Az 1960-as évek elején Mexikóba költözött, ott lett világhírű szobrászművész.
Nemesfémből készített szobrokat expresszionista és szürrealista stílusban.
Az acapulcói repülőtérre érkezők a városból elsőként A nap népe című, csaknem 15 méter magas köztéri szobrát pillanthatják meg. A csolnoki rabbányában, a bányaszerencsétlenség áldozatainak emlékére faragott kétalakos kőszobra jelenleg is megtekinthető a csolnoki temetőben, a szarvasi temetőben pedig a Don-kanyar magyar hősi halottainak tiszteletére készített emlékműve látható. A kondorosi városháza előtt állították fel 2018-ban Önarckép című, bronzból készült, márvány talapzaton álló szobrát.
Először 1992-ben látogatott vissza Magyarországra.
1998-ban a Budapest Galériában rendezett egyéni kiállítást. 2017-ben Káosz címmel a Pesti Vigadóban volt tárlata. Válogatott csoportos kiállításokon vett részt Budapesten az Ernst Múzeumban és a Műcsarnokban, a New York-i Világkiállítás mexikói pavilonjában, valamint Észak- és Dél-Amerika számos városában. 2008-ban a budapesti OCTOGONart Galériában és a bécsi ENSZ-központban, 2009-ben Békéscsabán ékszereit és kisplasztikáit mutatta be.