Hollik István szerint a baloldal a járvány elnyújtására játszik

2021. február 24. 16:10

A kormánypártok szerint a baloldal aljas politikai számításból azon dolgozik, hogy elhúzódjon a járvány. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai videonyilatkozatában kijelentette: itt az ideje, hogy végre a baloldal is megértse, oltásügyben nincs helye politizálásnak, itt emberéletekről van szó.

2021. február 24. 16:10
null

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint teljesen egyértelmű, hogy a koronavírus-járványt csak az oltással lehet legyőzni. Ezért a kormány – helyesen – tárgyal, ahol tud, keleten, nyugaton, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legtöbb vakcinát szerezze be, amelyekkel

a magyar szakhatósági vizsgálat után már oltani is lehet

– mondta.    

Hollik István a videóban, amelyben bejátszották Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK) és Jakab Péter (Jobbik) egyes kijelentéseit is, kijelentette: a baloldal aljas politikai számításból azon dolgozik, hogy elhúzódjon a járvány, mert ebből remél politikai hasznot, ezért kampányol a vakcinával szemben.    

Mind az öt vakcina, amely Magyarországon elérhető, ellenőrzött és biztonságos.

Amikor a baloldal mást állít, hazudik és bizalmatlanságot kelt a vakcinákkal szemben, azaz oltásellenes – rögzítette. Kitért arra is, hogy a magyar emberek elbizonytalanítására Gyurcsányék nem spórolnak a facebookos reklámokon sem, amiből szintén egyértelműen látszik, a baloldal oltásellenes, ráadásul milliókat költ az emberek elbizonytalanítására.    

Ez óriási felelőtlenség, és valójában azt jelenti, hogy

ha a baloldalon múlna, ma Magyarországon 700 ezerrel kevesebb vakcina lenne elérhető,

azaz 350 ezerrel kevesebb embert lehetne beoltani. Itt az ideje, hogy végre a baloldal is megértse, oltásügyben nincs helye politizálásnak, itt emberéletekről van szó – jelentette ki a kormánypárti politikus.

(MTI)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsima15
2021. február 25. 09:01
Érdemes lenne hangoztatni a keleti vakcinák egyik pozitív mellékhatását. Tételezzük fel, hogy egy keleti vakcinát elutasító személy a kétmilliomodik+1 az oltási sorban. Ha az előtte lévő kétmillió ember páratlan bátorsággal beadatja ezeket az anyagokat, akkor az elutasító (általában baloldali) embert az oltási sorban az első helyre repíti a nyugati vakcina sorban. Tehát a keleti vakcina rendelés nekik is előnyös.
Gépész53
2021. február 24. 20:37
Lengyel barátaink meg csak az EU-ban engedélyezett vakcinákat fogadják el oltásként, aki orosz vagy kínaival oltat, annak teszt vagy karantén! Valószínű, hogy a többi EU ország is így fog tenni. Mégsem volt jó ötlet 150 millió eurót elkölteni kínai vakcinára! És igaza lesz a DK-nak meg az ellenzéknek, csak EU-s vakcinát!
pemete jakab
2021. február 24. 18:03
"Hollik István szerint a baloldal a járvány elnyújtására játszik" A kormány viszont sikeresen megfékezte a második hullámot. A harmadik hullámmal. Ez a hullámzó helyzet, ingoványos talaj látványosan elbizonytalanította a Fideszt. Első komoly próbatételük 2010 óta, és nem vizsgáztak túl jól. Gyakorlatilag hozták a 2008-as gazdasági visszaesést. Ha az EU felfüggesztené a kifizetéséket (pl. a jogállamiságra hivatkozva), valószínűleg államcsőd közeli helyzet alakulna ki. Szóval, ha Brüsszel buktatni akarná Orbánt, meglenne minden lehetősége.
pemete jakab
2021. február 24. 17:47
"Hollik István szerint a baloldal a járvány elnyújtására játszik" A vége úgyis az lesz, hogy Gyurcsány kotyvasztotta a vírust a konyhájában. Miért jó a többpártrendszer? Mert mindig lehet hibáztatni a másik oldalt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!