Ellentmondásos hírek terjednek az Olaszországba érkezett bevándorlók számáról

2021. március 16. 12:04

Ellentmondásos hírek terjengenek az Olaszországba érkezett illegális migránsok számáról – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója kedden az M1 aktuális csatornán.

2021. március 16. 12:04
null

Hozzátette: az olasz kormánypárti sajtó azt közölte, hogy a mostani kormány több civil hajót állított le, mint Matteo Salvini korábbi belügyminiszter. Ezzel szemben hiteles források szerint az elmúlt évben közel megháromszorozódott az országba illegálisan érkezők száma. Olaszországot a tenger felől közelítik meg az illegális bevándorlók, vagyis látható, hogy valami nem stimmel – fogalmazott Horváth József.    

A helyzetet sajátosnak nevezte, mivel Matteo Salvini ellen jelenleg is eljárás folyik nem kormányzati szervezetek (NGO) hajóinak leállítása miatt.    

A tanácsadó hangsúlyozta: jelenleg bármelyik olasz politikus, aki radikálisan próbál fellépni az illegális migrációval szemben, számolhat azzal, hogy büntetőeljárás elszenvedője lesz. „Így az illegális bevándorlás egy forró krumpli lett, amit mindenki próbál a másik kezébe dobni, és a döntéseket elodázni” – értékelte a szakértő.    

Rámutatott:

az olasz haditengerészet és parti őrség képes lenne a partok megvédésére, ha erre lenne politikai szándék.

„Mindeközben az olasz titkosszolgálatok folyamatosan jelzik, hogy az embercsempészek és a NGO-hajók között élő kapcsolat van, átvevőpontokat alakítottak ki, és a lélekvesztők tudatják, hogy milyen körzetben kell keresni őket” – mondta Horváth József.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ignazio Marchese

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Párhuzamos különvélemény
2021. március 16. 12:56
Érik a robbanás...
gxcapril
2021. március 16. 12:53
olasz kormánypárti sajtó azt közölte, hogy a mostani kormány több civil hajót állított le, mint Matteo Salvini korábbi belügyminiszter. Ezzel szemben hiteles források szerint. Kormánypárti libsibolsi sajtó hazudik. Mi itt a hír?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!