Matovic: Magyarország példaként szolgál a vakcinabeszerzésben

2021. április 09. 15:01

Szijjártó Péter pénteken fogadta Budapesten Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettest.

2021. április 09. 15:01
null

Pénteken tartott sajtótájékoztatót Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Igor Matovic miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter.

Az eseményen Szijjártó Péter leszögezte: a járvány még inkább egymásra utalttá tette Közép-Európa államait, ami azt jelenti, hogy ha a szomszédos országok járvány elleni védekezése sikeres, akkor Magyarország védekezése is sikeres lesz. Hangsúlyozta: a két ország közti együttműködés a biztosítéka, hogy a határ mentén élő szlovákok és magyarok visszakaphassák a normális élet lehetőségét.

– fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

A szót Igor Matovic vette át, aki örömét fejezte ki, hogy Magyarország segítséget nyújt Szlovákiának. Mint mondta: Magyarország példaként szolgál azzal, hogy keleti vakcinákat is beszerez, és ezzel lakosságarányosan a legtöbb embert oltotta be az Európai Unión belül.

Mi az, ami a legfontosabb? Hogy minél több ember legyen beoltva”

– fogalmazott Matovic.

Mint mondta, a Szputnyik V-vakcinák nélkül Szlovákiában csak feleannyi embert tudnak beoltani, az orosz oltóanyagot pedig immár hat hete hűtőben tárolják.

Moszkva csütörtökön követelte vissza a március elsején kézbesített Szputnyik V-szállítmányt Szlovákiától, miután a szlovák gyógyszerfelügyeleti szakhatóság korábban kifogásolta, hogy az Oroszországból érkezett vakcina nem egyezik meg azokkal a mintákkal, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgál, és amelyet a The Lancet szakfolyóirat is tanulmányozott. Ezt az állítást a RFPI hazugságnak minősítette.

a március elsején kézbesített Szputnyik V-szállítmányt Szlovákiától, miután a szlovák gyógyszerfelügyeleti szakhatóság korábban kifogásolta, hogy az Oroszországból érkezett vakcina nem egyezik meg azokkal a mintákkal, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgál, és amelyet a The Lancet szakfolyóirat is tanulmányozott. Ezt az állítást a RFPI hazugságnak minősítette.

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

 

 

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. április 09. 19:59
Látjátok liberálbolsi fasiszták! Még a szlovák vezetők is elismerik a magyar vezetőjét!!!
Highlander07
2021. április 09. 18:41
Azért a csak magyarokkal kib@szó állampolgársági törvényt csak megszavaztatta. Ha ezt eltörli, majd akkor veszem egy kicsit komolyan ezt a személyt.
Tót Ottó
2021. április 09. 18:31
Eddig 3 munkatársam kapott sputnyikot és semmi mellékhatás.Vasárnap már 5 leszünk velem együtt.
VakzKommondor
2021. április 09. 17:59
Így van! Ebben is a legjobbak vagyunk!! Vezetjük is a halálozási listát
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!