa legalantasabbjai közé tartoztak!
Tyrker
2021. június 25. 15:57
"A meccs csak 9-kor kezdődött, de a balhé nem sokkal 7 után már le is ment a stadionban: a magyar táborból homofób trágárságokat kiabáltak a közelükben lévő, szivárványos zászlót lengető németeknek. A magyar oldalról néhányan áttörtek, és megpróbáltak átmenni a németekhez, de a rendőrök és a biztonságiak hamar közbeléptek."
Pitypangocska
2021. június 25. 13:41
Két világháborút, a hazánk 2/3-ának elvesztését köszönhetjük nekik, és még ezt merik tenni velünk??? Örökkön örökké békétlenséget hoztak/hoznak Európára.
fogas paduc
2021. június 25. 10:10
És, akkor Németországban felemelkedett a szivárványos horogkereszt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!