Zsidótanács-elnök a népügyészség célkeresztjében

„A kaposvári népügyészség végül megállapította, hogy a fegyvergyártásra alkalmas faanyagok exportja felett az állam 1942-től már egyébként is monopóliumot gyakorolt, és a kevés export »olyan jelentéktelen mennyiség[ben]« történt, hogy az »nem tekinthető olyan közgazdasági szerepnek, amely az ország háborúban való részvételét vagy abba való belesodródását valamilyen formában is befolyásolhatta«. Az internálótáborban tett állítólagos kijelentésekre a népügyészség eljárást lezáró határozata nem reflektált. A dossziét 1945 szeptemberében zárták le.

A felszabadulást követően Antl kaposvári ortodox hitközségi elnök illetve kisgazda színekben nemzetgyűlési képviselő volt, ám mindössze egyetlen beszédet jegyzett: 1946. augusztus 6-án a kunmaradasi pogrom miatt tartott tiltakozó felszólalást, a hatóságok reakcióját szidta, utóbbit Pelle János is idézi a vérvádakról szóló friss és fontos új könyvében. 1950-ben Salzburgba emigrált, majd onnan egy éven belül Argentínába távozott. 1961-re Chilében élt, 1965-ben viszont már New Yorkból utazott egy újságcikk szerint Izraelbe. Ekkorra lelkes cionistává avanzsált, testvére emlékére bőkezű alapítványt hozott létre orvostanhallgatók számára Izraelben. 1976. december 21-én hunyt el New Yorkban, sajtóhírek szerint Izraelben lett eltemetve.

A második világháború utáni számonkérés ellentmondásos történet volt, hiszen valós háborús bűnösök mellett a kommunisták által dominált számonkérés célkeresztjébe kerülhettek teljesen ártatlan emberek, esetleg zsidók is, mint például a Pelle által már tárgyalt Rubányi, vagy az itt bemutatott Antl is.

Antl népügyészségi kálváriája is mutatja: a történelem, ideértve a népbíróságok és népügyészségek történetét is, nem fekete-fehér, a kontextus figyelembe vétele és a szenvtelen kutatómunka megkerülhetetlenek a történészek számára. Továbbá nem árt néha némi kritikus hozzáállás is a számon kérő hatóságok irányába”.