Gyurcsány Ferenc kedden Facebook-bejegyzésben reagált a Demokrata publicisztikájára, amelynek szerzője a baloldali női politikusok szépségén élcelődött. Mint a portál szerzője fogalmazott ugyanis: „összegzésül, tudományos tényszerűséggel leszögezhető, hogy a balliberális oldal nő politikusai és női szavazói – finoman szólva – kevésbé nőiesek politikai riválisaiknál, férfi társaik pedig rosszabb megjelenésűek, férfi szavazóik alacsonyabbak, gyöngébb fizikumúak és fiatal nő társaikhoz hasonlóan potyalesőbbek” – áll a Demokrata írásában, amivel szemben már több baloldali közszereplő is felszólalt.
A volt miniszterelnök is leírta véleményét
Mint bejegyzésében a DK elnöke fogalmazott: szerinte „nem ez befolyásolja a szépséget, a nőiességet és a tehetséget. Ahogy a gyerek életét sem befolyásolja, hogy két anyával vagy két apával nő fel. Egy normális, európai országban legalábbis biztosan nem. Csak már rég nem ilyenben élünk” – fogalmazott.
Az egykori miniszterelnök ironikusan hozzátette:
javasolnám, hogy lassan mérjük meg valamennyi magyar ember orrának hosszát, görbületének rádiuszát, homlokának magasságát, arccsontjai távolságát.