A liverpooli csapatkapitány is ellenzi a Szuperligát

2021. április 20. 10:32

Az angol bajnok vezetőedzője, Jürgen Klopp közölte, szintén bízik benne, hogy nem valósul meg a jövőre rajtoló Szuperliga.

2021. április 20. 10:32
null

Az érintett klubok labdarúgói közül elsőként James Milner, a Liverpool csapatkapitánya fejezte ki ellenérzéseit a hétfőn életre hívott Szuperligával szemben. „Nem tetszik az ötlet, és az a személyes véleményem, hogy remélhetőleg nem jön létre ez a sorozat. Nagyjából mindenben egyetértek a tiltakozókkal” – jelentette ki a 35 éves középpályás. Az angol bajnok vezetőedzője, Jürgen Klopp előzőleg közölte, szintén bízik benne, hogy nem valósul meg a jövőre rajtoló Szuperliga, és hogy játékosaival együtt csak vasárnap értesült a kezdeményezésről. A német szakember később leszögezte, hogy nem áll szándékában tiltakozásul lemondani tisztségéről. „Nem igaz, amit sokfelé hallani, nem hagyom el a csapatot. Ha rosszabbodik a helyzet, akkor én még keményebb leszek, mert

Próbálok segíteni, amit tudok, hogy rendeződjön a probléma. A csapatomnak és nekem személy szerint is semmi közöm ehhez, az emberek igazságtalanul kezelnek bennünket. Amikor hétfőn Leedsben sétáltunk a meccs előtt, a helyi szurkolók szidalmaztak bennünket” – panaszkodott Klopp, hozzátéve, a Liverpool amerikai tulajdonosai hoztak egy döntést, de az egész klub sokkal többől áll, mint az edzőből és a futballistákból.

A Szuperligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City –, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol – Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid – sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett. A hétfői bejelentés heves ellenreakciókat és bírálatokat váltott ki politikai szinten is, az UEFA pedig jelezte, hogy eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat.

(MTI)

Fotó: Lionel Messi, az FC Barcelona (b) és James Milner, a Liverpool játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágó mérkőzésén a liverpooli Anfield stadionban 2019. május 7-én.MTI/EPA/Neil Hall

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2021. április 20. 20:40
Egy nem szokványos elemzés a profi sport társadalmi szerepérõl, pozitívumairól, negatívumairól: https://www.egyvilag.hu/index.shtml#sport
zakar zoltán béla
2021. április 20. 16:04
"szabad" munkavállalás=szabad pénzrabszolgaság a játék íze megy el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
u.cserkész
2021. április 20. 15:13
Ez a huza-vona mellékes. Lényeg az, hogy minden focista, bíró, edző térdeljen le, mert jön az ejnye-ejnye.
cutcopy
2021. április 20. 12:44
Tényleg nem adná ki jól magát, hogy a kizárandó kisebb klubokból felvásárolt játékosokkal villognak a nagyok, hogy fogják így felfedezni a leendő tehetségeket..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!