Én biztos nem tiltanám be a keresztelést

„Én biztos nem tiltanám be a keresztelést. Egyrészt, mivel szinte semmit sem szeretnék betiltani (talán csak a betiltásokat), és nem gondolom, hogy a társadalom számos problémájára a betiltás lenne a megfelelő válasz (jogállamban, ugye, ott vannak a törvények, ami egy kicsit mégis más kategória). Másrészt, mivel sok jelentősége nincs, bár kétségtelen, hogy ha az embert utóbb zavarni kezdi megkereszteltsége, nemigen tehet semmit. Én papíron például örökre katolikus maradok, hiába vagyok ateista, és hiába van igen rossz véleményem a katolikus egyházról – legfeljebb áttérhetnék egy másik felekezetbe, vagy talán kiátkoztathatnám magam.

A csecsemők megkeresztelése persze felvet bizonyos teológiai, alkotmány- és emberjogi és egyéb kérdéseket, és ezeket a kérdéseket feltenni messze nem »keresztényellenesség«, amit az is bizonyít, hogy a koraújkori anabaptistáktól máig rengeteg keresztény irányzat, egyház, szekta, mifene érvénytelennek tekinti a csecsemők megkeresztelését, és helyette a felnőttek tudatos döntésében, önkéntes és hitből, nem helyzetből fakadó megkeresztelkedésében, bemerítkezésében hisz. Nem hinném, hogy ezek az irányzatok kevésbé lennének ettől keresztények, sőt: az Újszövetség szerint Keresztelő Szent János sem azonmód a betlehemi jászolban keresztelte meg Jézust (oké, akkor még ő is csak féléves volt), hanem jóval utóbb, a Jordán vizében, ahol csupa felnőtteket keresztelt. Szent Iréneusz püspök (kb. i. sz. 150) előtt senki nem is említi a gyermekek megkeresztelését, és csupán a XVI. század közepén, a tridenti zsinaton tették kötelezővé és kizárólagossá.

A Don-kanyarban elesettek szerintem sem hősök voltak, hanem áldozatok. Ezzel – a visszaemlékezések, levelek, naplók garmadája szerint – természetesen ők maguk is tisztában voltak. Egy rothadt, aljas, fasiszta rendszer áldozatai voltak (és persze a rothadt, aljas rendszerek előszeretettel nevezik »hősöknek« azokat az áldozatokat, akiket ők hajtanak a vágóhídra, és a rothadt, aljas rendszerek vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy szép beszédeikben hősöknek titulálva őket meggyalázzák az emléküket).

És én is remélem, hogy Varga Judit asszonyságot, valamint a NER számos köz- és magánbűnözőjét egyszer bíróság elé állítják, és a bíróság tetteiket mérlegelve komoly büntetéseket fog rájuk kiszabni. Ilyen optimista csávó vagyok.

Ezek, mondhatni, a magánvéleményeim, nem rejtem véka alá őket. Miért is tenném?

Még szerencse, hogy nem dolgozom környezetvédelmi szakértőként (vagy bármely más területen) a Karácsony Gergely-vezette »ellenzéki«, »demokratikus« Városházának. Most demokratikusan úgy rúgnának ki a véleményeim miatt, hogy a lábam sem érné a földet”.