Amerikai kutatók egereken végzett kísérletei azt mutatták, hogy ez a vegyület a szervezetüket több mitokondrium termelésére késztette (ez egy kettős membránszerkezetű sejtszervecske, az energia előállításában és annak elraktározásában játszik szerepet).
A kísérlet során az egerek több energiát kaptak, és ugyanúgy teljesítettek a mókuskeréken, mint azok a társaik, amelyek a mozgást rendszeresen gyakorolták.
A tanulmányban a középkorúnak számító egereket három csoportba osztották. Dr. Moh Malek, a Detroiti Wayne Állami Egyetem munkatársa elmondta: az aerobik gyakorlatok, a futás, a kerékpározás mind növelik a mitokondriumok számát az izomsejtekben. Egyiknek napi kétszer kakaóból származó epikatekint adtak 15 napig. A másiknak epikatekint, emellett 30 percet gyakoroltak a mókuskeréken minden nap. A harmadik csoport a mozgást gyakorolta, de nem kapott más egyebet.