Fehéroroszország elítélése egy bohózat Minszk szerint

2021. március 24. 18:45

Anatolij Glaz külügyi szóvivő szerint Minszknek nincs szüksége az EU intelmeire.

2021. március 24. 18:45
null

Minszknek nincs szüksége kioktatásra az Európai Unió részéről, amely megpróbálja elmagyarázni a fehérorosz állampolgároknak, hogy miként éljenek a saját országukban, és amely az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában a fehérorosz helyzetről szóló határozatot kezdeményezte– közölte Anatolij Glaz külügyi szóvivő szerdán.

A külügyminisztérium honlapján olvasható közleményben Glaz úgy fogalmazott, hogy a „Fehéroroszország elítélése című bohózat újabb felvonását láthatták”. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának határozata ugyanarra a sorsra fog jutni, mint a testület fehéroroszországi ügyekkel foglalkozó különleges jelentéstevőjének megbízatása, vagyis a megbízókon kívül senkinek sem fog kelleni.    

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a határozatot– a nemzetközi joggal és a szervezet eljárási szabályaival ellentétesen– a szavazatok kisebbségével fogadták el.    

Az Európai Unió által beterjesztett és húsz ország által jóváhagyott határozat alapján az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) szerdán jóváhagyta egy nyomozó csoport felállítását, amelynek feladata a fehérorosz hatóságoknak a kormányellenes tüntetőkkel szembeni túlkapásainak kivizsgálása lesz.    

Hét ország, köztük a minszki vezetéssel szövetséges Oroszország a határozat elfogadása ellen szavazott, további húsz állam tartózkodott a voksoláson.    

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztást az országot több mint két évtizede irányító Aljakszandr Lukasenka nyerte meg a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. A valódi győztesnek Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezetőt elismerő ellenzék szerint meghamisították az eredményeket, és Lukasenkát a Nyugat, ezen belül az Európai Unió sem ismeri el törvényes államfőnek.

A választás óta hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek.

Több mint 30 ezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsérültek a megmozdulások során. A hatóságilag nem engedélyezett tüntetéseken való részvétel miatt büntetőeljárások százai indultak, és az ellenzék több vezetőjét is bíróság elé állították.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. március 24. 22:52
'több tiltakozó életét vesztette' bizonyiték?
VeJoLa
2021. március 24. 19:54
Az EU inkább a saját "cisz" polgárai javán ügyködjön ahelyett, hogy "Világ menekültjei idegyűljetek"-et játszik, meg Biden-csicska módra Oroszországra, Kínára meg Fehéroroszországra uszul!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!