Békésen zárult a jersey-i incidens, de a feszültségek nem enyhültek

2021. május 06. 19:03

Incidens nélkül ért véget Jersey partjainál a francia halászok tiltakozása.

2021. május 06. 19:03
null

Incidens nélkül ért véget csütörtök délután a francia halászok tiltakozó akciója Jersey szigetének partjainál. Az Egyesült Királyság és Franciaország egyaránt két haditengerészeti járőrhajót küldött a helyszínre a helyzet megfigyelésére, de a hadihajók nem léptek közbe, és a sziget kikötőjéhez reggel felvonult többtucatnyi francia halászhajó délután távozott.

A normandiai partoktól 22 kilométerre fekvő, széleskörű önigazgatási jogkörökkel bíró, 108 ezer lakosú Jersey nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona függő területei közé tartozik.    

Ez az első komoly határincidens a Brexit óta

A brit EU-tagság tavaly januári megszűnése (Brexit) óta ez volt az első olyan szabályértelmezési viszály az Egyesült Királyság és valamely uniós tagállam között, amelyben az érintett országok fegyveres erői is szerepet kaptak, bár London és Párizs egyaránt nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a kivezényelt két-két hadihajó kizárólag járőrözési és megfigyelői feladattal érkezett a helyszínre.    

Az ügy előzményeként Jersey önkormányzata az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és

együttműködési megállapodására (TCA) hivatkozva a múlt héten új halászati engedélyezési rendszert vezetett be.

Ennek alapján a francia halászhajók akkor kaphatnak halászati engedélyt a térségben, ha igazolni tudják, hogy a múltban is tevékenykedtek a Jersey körüli vizeken.    

A francia hatóságok álláspontja szerint azonban Jersey kormányzata a TCA-szabályozáson túlmenő technikai követelésekkel is előállt, és erről előzetesen nem konzultált az EU-val, így a rendelkezés a TCA alapján érvénytelen.

Franciaország elvághatja a szigetek áramellátását    

Annick Girardin, a francia kormány tengerészeti ügyekért felelős minisztere az éleződő vitára reagálva a minap alig burkolt utalást tett arra, hogy Franciaország elvághatja Jersey áramellátását.    

Jersey három tengeralatti kábelen Franciaországtól kapja áramszükségletének 95 százalékát.    

Csütörtökön hatvan francia halászhajó vonult fel Jersey fővárosa és legnagyobb kikötője, Saint Helier tengeri bejáratához, de a kikötőt nem torlaszolták el. A tiltakozó akcióval egy időben Jersey illetékesei és a francia hatóságok tárgyalásokat kezdtek a helyzet megoldására.    

A hadihajók elővigyázatosságból mentek a térségbe

Ian Gorst, Jersey önkormányzatának külügyekért felelős minisztere pozitívnak nevezte a megbeszélést, a normandiai halászok szakmai érdekvédelmi szervezetének szóvivője ugyanakkor a BBC rádió idézete szerint azt mondta, hogy a tárgyaláson semmit nem sikerült elérni.    

A francia illetékes szerint ha továbbra sem születik megoldás, francia részről ellenlépések várhatók.    

A Downing Street tájékoztatása szerint Boris Johnson brit miniszterelnök csütörtökön telefonon beszélt John Le Fondré szenátorral, Jersey önkormányzatának vezető miniszterével és biztosította őt arról, hogy Jersey számíthat London teljes támogatására.    

A halászat volt a legélesebb téma a Brexit-tárgyalásoknál

Johnson közölte azt is, hogy a brit királyi haditengerészet két járőrhajója elővigyázatossági okokból, megfigyelési feladattal továbbra is a helyszínen marad. London a Severn és a Tamar nevű járőrhajókat vezényelte a dél-angliai Portsmouth kikötőjéből Jersey partjaihoz.    

Ennek a járőrhajó-osztálynak a tagjai 90,5 méter hosszúak, fedélzeti fegyvereik között tüzérségi és rövid hatótávolságú légvédelmi eszközök vannak. Az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről tartott tavalyi tárgyalássorozaton az egyik leghevesebb vita London és az EU között éppen a halászat szabályozásának kérdéséről folyt, annak ellenére is, hogy a halászati ágazat a brit és az uniós hazai összterméknek (GDP) egyaránt alig néhány tized százalékát adja.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Balliwick Express/Gary Grimshaw

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hájas Gerzson a hitlerszakértő
2021. május 07. 13:23
Szopóca van nagyon a brekiknek, csak nem akar összejönni az az utópia :)
hegyaljai
2021. május 07. 10:34
1997-ben bekerültem a közigazgatásba, és a minisztériumi munkámban felmerült, hogy melyik tagállamtól kaphatunk támogatást a mi kicsinyes érdekeinkhez. Kiderült, hogy Magyarország jó pozícióban van a tengeri halászati jogok ügyében. Nincs tengerparunk és halász flottánk se. Akkor mi ez az előny? Ha dánok, vagy a franciák a hálók luk méretének szabályozásában felmentést, külön engedélyt kérnek, akkor itt az idő, hogy mi kérjünk a támogatásukért mást. Nem változott semmi azóta.
packó_
2021. május 06. 20:25
"Tetszik". Holnap mondjuk két kínai hadihaj elé megy két amerikai. Lesz itt haddelhad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!