Nem süllyedhet ilyen szintre egy vezetés

„– Ön nagyon határozottan és keményen beleállt a harcba, aztán mégis elérkezett a pillanat, amikor bedobta a törülközőt, amikor úgy érezte, lebokszolták. Mi volt ez a pont?

– Nem tudok egy pontot mondani. Az elmúlt tanfélévünk alatt, phú, hát minden napra jutott valami. Valami olyan dolog, amitől azt érezte az ember, hogy ellenőrizhetetlenné válik, hogy mi történik, és miként tud egyáltalán osztályfőnökként dolgozni. Hogy példát is említsek: csak a sajtóból tudtam meg, hogy milyen kormányrendelettel alakítják át a tanrendünket… Olyan helyzetek teremtődtek napra nap, amelyek kérdésessé tették, hogy egy osztályfőnök mennyiben tud az lenni, mennyire képes megvédeni a diákjait. Ezt egy olyan a stressz állapothoz tudnám hasonlítani, mint amilyet a repülésirányításban dolgozóknak kell átélniük. Nyilván nem véletlen, hogy őket három óránként lecserélik. Ahhoz tudniillik, hogy felelős döntéseket tudjunk hozni, pihent idegrendszerre van szükség… Én, miután még életemben nem voltam osztályfőnök, tehát nem volt korábbi tapasztalatom, különösen pánikoltam ettől a helyzettől, úgy is fogalmazhatnék, hogy a szívemre vettem az egészet. Végül januárban felmondtam.

– És mi az, amit januárban már nem bírt ki?

– Hm… Hosszan kell mondanom, mert röviden nem megy… A tanév első féléve körüli herce-hurca, amit lényegében  már november végétől tapasztalhattunk, nagyon megviselt. Először leállították az oktatást, de mi tanítottunk tovább, utána, decemberben kiderült, hogy érvényteleníthetik a félévünket. És elkezdődött a jogi procedúra arról, hogy mi bizonyítsuk, voltak óráink, hogy egyáltalán tanítottunk. Ennek a sorozatnak a csúcsa az volt, amikor kijelentették, hogy a második félévben fogják – talán – elfogadni az első félévünket. Ekkor végképp rá kellett döbbennem, már nincs befolyásom arra, hogy normális kommunikáció alakuljon ki az egyetem vezetése és a tanárok között; ami itt történik az nem más, mint a mi szivatásunk…

– És az mikor vált az ön számára egyértelművé, hogy itt a kormányzati cél nem más, mint az egyetem ideológiai átmosása?

– Nagyon nem volt szükségem arra, hogy megvilágosodjam, hiszen Vidnyánszky Attila már a kezdeteknél erről nyilatkozott. De később is, folyamatosan, arról beszélt – nem csak ő, mások ugyancsak –, hogy egyoldalú ideológiai képzés folyik az SZFE-n, és ezért kell egy másfajta ideológiát is beemelni. Ez persze egyáltalán nem volt igaz, soha nem volt szó semmilyen ideológiai befolyásolásról, mindig szakmai órákat tartottunk… Ám hiába cáfoltuk a vádakat, mondhattunk bármit, ami a torkunkon kifért, senkit nem lehetett meggyőzni – már a vádlóink közül, persze. A döntés megszületett: ha másként nem, akkor erőszakkal be kell vezetni egy új gondolkodásmódot.”