Száz éve zajlott az első királypuccs Magyarországon – most film készült belőle

Kevesen tudják, hogy a többnyire teljesen egységesnek tekintett Horthy-rendszer kezdetekor micsoda jogilag zavaros állapot és indulatokkal teli légkör uralkodott az országban. Hogyan képzeljük el ezeket a „pillanatokat”? Kik között feszültek a legkomolyabb ellentétek, milyen nézetek vívtak egymással?
Az 1918-1919-es összeomlást követően az ország közvéleménye számára egyértelmű volt, hogy a forradalmi avagy szocialista kísérlet helyett az ezeréves magyar jogfolytonossághoz, vagyis – magától értetődő módon – a királysághoz, illetve az általa elvben garantált stabilitáshoz kell visszatérni.

A magyar közgondolkodás ma is kiemelt jelentőséget tulajdonít a szimbólumoknak, száz évvel ezelőtt pedig még inkább így volt. Éppen ezért nagyon hamar kialakult a trón betöltésére, azaz a király személyére vonatkozóan a két politikai irányzat: az inkább katolikus, nyugat-dunántúli arisztokraták által fémjelzett legitimisták, illetve a főként kisgazda, protestáns szabad királyválasztók csoportja.

Előbbiek érve az volt, hogy IV. Károly 1918 novemberi nyilatkozatával jogilag nem mondott le a magyar trónról, így az őt jogszerűen megilleti; az utóbbiak viszont úgy ítélték meg, hogy a trón üres, tehát szabadon betölthető. A kérdés áthidalhatatlan ellentét kialakulásával fenyegetett, ráadásul a Habsburg-restaurációnak komoly nemzetközi vonatkozásai is voltak (például az antant egyértelműen jelezte, hogy elutasítja), ezért a nemzetgyűlés kompromisszumos megoldást keresett. A magyar történelem során számos alkalommal választottak a király akadályoztatása vagy kiskorúsága esetén kormányzót, aki ideiglenesen gyakorolta az államfői jogokat – ezúttal is ehhez az eszközhöz nyúltak. Ennek nyomán tették meg Horthyt 1920. március 1-jén kormányzóvá, hangsúlyozottan ideiglenes jelleggel tehát, arra az időre, amíg a királykérdést véglegesen nem rendezik. Miután azonban a trianoni békediktátum aláírásával és ratifikálásával helyreállt az ország szuverenitása, ismét kiújult a királykérdésről szóló vita. És ekkor már a svájci emigrációból IV. Károly is jelezte, hogy kész visszatérni, ismét átvenni az ország vezetését. Ezzel a tervvel azonban közel sem értett egyet mindenki – legkevésbé a szomszédos új országok vezetése...

IV. Habsburg Károly 1921. március 24-én indult el Svájcból Magyarország felé. De hogyan jutott át a határon? Nem  lehetett egyszerű feladat.
Az uralkodót az antant hatalmak megfigyelés alatt tartották a száműzetése alatt, tehát valóban nagyon nehéz volt kivitelezni a visszatérést. Itt fontos rávilágítani, hogy miért nem tekintették egyszerű magyar belügynek a királykérdést! Hiszen az, hogy ki legyen Magyarország államfője, formálisan senki másra nem tartozik, csak Magyarországra. Ugyanakkor IV. Károly 1918-ig nemcsak a magyarok, hanem a Monarchia minden népének királya volt. El lehet képzelni, mekkora bonyodalmakat rejtett magában például az, hogy a szomszédállamok haderőiben számtalan katona 1917-ben még Károlyra esküdött föl. Így aztán a király visszatérése és esetleges sikeres trónfoglalása valóban fenyegetést jelentett volna a csehek, a románok, a délszlávok, de még az olaszok számára is (ők Dél-Tirolt vagy Isztriát féltették). Visszatérve a király kalandos útjára: pontos információink nincsenek arról, hogy hogyan jutott át a svájci-osztrák határon – ugyanakkor jellemző, hogy korábban felmerült még egy olyan ötlet is, hogy az alpesi hágókon gyalogosan keljen át, de erről végül lebeszélték.

Itt Erdődy Tamás grófot, régi barátját kereste meg, akinél szállást kapott (nagypéntek éjjelén). Másnap indultak Magyarországra – a fedőtörténet szerint a gróf kíséretében a vöröskereszt egyik munkatársa utazott. A határon sikeresen átjutva a következő estét már Szombathelyen, a püspöki palotában töltötte a király. A történet további alakulása ismert.

Horthynak pontosan mekkora szerepe volt abban, hogy IV. Károly végül nem léphetett a trónra?
Túlzás nélkül állítható, hogy a kísérlet sorsa Horthy fellépésén múlott. A király arra számított, hogy a kormányzó mindenféle ellenvetés nélkül, hamar félre fog állni (a visszaemlékezések szerint csak azon gondolkodott, hogy érdemei elismeréseként herceggé tegye, vagy inkább Mária Terézia-renddel tüntesse ki) – és való igaz, Horthy számos alkalommal jelezte felé, hogy amint lehetővé válik, átadja neki az ország irányítását.

Horthy 1919-1921-es politikai vonalvezetése arról tanúskodik, hogy nagyon céltudatosan, igencsak éleslátó módon alakította lépéseit hatalmának megszilárdítása érdekében (gondoljunk csak az 1919-es különítményesek – pl. Prónay – félreállítására). Igaztalanok lennénk azonban Horthyval szemben, ha csupán a személyes hatalmi ambícióit említenénk meg. Kétségtelenül óriási fenyegetést jelentettek a szomszédországok, amelyek – élükön a csehszlovákokkal – hamar a magyar vezetés értésére adták, hogy Károly visszatérését háborús oknak tekintenék. Így tehát Horthy az ország iránt érzett felelősségére és a király visszatérésének rossz időzítésére hivatkozhatott, amikor ellenállt a trónfoglalási kísérletnek.

Miért beszélünk ilyen keveset erről a különleges történelmi mozzanatról?
IV. Károly visszatérési kísérletei sikertelennek bizonyultak, ezért aztán nem hoztak fordulatot az ország történetében. Érthető, hogy szélesebb történeti perspektívában csak mint a közjogi kérdés nyugvópontra jutásának utolsó fázisát tartjuk ezeket számon. Izgalmas azonban eljátszani a gondolattal, hogy ha 1921-ben, akár tavasszal, akár ősszel (a második visszatéréskor) sikerrel jár a király, akkor a korszak későbbi névadó politikusa – azaz Horthy – tűnik el a színről, és valószínűleg az ország történelmének alakulása egészen más irányt vesz. A kérdést megfordítva tehát azt mondhatjuk:

Nem így alakult: a '20-as évek elején oly meghatározó közjogi kérdés helyett végül a gazdasági, társadalmi kérdések kerültek a középpontba. A „feledés homályát" természetesen erősítette az is, hogy a Horthy-korszak emlékezete logikus módon nem hánytorgatta fel a királykérdést (így Károly balul sikerült visszatérési kísérleteit sem), a kommunista diktatúra idején pedig magától értetődő volt, hogy a feudális királyi család ügyei nem tekinthetők lényeges kérdéseknek. Jószerivel csak a rendszerváltás környékén kezdődött meg a téma feldolgozása.

Vajon a királyság mint államforma ma is megmozgatja valamilyen módon a magyarokat? Érezhető az országban – bármilyen szinten – nosztalgia a királyság intézménye iránt?
Mélyreható szociológiai, közvélemény-kutatási ismereteim nincsenek a témában, mindenesetre azt látom, hogy a királyság megítélése a mai Magyarországon teljesen anakronisztikus. Az kétségtelen, hogy a történelem, illetve a történelmi gondolkodás nálunk kiemelkedően fontos, akár a mindennapi beszédtémák, akár a szimbolikus viták terén (ezt jól bizonyítja, hogy a legtöbb európai országgal ellentétben hazánkban kötelező érettségi tárgy a történelem), és ebből fakadóan nemzeti múltunk, benne a királyság intézménye felé is erős érzelmi töltettel fordulunk. Szubkulturális szinten ugyan léteznek monarchista körök, de ezek mögött nincs valós társadalmi támogatottság. 1990 óta a királyság kérdése talán két fontos szimbolikus ügyben került elő – az egyik a magyar címer kérdése, melyről nagy közjogi vita zajlott közvetlenül a rendszerváltoztatás után. Ennek eredményeként végül az országgyűlés a koronás kiscímer mellett döntött, szemben a Kossuth-címerrel, hangsúlyozva a magyar államiság 1000 éves jogfolytonosságát. Hasonló üzenettel bírt, amikor 2000-ben a Szent Koronát és a koronázási jelképeket az Országházban helyezték el, jelezve:

Persze ettől még nem állíthatjuk, hogy a királyságnak bármiféle aktualitása volna – jóllehet kétségtelen, hogy a világháborúkkal és diktatúrákkal sújtott 20. századra visszatekintve a királyság intézményével kapcsolatban felmerülő gondolatainkat a boldog békeidők érzete hatja át... Zárásként talán érdemes lehet megjegyezni, hogy a Habsburg-Lotharingiai-dinasztia egyes tagjai ma is látnak el magyar állami tisztségeket: Habsburg György párizsi, míg Habsburg Eduard főherceg szentszéki magyar nagykövet.

A Trónfosztott királyság című dokumentumfilm az Országház Filmműhely YouTube csatornán március 27-től elérhető.