Deák Dániel: Fekete-Győr András még a baloldalt is kiakasztotta

2021. április 20. 11:53

Az elemző szerint Fekete-Győr András a Partizánban a baloldal általános szellemi állapotát mutatta meg.

2021. április 20. 11:53
null

„Fekete-Győr András már sokadszorra bizonyította be, hogy nincsen meg benne az a minimális szellemi muníció, ami szükséges lenne egy egész ország irányításához, sőt a jelek szerint még a saját pártjának irányítása is gondot okoz neki, a pártja legalapvetőbb ügyeivel sincsen tisztában. Az, hogy Fekete-Győr András pártelnök, sőt miniszterelnök-jelölt lehet a baloldalon, sok mindent elárul az egész baloldal szellemi állapotáról, amelynek leépülése már hosszú évtizedek óta tart” – mondta Deák Dániel.

– állítja Deák Dánel, aki szerint aki nem tudja értelmezni a folyamatokat az képtelen egy országot irányítani.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

„Ez gyakorlatilag az összes baloldali pártra igaz, de Fekete-Győr András még a saját életkorára vonatkozó információkkal sincs tisztában. A begyakorlott paneleket ugyan képes visszamondani, de nagy összefüggésekre válaszolni már túl nagy falat a számára” – mondta. Megjegyezte: Fekete-Győr András egyértelműen, baloldali véleményformálók szerint is leszerepelt, és egy egyéb iránt sem túl erős mezőnyön belül is képes volt szégyenteljes teljesítményt felmutatni.  

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. április 20. 19:48
Mikor alakul egy párt? Mikor szűnik meg egy párt? Tessék nézni, pl. az MSZMP, MSZP, (majd belőle parciálisan a DK-t). Hány halála, temetése volt már. Él és virul. Phoenix. Ha van rá pénz(külső), és (külső) politikai akarat. Hogy ki vezeti? Aki alkalmas. No nem a minden választ tudó, hanem az aki izotóp. Minden elektrontól megfosztott. Gyakorlatilag maga a tüskefehérje. Hogy mi van belül azt más dönti el. És vannak mutánsok is.
Válasz erre
2
0
2xli
2021. április 20. 18:17
Én azon csodálkozom, hogy egyáltalán valaki csodálkozik.
Válasz erre
1
0
Laudaricus
2021. április 20. 17:48
Joggal mondunk csúnyákat Nemtudomka Andrásról, mert szellemi képességeivel fordítottan arányos az erőszakossága.
Válasz erre
6
0
hátakkor
2021. április 20. 16:37
FeGyőr se sejtette eddig szükség lesz még rá..
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!