Betiltották a Navalnij-párti tüntetést Moszkvában

2021. április 20. 16:30

Egyeztetés hiányában nem adtak engedélyt a Moszkva központjába meghirdetett ellenzéki tüntetésre.

2021. április 20. 16:30
null

„Nem minősül a hatósággal egyeztetettnek a Moszkva központjába szerda estére, Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus támogatására meghirdetett tüntetés” – közölte a kedden az orosz főváros polgármesteri hivatalának biztonsági és korrupcióellenes osztálya.

A bejelentés nem felelt meg a formai követelményeknek

A hivatal közölte, hogy a Kremlhez közeli Manézs téren este hét és kilenc óra között megtartandó, százezresnek ígérkező tüntetés megtartásával kapcsolatban érkezett hozzá folyamodvány. A tájékoztatás szerint

a bejelentés nem felelt meg a vonatkozó törvények követelményeinek,

emellett a megmozdulás kezdeményezői külföldön tartózkodnak.    

A hivatal emlékeztetett rá, hogy a járványhelyzet miatt Moszkvában fokozott készültség van érvényben, amely miatt továbbra is tilos nyilvános tömegrendezvényeket tartani. A közlemény szerzői kilátásba helyezték, hogy ha megkísérlik megtartani a nem engedélyezett akciót, akkor annak szervezőit és részvevőit felelősségre fogják vonni.    

A moszkvai város bíróság kedden helybenhagyta Szergej Szobjanyin fővárosi polgármester rendeletét, amely –

határidő megnevezése nélkül – megtiltotta a tömegrendezvények megtartását.

Az intézkedést több városi képviselő egyebek között arra hivatkozva támadta meg, hogy a Luzsnyiki stadionban a Krím elcsatolásának évfordulóján, március 18-án, 80 ezer ember részvételével tartottak gálakoncertet, amelyen Vlagyimir Putyin elnök is jelen volt.    

Nem megy el az emberi jogi tanács elnöke megnézni Navalnij állapotát

Valerij Fagyejev, az orosz elnök mellett működő emberi jogi tanács elnöke Nyizsnyij Novgorodban újságíróknak kijelentette, hogy a testületnek nem áll módjában megfigyelőket küldenie a tüntetésekre, de figyelemmel fogja kísérni az eseményeket. Az is közölte, hogy nem fogja felkeresni a börtönben Navalnijt.    

Ennek olcsó PR-szaga van. Így is el tudjuk képzelni, hogy mi megy ott. Egyelőre egyáltalán nem tervezzük a látogatást” – nyilatkozott az Interfax hírügynökség jelentése szerint.    

„Ezt most laikusként és nem orvosként mondom: ha az egészségi állapota megromlott attól, hogy nem eszik, mit fog mondani azt orvos? Azt, hogy ennie kell” – tette hozzá.    

Rabkórházba szállították Navalnijt

Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) Vlagyimir megyei parancsnoksága hétfőn közölte, hogy eddigi börtönéből egy rabkórházba szállították át az ellenzéki elítéltet. Navalnij március 31. óta éhségsztrájkot folytat, mert kifogásolta, hogy nem engednek be hozzá olyan orvosokat, akikben megbízik, és álláspontja szerint nem részesül megfelelő orvosi ellátásban. Orvosa, Anasztaszija Vasziljeva szombaton azt mondta, hogy a felfüggesztett börtönbüntetés feltételeinek megsértése címén két és fél évi letöltendő szabadságvesztésre ítélt 44 éves politikus akár a közeli napokban meghalhat, mivel rendkívül rossz a vérképe. Vasziljeva úgy vélekedett, a leletek arra vallanak, hogy szív- és veseleállás fenyegeti.    

Navalnijnál korábban az MR-vizsgálat két porckorongsérvet mutatott ki.    

Ivan Zsdanov, a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának (FBK) igazgatója és Leonyid Volkov, a regionális Navalnij-törzsek hálózatát Litvániából koordináló aktivista vasárnap tüntetést hirdetett meg szerdára az orosz városokban. Putyin elnök szerdán készül elmondani hagyományos éves üzenetét a parlament két házának.    

Korábban az ellenzéki politikus szimpatizánsai január 23-án, 31-én és február 2-án tartottak tiltakozást Oroszország több városában. Az OVD-Info civil szervezet szerint ezeknek több mint 11 ezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Moszkva városi bíróságának sajtószolgálata

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2021. április 22. 08:22
szazezresnek igerkezo moszkvai tuntetes vs ezrek tuntettek Oroszorszagban muhhahahaha
geyza1947
2021. április 21. 09:50
Betiltották, na akkor lesz cirkusz rendesen !
qwsqws
2021. április 21. 08:37
egyvilág X
egyvilág
2021. április 20. 20:40
A Navalníj-ügyrõl röviden: https://www.egyvilag.hu/index.shtml#navalnij
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!